#csakegygondolat

Az élet offline történik

Szubjektív tükör, ami lehet, hogy torzít, de azért még nem törött.

Soha nem szerettem az ördögöt a falra festeni, mert a remény hal meg utoljára és ez mindig egyfajta kiindulópontot jelent, mégpedig előrefelé, szóval fel a fejjel! Az élet viszont mindig tud újat nyújtani, ami nem meglepő, hiszen az idő is előrefelé halad, de ahogy az online-lét teret hódít az offline rovására, az némileg aggasztó. Elsőre olyan jelentéktelennek tűnhet ez a gondolat, ami mellett legyintve haladunk tovább, és könnyedén belefeledkezünk a történésbe.

Arról van szó, hogy az időnk most már nagyobb részét töltjük online (azaz interneten), mint a való(di) életben. Nem, nem egy újabb, a technika forradalma elleni ömlengés következik, hanem pár gondolat a józan ész és az ajándékba kapott élethez való visszatérésről, ami oda vezet, hogy képesek leszünk észrevenni a csodát, ami megtestesül egy szempárban, a fagyos levegő üdítő erejében vagy csupán egy jól időzített „köszönöm”-ben.

Rászántam magam és vetettem egy pillantást (talán kettőt is) a nemrég indult Feleségek luxuskivitelben című reality (?!), minek utána belemélyedtem a gondolataimba, és arra gondoltam, hogy vajon a szereplők ugyanakkora örömmel, vagy esetleg nagyobbal eszik a méregdrága halritkaságokat, mint én a pár száz forintos bolti sprotnit? Félreértés ne essék, a szereplők jelentős része mögött lehet valódi munka és teljesítmény, amit nem lehet és nem is kell elvitatni. Azt is mondhatnánk, élvezik a megtermelt javakat. De azt a tanulságot feltétlenül érdemes levonni, hogy az élet nem erről szól, az értékek messze nem ott keresendők, mint ez a produktum próbálja elhitetni.

Bármikor írok egy üzenetet, érzem benne a távolságot és azt, hogy nem tudom úgy átadni, ahogy azt eredetileg szerettem volna. Elfog a műanyagérzés, mert hiányzik belőle az a valami, ami által saját magam egy részét adhatnám. A közfelfogással ellentétben régen sem volt minden jobb, de a személyes papír alapú levelezésben megvan egyfajta kontaktus. A papír illatából lehet következtetni az írás körülményeire, az író illatára, a betűkből kanyarításából pedig a lélekre.

Hol lehetséges magunkba szívni az élet igazi ízét, és mikor jutunk el oda, hogy ennek gyermeki örömmel vagyunk képesek örülni? Offline. Tényleg nem kell messzire menni ahhoz, hogy lélekben ráleljünk arra a végtelen teljességre, ami egyben belénk oltott örök vágy, van kiindulópontja, de nincs vége. Ez az örökkévalóság ott van a zajban és a csendben is, egyszerűen csak észre kell vennünk. Nevezzük ezt mindenfajta díszítés nélkül a hétköznapi értelemben vett jelenlétnek. Sokszor szóba került már ez a téma, azonban a gondolatok kimeríthetetlen forrását tárja elénk, ami olyan megtapasztalásokhoz segít közelebb vinni minket, amelyek révén az létezés örök mivolta hirtelen körülvesz minket.

Ebben az a varázslat, hogy logikusan megvan benne a felfogható értelem. Az anyag szintjén a létezés véges, de mégis benne van az örök teljesség utáni vágy. Ha azonban nem lenne, az anyag maga válna értelmetlenné és így az élet maga – céltalanná.

A tükör, amit magunk elé tartunk, azért fontos, hogy minderre ráébresszen és egy pillanat alatt lehetővé válik a visszatérés a valóságba, ahol az igazi kincsek léteznek. Ha esetleg görbe, annál jobb.

 

(Kép: allswalls

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz K. Mária 2017. 11. 24. 15:13

    Hú, de jó írás.