Még az állatoknak is van védőszentjük

Kedden, illetve az előtte lévő hétvégén ünnepelte az ország az állatok világnapját.

A hétvégi jó időben sok látogatót, elsősorban kisgyermekes családokat vonzottak szerte az országban az állatsimogatók, kutyás bemutatók, lovaskocsizás és természetvédelmi vetélkedők. De nem csak családi programokról szólt a nap: Székesfehérváron szombat este Összefogás az állatokért címmel fáklyás felvonulást tartottak, és a népszavazás ellenére még egyik-másik politikai párt is szakított időt az állatvédelmet támogató közleményekre. Ez lehet azon kevés kérdés egyike, amivel mindenki egyetért – azt azonban nem mindenki tudja, hogy valójában az állatok világnapja is keresztény eredetű. Október 4. az állatok és a természet védőszentjének ünnepe, „a természet búcsúja”.

Szent Ferenc sokat időzött állatok körében: képeken is gyakran így ábrázolják.

Már az állatoknak is van védőszentjük? Van, mégpedig nem is akárki: maga Szent Ferenc, a kereszténység egyik legnagyobb hatású szentje, a ferences rend alapítója. Ő volt az, aki szerzeteseivel beköltözött a városok szélén álló kolostorokból a belvárosba, a nép szegényei közé. A koldusok között, nyomor- és bűnnegyedekben dolgozó barna csuhás szerzetesek valóságos forradalmat hoztak egy olyan korban, amikor a papok és püspökök az ország elitjének: magasan képzett, gazdag és nagy hatalmú csoportnak számítottak.

A koldusok között végzett „szociális munkának” látszólag semmi köze nincs az állatokhoz. Azonban Szent Ferenc korát messze megelőzve felismerte, hogy a szegények szeretete nem nélkülözheti a természet szeretetét. Ő maga is nagyon szerette a természetet: hosszú órákat töltött el a szabadban, és gyakran mutatkozott állatok körében. A legenda szerint „a madaraknak prédikált” – valójában imádkozott, dicsőítette Istent a teremtés művéért. Isten szépségét – ma, világiasan úgy mondanánk: a hétköznapok egyszerű szépségét – látta az erdőben, az állatokban, a szegény emberben és a koldusban is. Ez volt az a világnézet, ami a történelem egyik legnagyobb szentjévé tette. Ahogy azt híres Naphimnuszában versbe is szedte:

Áldott légy, Uram, Föld-anya-nénénkért, Ki minket hord és enni ad, És mindennémű gyümölcsöt terem, Füveket és színes virágokat.

Áldott légy, Uram, minden emberért, Ki szerelmedért másnak megbocsát, És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát. Boldogok, kik tűrnek békességgel, Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

A mából visszanézve elképesztően előremutató volt Szent Ferencnek a természetről szóló tanítása. A természet a szegény ember kincse: a napsütés, a madarak éneke, a kutya ragaszkodása mindenkinek egyformán adatik. És talán az tudja ezeket a legjobban értékelni, akinek kevés más öröm jut az életben. A természetet azért is tisztelni, szeretni kell, mert Isten műve; és azért is, mert a másik ember kincse, erőforrása, életének öröme. Akármennyire frissnek, aktuálisnak is tűnnek, ezek 750 éves gondolatok!

Be kell látnunk, hogy Szent Ferenc ünnepét a ferences közösségeken kívül kicsit elhanyagolják a keresztények. Azt mindenki tudja, hogy augusztus 20. többről szól, mint az új kenyérről és a tűzijátékról; és hogy a karácsonyfa is egy sokkal mélyebb igazság jelképe. De arról sem érdemes megfeledkeznünk, hogy az október eleji állatsimogatók, lovasbemutatók is valójában egy mélyebb – és nagyon is vallásos – tartalomra próbálják ráirányítani a figyelmet. Egy olyan középkori szentre, akinek a tanítása napjainkban talán még aktuálisabb, mint valaha.

(Kép forrása: Rick Mylander/biographyonline.net – St. Francis of Assisi). 

hirdetés