Az én új életem Krisztusban – 777
Blog, Dallos Virág

Az én új életem Krisztusban

Nemrégiben részt vettem a Szent András Evangelizációs Iskola Új Élet Krisztusban című kurzusán, ami hatalmas élmény és feltöltődés volt számomra.

Katolikus családban nőttem fel, rendszeresen járok templomba, közösségbe és a hit mindennapi része az életemnek, ezért nem igazán tudtam, mi újat tudna nekem nyújtani egy ilyen kurzus, ami Isten szeretetéről, a bűnről, kegyelemről és hasonló „lerágott csontokról” szól. Hát – mint kiderült – rengeteget!

Büntető Istenképpel éltem nagyon sokáig, még a megtérésem után is, és ettől iszonyú nehéz megszabadulni. Állandóan méregettem, hogy vajon hol a határ bűn és nem bűn között, a korlátolt emberi gondolkodás kereteibe akartam beszorítani a Jóistent anélkül, hogy felismertem volna a tényt, létezik a kegyelem. Így érkeztem meg erre a kurzusra is, és bár nyitott voltam, nem készültem fel arra, hogy ekkora ajándékkal térek haza a hétvégéről.

Néhány héttel korábban a nagypapámmal az Isten-ember megfejthetetlen kapcsolatáról beszélgettünk. Ő egy csodálatos bibliai idézettel próbált utalni arra – ami felett én már többször átsiklottam – hogy mennyire végtelen és tökéletes az a szeretet, amivel a Jóisten megajándékoz minket:

„De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Iz 49,15)

Annyira mélyen megérintett ez a néhány mondat, hogy hetekig ezen rágódtam. Nőként és remélhetőleg leendő anyaként ezt egyszerűen el sem tudom képzelni. Hogyan létezhet nagyobb szeretet annál, mint ahogy egy anya a gyermekét szereti? Hogyan szerethet engem valaki még annál is jobban, mint ahogy az édesanyám szeret?

Éppen ezért kisebb csodaként és bizonyosságként éltem meg, mikor a lelkigyakorlat első estéjén mindenki névre szólóan kapott egy kis üzenetkártyát, és az enyémben pontosan a fentebbi idézet állt. Nem szeretem, amikor mindenféle „jelet” meg történést annak tudunk be, hogy Isten így akarta, mert az ember keze sajnos messzire elér, és akarva-akaratlanul sok dologba belenyúl, de most először azt éreztem, hogy tényleg egy közvetlen üzenetet kaptam Tőle, amivel azt akarja, hogy fogadjam már el végre, hogy mennyire szeret, és ne csak a “szabály/korlát” részét értsem a kereszténységnek.

Az előadások és gyakorlatok során egyre mélyebb ismeretre tettem szert. Ahogy átbeszéltünk bizonyos bibliai részeket, összeállt a kép – vagy legalábbis egy meghatározó része –, hogy mi is történt 2000 évvel ezelőtt, illetve, hogy mekkora dolog történt akkor! Felnyílt a szemem, hogy mennyire szeret minket Isten, milyen felfoghatatlan szeretettel, és erre a bizonyíték nem más, mint az, hogy egyszülött Fiát adta értünk. Vajon ebből mennyit fogunk fel? Ki az, aki az édes gyermekét képes lenne feláldozni egy olyan népért, aki elhagyta Őt a Fiát pedig a legkegyetlenebb módon végzi ki?!

Csakis Az, aki tökéletesen és végeláthatatlanul szeret!

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

Telis-tele van a Szentírás megrendítő és személyes üzenetekkel, ami által megismerjük a Jóistent, és bármennyire távol is van időben, magunkévá tehetjük a 2000 éve történteket. Nyissuk ki és engedjük be az ajtónk előtt zörgető Jézust!

„Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek.” (Jel 3,20)

 

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá