Így tért meg Enrique Iglesias féltestvére

Tamara Falcó egy spanyol márki és egy félig spanyol, félig Fülöp-szigeteki modell és televíziós személyiség egyetlen közös gyermeke, anyai ágon a híres spanyol énekes, Enrique Iglesias féltestvére. A most 35 éves lány 2014. januárjában beszélt megtéréséről a spanyolországi San Pablo CEU egyetem tanárainak és diákjainak:

„A szüleim elváltak, sőt, én akkor fogantam, amikor hivatalosan nem voltak együtt. Három éves koromban újra elváltak, és más-más partnerrel kezdtek új életet. Sosem tudtam azonosulni a tipikus katolikus családmodellel, mert bár a szüleim nagyon katolikus családból jöttek, ők nem követték ezt az utat. Meg lettem keresztelve, és a hagyományokhoz híven elsőáldoztam is, de ez volt minden. Nevelőapám ateista volt, ő mindig is babonának tartotta a vallást. Otthon nagyra becsülték a tudományt, az emberi teljesítmény felette állt mindennek. A Nagyhetet népi hagyománynak tartottuk, és mindig külföldön töltöttük ilyenkor az időt… Akkor még nem értettem, mi is a kereszt, a próbatétel stb.

Azért a családomnak volt egy erkölcsi alapelve: nem szabadott rosszat tennünk. Nagybátyám, Miguel a politikában mozgott, miniszter volt, mégis nagyon szigorú erkölcsi elveket vallott, egy jobb társadalom létrehozásáért küzdött, sosem futott a pénz után. Emlékszem, egyszer vitába szálltam vele Isten létezésével kapcsolatban. Mondom neki: »Miguel bácsi, ha a tudomány alapja, hogy mindent bizonyítani kell, hogyan bizonyítod, hogy Isten nem létezik? Az elméleted magától megdől…« Erre a válasza: »Na jó, akkor, ha Isten létezik, nem értek vele egyet.« De ez egészen más, gondoltam magamban. Volt egy másik vitám is a lélekkel kapcsolatban. Anyám azt bizonygatta, hogy igenis létezik a lélek, míg Miguel bácsi ellentétes véleményen volt. Azt mondta, megesznek minket a bogarak, és ott vége lesz mindennek.

Mindenesetre életem ezen pontján nem igazán érdekeltek ezek a témák. Éltem az életem, az ösztöneimet követtem, akárcsak az állatok, aztán mindig egyfajta ürességet éreztem. Amint elértem, amit akartam, amiről úgy gondoltam, hogy boldoggá fog tenni, hirtelen borzalmas üresség járt át. Célokat tűztem ki magam elé, de amint elértem őket, borzasztó hiányérzetem támadt. Iszonyúan boldogtalan voltam. És még jobban frusztrált, akárhányszor anyám megkérdezte: »miért vagy boldogtalan, ha mindened megvan?« »Nem tudom, de nem vagyok boldog« – válaszoltam mindig. Ő rengeteget küzdött olyan dolgokért, melyek nekem már kiskoromtól fogva adva voltak: társadalmi státuszért, pénzért… Ő megküzdött érte, én nem. Úgyhogy engem nem tett boldoggá mindaz, amiért ő megküzdött, és ez nagyon zavart.

hirdetés

Mindeközben apám harmadszor is elvált, és mikor ezt elmondta, megkért, kísérjem el két hétre vidékre. Úgyhogy keresni akartam egy könyvet, hogy a nyári napokon olvashassam. Beléptem a könyvesboltba, és megláttam egy kék-fehér Bibliát, meg volt világítva, egy pálma volt a borítójára rajzolva – a nevem jelentése: pálma – és oda volt írva: “Didaktikus Biblia”. Nagybetű, vastag papír, gondoltam, megveszem. És otthon nekiálltam olvasni, kezdve az első oldallal (nevet), mert ez egy könyv, és a könyveket ugyebár elölről kezdjük. A Teremtés könyve… ó, de szép… ekkor még kételkedtem, én Darwin gyermeke voltam… de tovább olvastam. Vidékre mentem, és csak olvastam, csak olvastam… Elértem a Tíz Parancsolathoz, és egyszer csak rájöttem: ha e szerint éltünk volna a családommal, nem ártottam volna senkinek, és senki nem ártott volna nekem, mert ami engem leginkább megsebzett, az a családom megosztottsága volt.  A családod van rád a legnagyobb hatással, az az életed magja. Annyira meglepett, hogy feltettem magamban a kérdést: miről szólhat ez a könyv? És tovább olvastam…

Mivel órákig ki sem mozdultam a szobámból, apám benyitott, hogy nincs-e valami baj… Úgyhogy megmutattam neki a könyvemet. Elkezdett nevetni, és azt mondta: “Én sosem voltam igazán vallásos, de a nagyanyád igen. És örülök, hogy a Bibliát olvasod.” Ebből bátorságot nyertem, mert mindaddig azt hittem, hogy a Biblia egy tiltott könyv. Azon a nyáron, mikor a másik családomhoz mentem látogatóba, a helyzet megváltozott… Rózsafüzérrel, Bibliával stb. érkeztem, és eléggé aggódni kezdtek, bár aztán úgy gondolták, biztos csak egy újabb divat, valami átmeneti szeszély… Ezek után elmentem egy karizmatikus lelkigyakorlatra, ami nekem olyan volt, mintha elvégezném a mesterképzést a katolikus hitből. Ott elmagyarázták nekem a jó és rossz közötti különbséget, megértettem a megbocsátás fontosságát, megtudtam, hogy a sátán létezik… És hirtelen úgy éreztem, gyónnom kell, misére akarok menni stb. Egy évre rá megbérmálkoztam.”

Ezután következtek a kérdések:

A szenvedés eltávolít Istentől, vagy inkább közelebb visz Hozzá?

 „Pio atya szerint: »mindenki szenved, de csak kevesen tudják, hogyan kell szenvedni«. Ha azt hisszük, hogy a mellettünk lévők nem szenvednek, nem igaz. Itt mindenki, mindannyian szenvedünk. Igazából az a nehéz, hogy tudjunk szenvedni, ugyanis vannak, akik fellázadnak, és elutasítják a szenvedést, mások viszont meglátják benne Jézus keresztjét, és türelemmel szenvednek. Persze a szenvedés fáj és kényelmetlen, és természetes, hogy levertnek, elhagyatottnak, nyomorultnak érezzük magunkat az ilyen pillanatokban, de az is igaz, hogy lelkileg fejlődünk. Van fent YouTube-on egy videó Verlinde atyával (belga szerzetes – a ford.), ahol mesél a jógával kapcsolatos tapasztalatairól. A jóga megszabadít a szenvedéstől, és ez nagyon, de nagyon vonzó benne, ugyanis ki akarna szenvedni? A szenvedés nélküli élet király! Sokan vannak, akik azért drogoznak, azért fogyasztanak alkoholt stb., hogy elkerüljék a szenvedést… De a lényeg az, hogy a jógával elkerülöd a szenvedést, de nem érezhetsz szeretetet.

Egy tanár felteszi a kérdést, hogy mit lehet azzal a rengeteg egyetemistával kezdeni, akik úgy járnak egyik óráról a másikra, hogy nincsenek tudatában annak, hogy egy kincset hordoznak, hogy egy igazság birtokában vannak… Tamara válasza nem késik:

„Imádkozni kell értük. Biztos vagyok benne, hogy én ma azért vagyok itt, mert a nagymamám rengeteget imádkozott értem. Ez olyan, mint egy váltóverseny. Ha imádkozol, egyszer csak azt látod, hogy valamelyik odamegy a káplánhoz, aztán ugyanez később elhív egy másikat misére… Az ima beindítja a megtérések láncolatát.”

Mi tesz boldoggá?

„Az, hogy Isten gyermekének tudhatom magam, boldogsággal tölt el. Ezért mindennél jobban örülök. Egyszer azon kaptam magam, hogy nagyon ostorozom magam, ha nem imádkozom annyit, amennyit szerintem imádkoznom kellett volna… Hát nem. Lassacskán meg kellett tanulnom ezt a helyén kezelni, most már türelmesebb vagyok magammal. Van, hogy Istent a naplementében, a természetben, az emberekben is felfedezem. Szeretem, ahogy Isten embereken keresztül szólít meg, szeretem, hogy minden ember egy fénypont… Korábban ezt nem vettem észre. Természetesen szükségem van az imára, mert az alapvető, de Isten rengeteg módon beszél hozzád. Mindig meglep, amikor az Egyháztól nagyon távoli emberek így szólnak hozzám: “örülnék, ha valaki többet mesélne nekem Istenről”. Meglep, ahogy Isten elér a legkülönfélébb emberekig, ahogy megérinti a szíveket, és ez is nagyon szép. Ott is jelen van Isten. Mert Ő a szeretet!”

Valaki felteszi a kérdést, hogy érezte-e a kísértést, hogy újra azonosuljon a környezetében élő emberekkel, talán mert nem is tartja magát annyira másnak… Őszintén válaszol:

„Folyamatosan kísért a gondolat, hogy ők jobban élvezik az életet, hogy vonzóbb az életük, de ilyenkor megállok, elgondolkodom, és azt mondom… nem! Nem igaz az, amit megpróbálnak nekem eladni. Nem igaz. Ez olyan, mintha mindenki pókerezne. Tudom, hogy amit el akarnak nekem adni, az nem igaz. (…) A megtérésem nem egyik pillanatról a másikra történt. Lassan érett meg bennem.  Minden egy hittel kapcsolatos beszélgetésből indult ki a Motor és az El Mundo (spanyol újságok – a ford.) riporterei és én közöttem. Az utóbbi azt mondja nekem: “Leközölhetem?” Darabokra fognak szedni, gondoltam. De nem szeretem, ha a barátaimnak szégyenkezniük kell miattam, és Jézus a barátom. Ráadásul Ő maga mondja: ha ti szégyelltek engem, én is szégyellni foglak titeket. Úgyhogy azt mondtam neki: “Leközölheted.” Gondoltam, nincs miért rejtegetnem, és mivel mindig belém kötöttek valami miatt, most legalább olyan dolog miatt teszik majd, amiben hiszek.”

Fordította és adaptálta: Hegedűs Anna

Forrás: [Link]

hirdetés