2017. 03. 23.

Abortuszellenes tananyagért rángathatják vizsgálóbizottság elé a belga professzort

Stéphane Mercier, a vallon Leuven-i Katolikus Egyetem vendégelőadójaként olyan dokumentumot tett közzé diákjai számára, amely filozófiai nézőpontból érvel az abortusz ellen. Az egyetem vezetőségét felháborító esszé eredménye elsőként egy bizottsági vizsgálat, amelyben azt akarják kideríteni, hogy a vitatott anyag mégis milyen formában kerül felhasználásra a tanítás során.

Az írás, amely Filozófia az életért címmel, a professzor elsőéves tanítványainak szólt (nem kötelező tananyagként) olyan „botrányos” megállapításokat tárt egy katolikus uralkodócsaláddal rendelkező ország katolikus egyetemén tanuló diákok elé, minthogy „az igazság az, hogy az abortusz egy ártatlan személy halálát jelenti” vagy „ha az abortusz halál, akkor nem súlyosabb, mint az erőszakolás? Utóbbi, örömteli módon, szintén illegális”.

Mercier azt állítja, nem akart beszállni az abortuszvitába, ugyanakkor egy demokráciában evidensnek tartja, hogy egy racionálisan megalapozott álláspontot szabadon bemutathasson.

A professzort hamarosan egy bizottság fogja meghallgatni, hogy kiderítsék: milyen formában is került felhasználásra az írás a hallgatók felé. Az egyetem hangsúlyozza, hogy a művi terhességmegszakításhoz való jog a belga jogrend része, és elfogadhatatlannak tartják ezzel ellentétes vélemény sulykolását.

Belgium, bár az utolsók között legalizálta az abortuszt (1990-ben), nem túl szigorú feltételek mellett. A beavatkozás előtt az anyát tájékoztatni kell az esetleges alternatívákról (pl. örökbefogadás), illetve hat napnak kell eltelnie az első konzultáció és a terhességmegszakítás között. A 27 évvel ezelőtti liberalizációt nagy megosztottság jellemezte, a döntés ellen kiálltak a jobboldali pártok és a katolikus egyház egyaránt.

Az akkoriban regnáló, hívő katolikus Baldvin király nem volt hajlandó aláírni a parlament által már elfogadott jogszabályt, tehát jogi kiskaput voltak kénytelenek alkalmazni.

A király ideiglenesen uralkodásra képtelennek nyilváníttatta magát a parlamenttel (ebben az esetben a törvényhozásé az utolsó szó), így abban a 44 órában meg tudták szavazni az abortuszlegalizációt. Baldvin helytállásáért később vatikáni dicséretet kapott.

 

Mno.hu nyomán

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás