Nem vagyok házas, most még nehéz belegondolni abba, milyen lenne a páromat eltemetni. Engem egyelőre a családom elengedése foglalkoztat. Nagyszülők, szülők, testvérek. Tőlük is nehéz lesz majd búcsút venni, de mi lesz akkor, ha a másik felemet kell majd elengednem?
A vasárnapi hirdetések közben nagyon sok halálesetről számoltak be ezen a héten, összesen hatról. A felolvasott nevek között ott volt egy házaspár is. Mind a ketten 93 évesen tértek vissza a Teremtőhöz.
hirdetésEzt az információt azóta is próbálom megemészteni. A részletek nem ismertek, nem tudjuk haláluk okát, a körülményeket sem kötötték az orrunkra. Számomra egészen döbbenetes, hogy egy házaspár egyszerre hagyja itt ezt az általunk ismert világot. Ilyen csak a mesékben van – mondhatnánk. A görög mitológiában Philémón és Baukisz kérik azt az istenektől, hogy egyszerre halhassanak meg. De egy modern mese, a Notebook című film is hasonló szerelemről számol be a romantikus lelkeknek.
Saját dédszüleim halála között pár hónap telt el, dédanyám nem tudta elviselni férje halálát, hamarosan utána ment. Ez is közelinek tűnt. De egyszerre, ugyanazon a héten? Talán a nap, az óra, vagy akár a perc is egyezett. Holtomig, holtáig. Ezek a szavak elhangzásuk pillanatában még olyan távolinak tűnnek, de most vasárnap, a templom csendjében, a házaspár nevei visszhangzottak. Hazafelé ballagva édesanyám felsóhajtott: Én is ezt akarom!
Csak hallgattunk, honnan is tudhatnánk mi, gyerekek, hogy milyen az, ha valakivel ketten egy test vagytok már.
(Kép: pixabay.com)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás