Keresztények a világ körül

Az ország, ahol csak hívő muzulmán lehet az elnök

Tunézia államvallása az iszlám. Alkotmányba van foglalva, hogy a kormány „a vallás őrzője”, az elnök pedig csak hívő muzulmán ember lehet. A keresztények számára tilos a térítés bármilyen formája, a vallási jelképek nyilvános használata, még a körmenet is. Mégis, a maroknyi keresztény kisebbség az arab világban példaértékűnek számító békében él a muzulmán többséggel.

Tunézia 11 milliós lakosságának 98%-a szunnita muzulmán. Az iszlám vallás a 7. században érkezett a területre, ahonnan a kereszténység ezt követően ezerkétszáz évre szinte teljesen kiszorult. Pedig az ókorban a mai Tunézia területe sok nagy szentnek adott otthont. Köztük volt Szent Perpétua és Felicitász, az édesanyák és várandósok védőszentjei. A nagy egyháztanító, Szent Ágoston is sok szállal kötődik Tunéziához. Az ő életükhöz kapcsolódó zarándokhelyeket napjainkban ismét egyre több keresztény keresi fel.

1881-től a francia gyarmatosítás révén ugyanis újra nagy számban érkeztek keresztény papok és szerzetesek az országba. Ezek a modern misszionáriusok azonban nem tudták megingatni az iszlám szilárdságát. Tunéziában ma is csak 25 ezer keresztény él. Nagy többségük katolikus, de – elsősorban az országban élő külföldiek révén – jelen van számos ortodox és protestáns egyház is.

Az ország egyetlen székesegyházát még a franciák építették.
[Fotó: Bernard Gagnon / Wikimedia]

Tunéziát Európához való közelsége és a franciákkal való szoros kapcsolata miatt az arab világ egyik „legnyugatosabb” országának tartják. Igazi kulturális ütközőzóna, ahol a közel-keleti iszlám áramlatai találkoznak a szekuláris Európával, újabban pedig az afrikai kereszténységgel is. A fekete-afrikai keresztények egyre nagyobb számban érkeznek Tunéziába. Többségük természetesen Európába szeretne eljutni, de erre sokszor hónapokat, éveket kell várniuk. Az afrikai viszonylatban biztonságosnak és fejlettnek számító Tunézia azonban maga is vonzó célpont a tanulni, boldogulni vágyó fiatalok számára.

Tunézia a szekularizáció lassú, küzdelmes folyamatát vívja.

Államvallás van, de nincs vallási alapú törvénykezés. Tilos a többnejűség, és a nők is részt vesznek a politikában. Az alkotmány garantálja a lelkiismereti szabadságot, tehát a szabad vallásgyakorlást is – természetesen csak addig, amíg az nem minősül térítésnek vagy az iszlám elleni provokációnak. Nem büntetik azonban a hitelhagyást, az iszlámról más vallásra való áttérést. A Vatikánnal 1960-ban kötött egyezmény értelmében a Katolikus Egyház 12 plébániát, 9 iskolát és 2 kórházat működtet. A Karitász szociális munkájába sok muzulmán is bekapcsolódik. A helyi rászorultak mellett egyre inkább az országon áthaladó menekülteket is segítik.

A hétköznapokban a keresztények általában jó kapcsolatot ápolnak a muzulmánokkal. Gyakoriak a vegyes házasságok is. Szép számmal érkeznek azonban fenyegetések és kisebb erőszakos támadások a radikális iszlám követőitől, akik nem nézik jó szemmel a kibontakozó szekularizációt. Ezek az irányzatok különösen a 2011-es forradalom óta kerültek előtérbe, sőt, már a közel-keleti dzsihadista szervezetek is megjelentek az országban. Az ő célpontjaik egyelőre nem az országban élő keresztények, hanem az „áruló” szekuláris iszlám képviselői, illetve az európai turisták. A 2011-es arab tavasz óta többszöri elnökváltás, politikai gyilkosságok, utcai zavargások jelzik a különböző vallási irányzatok küzdelmét. Az ország – és így az itt élő parányi keresztény kisebbség – jövője attól függ, hogy az iszlám világ hogyan birkózik meg ezzel a konfliktussal.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás