Péntek 13! Rikkantja néhány (bulvár)lap és sokan máris félve lépnek ki otthonuk ajtaján. Érthetetlen számomra…
Meggyőződésem, hogy nekünk, keresztényeknek, véletlenül sem szabad babonásnak lennünk. Hogy teljes lelki nyugalommal kell közlekednünk a fekete macskáktól függetlenül, hogy nem kell csípkednünk a mellettünk állót bizonyos autók láttán, hogy nem kell aggódnunk, ha egy majd’ otthon felejtett tárgy miatt visszalépünk a küszöbről. A babonát, ahogy van: el kell vetnünk.
Jól tesszük, ha élesen elválasztjuk egymástól a hitet és a hiedelmet. Oszlassunk kétséget: a két fogalom merőben mást takar. A hit általánosságban valamilyen személyes meggyőződést jelent, amelyet egy személyről, tanról, elvről vallunk. A katolikus lexikon kifejti, hogy hitünk nem más, mint az isteni kinyilatkoztatás tudatos elfogadása. A hiedelem kellően meg nem alapozott, helytelen elképzelés, amelynek nincs önmagán túlmutató jelentősége, amely semmilyen formában nem nyert igazolást. Ilyenek a babonák – a babona etimológiai alapja egyébként a „tévhit” szóra vezet.
Tehát a „péntektizenhárom” még poénnak is rossz.
Nyugodj meg, ez pontosan ugyanolyan pénteki nap lesz, mint az összes többi. Csak rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle!
Pusztán azért, mert ez a dátum éppen az utolsó munkanapra esik, nem különlegesebb, pláne nem veszélyesebb, mint a csütörtök 12. Kiváló nap, remek lehetőség, hogy fejlődj, alkoss, imádkozz, felüdülj, javíts kapcsolataidon. A dátumtól nem kell félni.
És jó lenne, ha ezt minél többeknek elmondanánk. Nekem remek napom lesz ma:
én katolikus vagyok, nem babonás.
Vágvölgyi Gergely
Még nem érkezett hozzászólás