Egyéb

Passió XXI

Tegnap megnéztem az Arénában a Passió XXI-et, amit Alföldi Róbert rendezett. A jegyet felajánlották nekem, így nem én adtam ki érte majdnem húszezer forintot (amit amúgy nem tettem volna meg). Bevallom, rosszabbra számítottam, ugyanis itt nem csak egy egyszerű történet adaptációjáról van szó, hanem hitem lényegi részének újraátéléséről.

Maga a kivitelezés szép volt. A tömeg és a kavalkád élménye érvényesült a színpadon, már a helyszín adta térbeli lehetőségek kihasználásából fakadóan is. Most mégsem a színészek játékára vagy a zenei betétekre szeretnék kitérni, hanem hangot adni annak, hogy számomra miért bírt mégis negatív hatással ez az este. Ez természetesen az én egyéni véleményem, amivel nem kötelező mindenkinek egyetérteni…

Amit Jézus alakja megjelenített, az csupán egy bárgyú, jópofizó figura volt, aki nem sok fogalommal rendelkezett arról, mi is a valódi küldetése. Egy jó prófétaként ábrázolták, aki szépeket tanít, szépen beszél, de mintha egy álomvilágban élne és a szavak mögött nem ismerné a megvalósítás útjának mikéntjét.

Az utolsó vacsorán például jelen volt Mária és Mária Magdolna, akikről az evangéliumok nem számolnak be, csupán a Da Vinci kód kitalálói. Majd az Eucharistia megalapítása is egyfajta búcsú koccintásként lett ábrázolva, ahol a darabban Jézus annyit mondott a borra: „úgy igyátok, mintha a vérem lenne”. Ez szemben áll azzal a hagyománnyal is, melynek lényege pont az egy kenyérből és egy kehelyből való részesülés.

Az előadáson Jézus csak egy naív tanítóként jelent meg, aki a szeretetet és a toleranciát hirdeti, s mi több, az Egyház létjogosultságát semmibe veszi. Ebben egyértelműen éreztem azt a propagandát, ami miatt Szent II. János Pál pápa is többször hangsúlyozta: ma a tolerancia diktatúráját éljük, ahol minden relatív, mindent el kell fogadni, s a tettekért nem kell vállalni a felelősséget, mert megmagyarázható a cselekvés oka. Krisztus nem azt hirdette, hogy „szeressük egymást gyerekek”, s fogadjunk el mindent olyannak, amilyen. Példaadó magatartásra hív, melynek az Ő szeretete ad mértéket:

„szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” (Jn 13,34).

Ez pedig azt jelenti: hogyha Krisztus sorsa a tudatosan vállalt szenvedés és áldozat, akkor követőinek, vagyis nekünk sem lehet más.

A nagyböjt hátralévő napjai pedig kiváló alkalmat jelentenek ennek megértésére és gyakorlására.

Ellenérzésemet tovább tetézte Jézus anyjának, Máriának a viselkedése, aki semmit nem értett meg, amit a fia tett és semmit nem tudott elfogadni, amit válaszul kapott. Egy bután szerető asszonyt láttunk, aki a fiát vissza akarta tartani küldetésének beteljesítésétől, s csupán értetlenségének adott hangot, szemben az evangéliumokban leírt alakkal, aki mindvégig az Istenben bízott, s támogatta fiát, akiről foganása pillanatától tudta, hogy a Messiás.

Úgy gondolom, hogy az előadás rossz képet festett a kereszténységről azzal, hogy Jézust egyszerű prófétaként állította be, aki egy utópisztikus világban hitt, s nem volt messiási mivoltának teljes tudatában. Így halála is fölöslegessé vált, s nem a megváltás eszköze lett. Csak remélni tudom, hogy ez nem volt szándékos.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

2 hozzászólás

  • Válasz dominicus 2017. 04. 10. 17:19

    “Úgy gondolom, hogy az előadás rossz képet festett a kereszténységről azzal, hogy Jézust egyszerű prófétaként állította be, aki egy utópisztikus világban hitt, s nem volt messiási mivoltának teljes tudatában. Így halála is fölöslegessé vált, s nem a megváltás eszköze lett. Csak remélni tudom, hogy ez nem volt szándékos.”
    Én nem hinném, hogy szándékos volna. Olvastam riportot Alföldivel a darabról, és hallatszott a riportból, hogy próbált alázatosan közelíteni a “sztorihoz”, csak az a baj, hogy ateista liberális emberként nem ért semmit Jézus áldozatának a lényegéből, és a mai modern mázzal leöntött mjúzikelt csinált belőle. Szerintem nem rosszindulatú, tőle ennyi telik.

  • Válasz Németh Ákos 2017. 04. 11. 09:59

    “Szép” gőgös kommentek!