Így nyűgözte le Placid atya a szovjeteket a Gulágon

Vasárnap este 101. életévében elhunyt Olofsson Placid atya: a bencés szerzetes a Gulágon tanulta meg, hogyan kell túlélni egy rettenetes munkatábort. Amikor kérdezik, hogy Placid atya miért volt különleges ember, akkor elég ezt a rövid történetet feleleveníteni.

Erdőirtó lágerkörzet voltunk; 36 lágerben 52 ezer fogoly volt ott. Volt ott egy bútorgyár. Oda szállították a fát, és mi ott dolgoztunk hetvenegynéhányan. 1955. szeptember 24-én – csak zárójelben mondom, hogy a katolikus liturgiában Fogolykiváltó Szűzanya ünnepe volt –, hivatnak bennünket a parancsnokságra. Elénk tesznek egy papirost, hogy ez a mi repatriálásunk, alá kell írni. Soha nem hallottuk ezt a szót, ez nem rehabilitálás, ez nem amnesztia, repatriálás. Azt mondták, hogy hazaküldenek.

hirdetés

Nem ugrottunk a plafonig, mert a tíz esztendő alatt megtanultuk, hogy a Szovjetunió ígérget, aztán úgysem tartja meg. Most ez van, alá kell írni. Ez azt jelentette, hogy másnaptól nekünk már nem kellett dolgozni. Igen ám, de amíg az a nyolcvan ember aláírta, az egy kis idő. Nyílott az ajtó és mérhetetlen kiabálással, káromkodással bejön a bútorgyárnak az igazgatója, egy óriási ember, egy szabad szovjet ember. Éktelenül káromkodik, hogy őt ki akarják irtani, mert hogyha ez a hetven ember az utolsó öt munkanapot nem dolgozza le, akkor a harmadik negyednek a tervét nem tudja teljesíteni. Lőttek a prémiumnak. Ha egy negyedben nincs prémium, akkor az év végi prémiumnak is lőttek. Egyesek emlékeznek még rá, hogy az istenség volt a tervteljesítés és a tervtúlteljesítés. Szóval akkor ő ezt nem tudja elérni. Teljesen igaza volt, hogy ez valami szörnyűség, de vele a kutya se törődött.

Akkor összebeszéltünk, és odamentünk ez elé a nagy úr elé, lecsöndesítettük egy kicsit, és mondtuk, hogy mi magyarok garantáljuk a prémiumját. Önként elmegyünk dolgozni erre a hat napra, hogy neki meglegyen a prémium. Hát földbe gyökerezett a lába, mert a Szovjetunió történetében ilyen még nem volt, hogy egy rab akarja kisegíteni azt a nagyurat. A lényeg az volt, hogy saját önbecsülésünkbe egy kicsit erősödjünk. Ez apróság, de rengeteget jelentett az önbecsülésünknek. Akibe belerúgott tíz esztendeig, aki akart, akit meggyalázott az, aki akart, most megmutattuk, hogy különbek tudunk lenni. Számunkra rengeteget jelentett, hogy emberek vagyunk, hogy igenis különbek vagyunk, mint ők.

(szepi.hu)

(kép forrása: metanoia.hu)

hirdetés