Különlegesen értékes interjút készített a “Szia Komárom” oldala egy zambiai pappal, aki a településre érkezett látogatóba. A felvidéki városban mesélt a hatalmas szegénységről, a borzasztó körülményekről. Mégis szinte mindig vidám és boldog Gabriel Kwaku Mwanza, akinek szeretetteli üzenetét érdemes megfogadni!
Gabriel Kwaku Mwanza Zambiából érkezett a Felvidékre, ahol néhány hetet töltött el: az anyaország területénél nyolcszor nagyobb afrikai országban számunkra elképzelhetetlenek a körülmények, ezért is érdemes elolvasni a pap gondolatait:
“Zambia nem hasonlítható össze az itteni várososokkal, de még falvakkal sem. Óriási a szegénység. Például csak a fővárosba vezető út aszfaltozott. Vannak üzleteink is, de azt se úgy képzeljük el, mint az ittenieket. Az emberek többnyire csak a legfontosabb dolgokat veszik ott, mint például a só vagy a cukor. Hogy mondjak egy példát: az átlagember a szappanhoz nagyobb tömbökben jut hozzá, aztán otthon annyit szelnek le belőle, amennyit akarnak. Ugyanazt a szappant használják mosakodásra, mint a ruháik tisztítására.
hirdetésA legtöbb községben nincs áram, azaz nincs mosógép sem.
A környéken én vagyok majdnem az egyetlen, aki rendelkezik számítógéppel. Sokan hozzám járnak, hogy megmutassak nekik ezt-azt, még a hivatalnokok is kikérik segítségemet. Ami pedig a mobiltelefonokat illeti, az egyik közeli faluban csak egyetlen mobiltelefon található.
Azt is egy fa tetején tartják, mert csak ott van térerő; egy nejlon-zacskóban, hogy meg ne ázzon.
A legnagyobb hangerőre van állítva. Ha csörög, valamelyik gyerek gyorsan felmászik érte.
Segédemmel, egy fiatal káplánnal 56 templomot/kisközösséget vezetünk, amelyeket 15 központba osztottuk be. Azonban ezt a 15 központot is csak két-három havonta tudjuk meglátogatni. A ritka látogatás oka nem csupán a távolság: esős évszakokban a földutak gyakran járhatatlanná válnak. Akkora kátyúk keletkeznek, hogy hiába van autónk, egyszerűen nem tudjuk használni. Motorbiciklivel vagy kerékpárral lehet a legegyszerűbben közlekedni, de néha még azzal se. Ugyanis megesik, hogy egész egyszerűen leszakad egy híd egy folyó fölött – elsodorja a megnövekedett vízfolyam – és mi nem tudunk rajta átkelni. Hiába készült betonból: kispórolták belőle az anyagot.
Esős évszakokban egyébként is nagyon veszélyesekké válnak a folyók: tele lesznek krokodilokkal, úgyhogy senki sem gázolhat át rajtuk két lábbal.
Az itteni (európai – szerk.) élet a mi számunkra maga a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ugyanakkor azt látom, hogy nagyon sokan magányosak. Minket a szegénység összekovácsol, a mi erőnk és jókedvünk egymás segítésében, a közösség fenntartó erejében rejlik. Azt üzenném az ittenieknek: nyissanak egymás felé, legyenek egymás iránt nagyobb szeretettel. Segítsenek egymásnak, ahol tudnak. Csak így válhatnak erős közösségekké.
Egy magányos embert jobban elsodornak az élet viharai.
De ha ott áll mögötte egy erős közösség, nincs az a probléma, amit ne lehetne megoldani, túlélni.”
Gabriel atya 2011-ben Budapesten is járt
A teljes interjút itt találjátok.
Fotók: Facebook
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás