Heltai Péter, Programajánló

Gyerekzsivaj a kolostorban?

Kemény, de remek, igazán mély emberi alapkérdéseket feszegető alkotás az Ártatlanok (Les Innocentes), amelyet a 7. Frankofón Filmnapok keretében két alkalommal is megtekinthet a nagyérdemű. A vetítések időpontjai az írás végén megtalálhatóak, addig pedig hadd indokoljam meg, miért gondolom: ha egyetlen francia filmre jutna csupán időd, erre ülj be!

Mire gondol egy apáca, ha várandós lesz? Hol van Isten, amikor önmagukat felajánlott emberi lelkek törnek meg keresztjük súlya alatt? Mennyiben vihet bárkit is közelebb a történelem abszurd tragédiáinak szemlélése saját traumáinak, kételyeinek megértéséhez? Természetesen a film jellegét tekintve talán még több kérdéssel fogunk kijönni a moziból, egyet azonban biztosan tudhatunk: pont jó úton járunk, ha merünk teret engedni Istennek szánt kérdéseinknek, kételyeinknek és képesek vagyunk magunkkal és Vele őszintén beszélni.

A téma rendkívül nehéz, ráadásul igaz történeten alapul – talán pont ezért. 1945, Lengyelország. A németek elvesztették a háborút és bár a bevonuló szovjet csapatok a koncentrációs táborok borzalmainak véget vetettek, azonban hamar világossá vált a lengyelek számára (is), hogy nincs itt szó semmiféle „felszabadulásról”. A francia Vöröskereszt kötelékében az országba érkező, kommunista családból származó orvosnő (Mathilde) hatalmas energiával veti bele magát a helyi rászorulók ápolásába. Hamarosan egy közeli zárdában lakó szerzetesnő keresi fel, aki teljes titoktartás mellett megkéri, hogy jöjjön el hozzájuk és segítsen. Bár a házfőnöknő vonakodása miatt fokozatosan derül ki a teljes igazság, azért viszonylag hamar letisztul a kép: az átvonuló szovjet csapatok végigerőszakolták a kolostort és vagy egy tucatnyi apáca több hónapos terhes.

A klauzúra zárt világa rengeteg emberi aspektust és mentalitásbeli különbséget alaposan kibont és smink nélkül meg is mutat. Ki az, aki az első pillanatban a kialakult helyzetre, mint várva-várt kiugrási lehetőségre tekint? Hol húzható meg a határ vallásos jámborság és indokolatlan túlérzékenység között? A nézővel párhuzamosan Mathilde fejében is hasonló gondolatok pörögnek, hál’Istennek egyáltalán nem didaktikusan. Nincs katarzis, látványos megtérés. Van azonban „halk, zúgó mélység”, ami minden beszélgetés, kétely, bizonytalanság és szenvedés mögött ott húzódik. Amit, legyen az ember zsidó kommunista, mint Mathilde egyik segítője a kórházban, vagy cinikussá vált apáca, senki nem tud elnémítani magában.

Számomra egyértelműen a film egyik legértékesebb mondata egy dialógusban hangzik el Mathilde, és a társait józanul egyszerre védelmezni és segíteni próbáló Maria nővér között. Arra a kérdésre, hogy nem bánta-e meg soha, hogy apáca lett a nővér direkt válasz helyett annyit mond:

„A hit huszonnégy óra kételkedés és egy perc remény.”

Ebben a mondatban már kimondatlanul is ott lapul az „egy perces remény” időtlensége. Ez hozza a történet (szintén valós) végkifejletét, amelyben a megpróbáltatások ellenére is az életé az utolsó szó.

A 7. Frankofón Filmnapok keretében vetítik:

Március 6. 20:30 (Uránia Nemzeti Filmszínház)

Március 8. 20:45 (Arte+ Cinema)

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás