Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1,16-17)
Ünneplő Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
“A sziklás tengerparton, ahol a hajók gyakran zátonyra futottak, csak egy kis omladozó életmentő állomás állt. Egy kunyhóból és egy csónakból állt az egész, de az a pár ember, aki ott dolgozott, nagyon elkötelezett volt. Szemüket állandóan a tengeren tartották, magukkal és biztonságukkal nem törődve, félelem nélkül tengerre szálltak a vihar kellős közepén, ha egy hajótörésnek csak a legkisebb hírét vették. Sok életet megmentettek így, és az állomás híres lett.
Ahogy az állomás híre nőtt, úgy nőtt a környék lakosainak is a vágya, hogy valahogy kapcsolatba kerüljenek annak nagyszerű munkájával. Nagylelkű adományaik és önkéntes munkájuk új tagok jelentkezését eredményezte, új csónakokat vettek, és új személyzetet képeztek ki. A kunyhó helyére is egy kényelmes épület került, ami a tengerből kimentett hajótöröttek minden szükségletét kielégítette, és természetesen – mivel hajótörés nem történik minden nap – közkedvelt hellyé vált, egyfajta helyi klubbá.
hirdetésAhogy telt az idő, a tagok annyira belemerültek a társasági életbe, hogy szinte semmi kedvük sem maradt az életmentéshez, bár a jelvényükön továbbra is ott díszelgett az életmentő mottó. Valójában, ha néhány embert mégis kimentettek a tengerből, az csak nyűg volt számukra, mert a hajótöröttek piszkosak és betegek voltak, összepiszkolták a szőnyegeket és a bútorokat.
Nemsokára a társasági élet eseményei annyira megszaporodtak, az életmentő tevékenység meg olyan kevés lett, hogy az egyik gyűlésen összetűzésre került sor. Néhány tag azt hangsúlyozta, hogy illene visszatérni eredeti céljukhoz és tevékenységükhöz. Szavazásra került a sor, s a bajkeverőket, akikről kiderült, hogy igencsak kisebbségben vannak, távozásra kérték fel.
El is mentek. Kissé lejjebb a parton olyan önzetlenséggel és bátorsággal folytatták tevékenységüket, hogy nemsokára hősiességük híre kelt. Erre aztán a taglétszámuk megnövekedett, a kunyhójukat felújították, és lelkesedésük kialudt. Ha valaki ma arra a környékre vetődik, jó néhány exkluzív klubot talál a part mentén. Mindegyik jogosan büszke az eredetére és hagyományaira. A hajók még most is zátonyra futnak arrafelé, de azzal már nem nagyon törődnek.”
(Anthony de Mello-tól)
500 évvel ezelőtt indult el a reformáció, illetve évszázadok óta Luthernek a 95 téziséhez kapcsoljuk a reformáció elindulását. Az 500. évhez rengeteg nagyszerű program valósult meg. Harangokat öntöttek, szobrokat, emléktáblákat avattak, tereket neveztek el reformátor őseink nevére, számtalan templom és gyülekezeti ház újult meg.
Igen, illik méltóképpen megemlékezni a reformációról, de közben az a gyanúm, vagy inkább a félelmem, hogy úgy járunk, mint a történetben a mentőklubok a part mentén. Állnak a templomaink, de közben az emberek hajótörést szenvednek, és megfulladnak. Hajótörést szenvednek a hétköznapok küzdelmeiben, bizonytalan hitükben, a kiüresedett, lelkesedés nélküli vallásosságukban. Hajótörést szenvednek az emberekben való csalódásaik miatt a kapcsolataikban, a közösségeikben, a politikában, a társadalomban, a vadkapitalista, embertelen pénzhajhászásban.
Nem sorolom tovább. Ismerjük a világot. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nekünk megadatott a lehetőség, az ajándék, hogy megmentsük az embereket. Ha nem is a hajótöréstől, a szenvedéseiktől és kudarcaiktól, de a haláltól igen! Mienk az evangélium, mienk Jézus Krisztus, akire minden egyes embernek szüksége van.
A reformáció nem 1517-ben kezdődött el. A reformáció ezzel a most felolvasott igével kezdődött el, amikor Luther a kegyelmes Isten után vágyakozva végre felismerte, hogy Isten igazsága nem az, hogy minket a bűneink miatt el akar ítélni, hanem az evangélium: vagyis hogy értünk adta a saját szeretett Fiát, Jézus Krisztust, hogy bűneinkre bocsánatot nyerjünk Jézus kereszthaláláért, és bejussunk a mennybe.
De mi csak akkor lehetünk a reformáció méltó örökösei, hogyha mi sem szégyelljük az evangéliumot, hanem Krisztus urunk küldő parancsának engedelmeskedve kiállunk, és a Szentlélekre bízva magunkat hirdetjük az örömhírt, hogy Isten szeret minket, és megbocsátotta vétkeinket, és helyet készített számunkra magánál a mennyben.
Legyünk életmentő állomássá, hogy rajtunk keresztül is megmutathassa Istenünk az Ő hatalmát és szeretetét.
Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1,16-17)
Ámen!
Írta: Szebik Károly
Forrás: Facebook
Kép: pexels.com
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás