Blog

Ki rakott engem össze?

Van két kisfiam. Különösen a nagyobbikkal kapcsolatban szoktam rácsodálkozni: Hogyan is lehetséges, hogy két aprócska sejtből kialakul egy egész ember? Ő már ovis, úgyhogy tényleg sok mindent tud már, hihetetlen, milyen nagy! Sokszor nehéz visszagondolni, hogy ő is volt kicsi, az pedig, hogy miből lett, egyszerűen felfoghatatlan.

Óriási ajándéknak élem meg, hogy Isten alkotótársai lehetünk, hogy úgy alkotott meg minket, hogy ezzel bevett a teremtő-teambe. Ugyanakkor nem felejtem el, hogy Ő a Főnök.

Akárhonnan is nézzük, az ember önmaga nem tud embert teremteni. Akárhogyan is fogan egy gyermek, az ehhez szükséges két sejtet az ember akarattal, laborban nem tudja előállítani. (A lelkünkről már nem is beszélve.)

Tehát háromfős csapat vagyunk.

Amikor kicsit több mint 4 és fél éve megtudtuk, hogy kisbabát várunk, nagyon megörültem, férjem pedig – mivel ilyen a természete – aggódni kezdett. Aztán cseréltünk. Olyan fáradtság és fizikai rosszullétek törtek rám, hogy én kezdtem aggódni, ő meg nyugtatgatott. Vigasztalt. Ápolt. Mindent megtett, ami tőle telt, még a háziorvost is házhoz hívta.

De nem volt mindig otthon. Ilyenkor volt, hogy felkelni sem nagyon tudtam. Ebben az időszakban volt időm imádkozni és gondolkozni – meg aggódni és szenvedni is. Attól is féltem, hogy egyszer csak szétesek. Magára az érzésre már nem emlékszem, de tudom, hogy ezt éltem meg, mert ebből jött a felismerés is: NEM FOGOK SZÉTESNI, NEM TUDOK SZÉTESNI, MERT OLYAN JÓL ÖSSZE VAGYOK RAKVA, HOGY EZ LEHETETLEN!

Amikor Isten megalkotta az embert, olyan jól összerakta, ahogyan senki más nem tudná kitalálni. Ember nem. Napról napra rácsodálkozom, hogy bizonyos funkciók milyen jól ki vannak találva rajtunk, embereken. Ez nem tudott csak úgy “magától kialakulni”! Számomra ez lehetetlen.

Engem Isten rakott össze. Mert szeret. A gyermekeimet is. És Téged is!

Szücs Szonja

Még nem érkezett hozzászólás