Szívmelengető interjút készített a Törökbálint Ma oldala Szilbert Tiborral, aki decemberben Mikulásként szerez felejthetetlen örömöket gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Szilbert Tibor a törökbálinti tüdőszanatóriumban dolgozik, ám van egy igen szívmelengető mellékállása is: ő a helyi Mikulás! A gyerekek persze nem tudják, hogy ki rejtőzik a ruha alatt – legalábbis ebben a reményben élt Tibor, amíg a legváratlanabb pillanatban „le nem bukott”.
A saját unokám például nem ismert meg. Nem tudja, inkább csak sejti, hogy én vagyok az. Ugyanakkor egyszer egy Down-kóros kislány, akivel az anyaotthonban találkoztam, megismert napokkal később. Budapesten, a nagykörúton mentem a piros ruhám nélkül, civilben. Ő meglátott és átszaladt hozzám a villamossíneken, az autók között a túloldalról, miközben azt kiabálta, hogy “Szeretlek Mikulás!”.
De nemcsak a gyerekek örülnek a piros ruhás jótevőnek, hanem a felnőttek is! Sőt, a börtönbe tett látogatása az egyik legemlékezetesebb élménye a Mikulásnak:
Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb felnőtt ugyanúgy örül ilyenkor, akár a gyerekek. Azóta, hogy először jártam végig a kórtermeket, évről évre egyre több helyre hívnak, és én elmegyek mindenhova ahova csak lehet. Voltam például Balassagyarmaton a börtönben is. Ez egy emlékezetes találkozás volt a számomra. Volt ott egy nagyon nehezen kezelhető elítélt, akihez nem akartak beengedni. Egy Mikulás ugyebár nem fél semmitől sem, így én azt kértem a börtön vezetőségétől, hogy had látogathassam meg mégis azt az embert. Amikor beléptem a zárkába, a nálam egy fejjel magasabb, nagydarab férfi csak nézett rám, először nem értette az egészet. Aztán egyszerre térdre esett a Mikulás előtt. Átölelte a térdét, sírva fakadt, és azt mondta:
„Mégiscsak gondol ránk valaki!”
Forrás: Törökbálint Ma
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás