Blog, Dallos Virág

Az én új életem Krisztusban

Nemrégiben részt vettem a Szent András Evangelizációs Iskola Új Élet Krisztusban című kurzusán, ami hatalmas élmény és feltöltődés volt számomra.

Katolikus családban nőttem fel, rendszeresen járok templomba, közösségbe és a hit mindennapi része az életemnek, ezért nem igazán tudtam, mi újat tudna nekem nyújtani egy ilyen kurzus, ami Isten szeretetéről, a bűnről, kegyelemről és hasonló „lerágott csontokról” szól. Hát – mint kiderült – rengeteget!

Büntető Istenképpel éltem nagyon sokáig, még a megtérésem után is, és ettől iszonyú nehéz megszabadulni. Állandóan méregettem, hogy vajon hol a határ bűn és nem bűn között, a korlátolt emberi gondolkodás kereteibe akartam beszorítani a Jóistent anélkül, hogy felismertem volna a tényt, létezik a kegyelem. Így érkeztem meg erre a kurzusra is, és bár nyitott voltam, nem készültem fel arra, hogy ekkora ajándékkal térek haza a hétvégéről.

Néhány héttel korábban a nagypapámmal az Isten-ember megfejthetetlen kapcsolatáról beszélgettünk. Ő egy csodálatos bibliai idézettel próbált utalni arra – ami felett én már többször átsiklottam – hogy mennyire végtelen és tökéletes az a szeretet, amivel a Jóisten megajándékoz minket:

„De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Iz 49,15)

Annyira mélyen megérintett ez a néhány mondat, hogy hetekig ezen rágódtam. Nőként és remélhetőleg leendő anyaként ezt egyszerűen el sem tudom képzelni. Hogyan létezhet nagyobb szeretet annál, mint ahogy egy anya a gyermekét szereti? Hogyan szerethet engem valaki még annál is jobban, mint ahogy az édesanyám szeret?

Éppen ezért kisebb csodaként és bizonyosságként éltem meg, mikor a lelkigyakorlat első estéjén mindenki névre szólóan kapott egy kis üzenetkártyát, és az enyémben pontosan a fentebbi idézet állt. Nem szeretem, amikor mindenféle „jelet” meg történést annak tudunk be, hogy Isten így akarta, mert az ember keze sajnos messzire elér, és akarva-akaratlanul sok dologba belenyúl, de most először azt éreztem, hogy tényleg egy közvetlen üzenetet kaptam Tőle, amivel azt akarja, hogy fogadjam már el végre, hogy mennyire szeret, és ne csak a “szabály/korlát” részét értsem a kereszténységnek.

Az előadások és gyakorlatok során egyre mélyebb ismeretre tettem szert. Ahogy átbeszéltünk bizonyos bibliai részeket, összeállt a kép – vagy legalábbis egy meghatározó része –, hogy mi is történt 2000 évvel ezelőtt, illetve, hogy mekkora dolog történt akkor! Felnyílt a szemem, hogy mennyire szeret minket Isten, milyen felfoghatatlan szeretettel, és erre a bizonyíték nem más, mint az, hogy egyszülött Fiát adta értünk. Vajon ebből mennyit fogunk fel? Ki az, aki az édes gyermekét képes lenne feláldozni egy olyan népért, aki elhagyta Őt a Fiát pedig a legkegyetlenebb módon végzi ki?!

Csakis Az, aki tökéletesen és végeláthatatlanul szeret!

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

Telis-tele van a Szentírás megrendítő és személyes üzenetekkel, ami által megismerjük a Jóistent, és bármennyire távol is van időben, magunkévá tehetjük a 2000 éve történteket. Nyissuk ki és engedjük be az ajtónk előtt zörgető Jézust!

„Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek.” (Jel 3,20)

 

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás