Bill Peckman atya szívhez szóló üzenetet írt hivatásáról, lelkipásztori munkájáról.
Én a lelkipásztorod vagyok…
Nem azért vagyok, hogy a haverod legyek, hanem hogy a pásztorod.
Nem azért vagyok, hogy a melletted lévő bárszéken üljek, hanem hogy a közted és a sátán között álljak.
Nem azért vagyok, hogy kegyes közhelyekkel árasszalak el, hanem hogy megnyugvást és igazságot kínáljak számodra.
Nem azért vagyok, hogy hallgassak és minden fölött szemet hunyjak, hanem hogy szeretettel kijavítsalak és irányt mutassak.
Nem azért vagyok, hogy „hétköznapi ember” legyek, hanem vezető és pásztor.
Nem azért vagyok, hogy megmondjam, légy kedves, hanem azért, hogy arra biztassalak, légy szent.
Nem azért vagyok, hogy alacsonyra tegyem a lécet, hogy kedvelj engem, hanem azért, hogy magasra tegyem a lécet és segítsek neked elérni a célt.
Nem azért vagyok, hogy menő, laza, vagy divatos legyek, ahogy a világ diktálja, hanem hogy állhatatos, felelősségteljes és erős legyek a világgal szemben.
Nem azért vagyok, hogy szórakoztassalak, hanem hogy az örökkévalóság felé mutassak.
Nem én vagyok a Messiás… A Messiás felé vezetlek.
Természetesen lehetek kedves, barátságos, jóságos és irgalmas. Lehetek merész, bátor és erős.
Tudom, hogy azzal, hogy a munkámat végzem, nagyon megharagíthatlak. De nem félhetek annyira ettől, hogy romboló erők karmai közt hagyjalak. Jobban kell szeretnem téged, mint saját magamat.
A szentség felé kell, hogy vezesselek, nem a népszerűség felé.
Szükséged van az őszinteségemre és a jószívűségemre.
Bíznod kell abban, hogy a legjobbat és legszentebbet akarom neked.
hirdetésMindez nem könnyű. A plébánián végzett munkám nagyon hasonlít az apa szerepére a családban. Az a dolgom, hogy én legyek a kerítés a nyáj és az arra leselkedő veszély között. Ott a helyem, ahová Krisztus is helyezte magát.
Imádkozom, hogy jól végezzem ezt a munkát… Hogy oda vezessem a nyájat, ahová Krisztus szeretné.
A mennybe akarok jutni. És azt akarom, hogy te is oda juss.
Tudom, hogy az odavezető út keskeny és kanyargós.
Imádkozom, hogy legyen elég erőm és kitartásom ahhoz, hogy mindig megtegyem a következő lépést.
Bill Peckman atya
Fordította: Tamási Dorottya
hirdetés
5 hozzászólás
Köszönöm.
Nem igazán tetszik. Hiányzik belőle az az alázat, emberszeretet és megértés amivel Jézus a tanítványai lábát mosta, vagy amivel megbocsátott a bűnösöknek, cédáknak, a vámosnak és még sorolhatnám és amivel az elesett embereket felemelte.
Jézus elsősorban nem ítélkezni jött hanem a bűnbocsánatot hozta el.
Nekem úgy tűnik hogy az átlagos gyarló és bűnös emberek (mert mindannyian azok vagyunk) felé helyezné magát.
Lehet hogy én érzem rosszul de ez a benyomásom.
Nekem is van egy hasonló érzésem. Mintha a “világi hívő” automatikusan azt is jelentené, hogy világias, akit folyton keményen dorgálni, terelni, kiigazítani kell. Mintha az lenne az alaphelyzet, hogy a pap Istennek él, az Evangélium szerint, míg a világi hívő földiesen gondolkodik, alig ért valamit a hitből. Lehet, hogy ez a szomorú realitás sok egyházközségben, de nem tudom elfogadni, hogy ez a normális és ennek így kell lennie. Ezzel nem vitatni akarom a pap vezető szerepét, csak azt mondani, hogy pap és mi hívek alapvetően egy csónakban evezünk, egy cél mozgat minket ezért inkább partnereknek kéne látni minket, nem ellenérdekelt feleknek.
Rájöttem, a dac szólt belőlem. Van egy atya, akire sokáig nem akartam hallgatni, pedig jobban tettem volna.
Isten erősítse a lelkeket és a szellemet! És szívünk is legyen hozzá! Ámen