Nyitott szív - nyitott ajtó – 777
Martí Zoltán

Nyitott szív – nyitott ajtó

Vasárnap, nem sokkal nyolc óra előtt, Budapest belvárosa: igazi tökéletes nyári este, remek idő, szépen lenyugvó nap és egy nyitott templom.

Amíg kint mosolyogva beszélgetnek néhányan, avagy sétáltatják kutyáikat, addig Isten házának ajtaja nyitva, benne szentmise.  Mint mindig, szinte most is irgalmatlan tömeg az esti fiatalok miséjén.  Szinte alig látni hátulról az oltárt, és a zöld ruhában öltözött papot: a jelenlévők többsége harminc év alatti fiatal. Pont olyanok, mint bármilyen velük egyidős lány vagy srác! Ugyanazokkal a gondolatokkal, ugyanazokban a ruhákban, ugyanazokkal az örömökkel és a problémákkal.  Nem csodabogarak, nem földönkívüliek, hanem „csak” keresztények.

Persze ahogy körbenézel, látod, hogy mennyire különböző figurák: vannak elegánsak, szemüvegesek, művészlelkek, igazi jogász kinézetűek, szegények és gazdagok. Rengeteg dologban különböznek, de egy dolog összeköti őket: Istent keresik vasárnap este.

Középkorú férfi teker el kerékpárjával a templom előtt, majd hallva a nyitott templomnak köszönhetően kiáradó éneket, visszanéz, szemében csodálkozás. Elgondolkodik, a templom oldalához köti biciklijét, majd zavartan, izgatottan besétál. Vajon mikor volt utoljára a templomban? Számít ez? Dehogy. Csak az számít, hogy most itt van. Azért jött, mert nyitva volt a kapu. Isten házának ajtaja. Azért, mert megérezte azt a különleges, szavakkal leírhatatlan nyugalmat, amelyet egy templom áraszt.  Leírhatatlan erőt és értéket, nem is lehet ezt szavakba önteni.  Nézem az arcát és csak az jut eszembe, ez az ember hazaérkezett.

Körbenéz, szemében csillogás, majd becsukja szemét, hogy átadja magát a helynek. Dehogy a helynek, Istennek. Talán épp azon gondolkodik, hogyan is illene imádkozni, hogy mit mondjon most az ő Teremtőjének. Pár perc elmélkedés után, arcán mosollyal sétál ki a templomból és száll vissza kerékpárjára, hogy tovább tekerjen a pesti éjszakába. És jönnek és jönnek, szinte percenként fiatalok és idősek, turisták, hívők és nem hívők, mert nyitva a templom ajtaja. Mert érdekli őket mi történik odabent. Érzik a helynek a különleges varázsát, a szent erejét, a szakralitását. Valaki egy percre, valaki a záró áldásig, valaki még tovább tér be. Semelyikük nem ide indult, nem így tervezték a vasárnap estét, s most mégis úgy érzik, hogy a legjobb helyen vannak.

Ne zárjátok be Isten házát a mise/istentisztelet idejére! Ne legyetek önzők, akik csak magukénak akarják azt a meghittséget és élményt, amelyet ott megtapasztaltok minden héten. Merjétek kinyitni az ajtókat, és megmutatni mindenkinek a csodát. Hogy Isten valóban létezik, és mennyire szeret bennünket. Ezt nem szabad eltitkolni, nem szabad kulcsra zárni. Nyitott ajtóval és nyitott szívvel mutassuk meg a templomból kiszűrődő fényt, mert ezt mindenkinek látnia kell. Mindenkinek.

„Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá