2016. 08. 11.

Ki mondja meg nekünk, hogy mi legyen a véleményünk?

Ez a rövid írás amolyan nyílt levél-féle lenne, ha egyáltalán lenne bármennyi esély rá, hogy a címzettje elolvassa valaha. Azért talán mégsem fölösleges megírni, legalább azok kedvéért, akikben hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, hátha választ kapnak rájuk.

Nem szokásom internetes tartalmakra reagálni, ám most egy ismert véleményformáló cikke mégis meghozta a kedvemet. Nem azért, mert nem bírom elviselni, ha tőlem különböző véleménnyel találkozom, és nem is azért, hogy harcba bocsátkozzak valamiféle mundér becsületének a védelmében, hanem inkább megragadom az alkalmat, hogy tisztázzak néhány alapvető kérdést, amit amúgy is már rég meg akartam tenni.

A fő témánk természetesen a menekültekkel (vagy inkább migránsok? esetleg bevándorlók? gazdasági menekültek? honfoglalók? Már abban is nehéz egyetérteni, hogy hogyan hívjuk őket.) való törődés, a helyzetre adandó helyes válasz, illetve a tőlük való félelem (nem kívánt rész törlendő). Hónapok óta tele van az internet egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal a kialakult helyzettel kapcsolatban. Egyházunk tagjai előszeretettel rendeződnek táborokba, hogy csatlakozzanak a “migránspárti”, vagy épp “migránsellenes” papokhoz, püspökökhöz, megmondóemberekhez. Ebben a helyzetben kelt felzúdulást (egyik oldal), vagy sűrű naugyézést (másik oldal) a Szentatya egy-egy nyilatkozata. A világi sajtó (és cikkünk szerzője is) szereti Ferenc pápa gondolatait azon katolikusok orra alá dörgölni, akik inkább óvatosságra intenének, mondván nekik, hogy “na, most engedelmeskedjetek a pápának, ha olyan nagyra tartjátok a hivatalát!”.

hirdetés

Először is. Legyünk őszinték: senki nem tudja, hogy mi történik pontosan,

és főleg, hogy mi fog történni egy hónap, egy év, tíz év múlva. Jelen helyzetben minden vélemény, még ha oly tiszteletreméltó személytől származik is, csupán bátortalan kísérlet egy lehetséges megoldási stratégia felvázolására, aminek finoman szólva is megjósolhatatlan az eredménye. És a legfőbb baj, hogy a Szentírás sem ad ebben a kérdésben világos támpontot. Nem, nem ad. Persze mindig lehet idézni hangzatos mondatokat, amiket bármilyen helyzetre rá lehet húzni, de ami most Európában történik, annyira összetett folyamat, hogy ember legyen a talpán, aki átlátja.

Másodszor. Az engedelmesség és a tisztelet az Egyházban kétség kívül fontos erények, és ez így van jól egy kétezer éves cég esetén. Ám fontos hangsúlyozni, hogy ezek az erények nem egyenlőek a némasággal és a vélemény hiányával.

(Idézzek hozzá igehelyet?) Sőt: nem dogmát érintő kérdésekben, tehát a jelen helyzetben is, minden katolikusnak megvan a szabadsága gondolkodni, érvelni, vitatkozni, akár úgy, hogy egyik-másik tiszteletreméltó véleményformálóval nem ért egyet. (A véleményformálás hangvétele, amit néhány szóban be is idéz cikkírónk, egy másik kérdés, arról esetleg majd katolikus testvéreinknek írok nyílt levelet.)

Végül arról a mondatról pedig, hogy “Jézus tanításait egy konkrét közel-keleti bevándorló, Pál apostol hozta Európába”, egyszerűen nem mondok semmit, mert őszintén szólva akkora bődületes marhaság (főleg a jelenlegi migránshelyzettel párhuzamba állítva), hogy a fal adja a másikat.

Mit tegyünk hát? A tétlenség a legrosszabb, ez nyilvánvaló. A cselekvéshez viszont ötletekre, megoldási-javaslatokra és párbeszédre van szükség, nem érzelmek puffogtatására, és egymás sértegetésére vagy számonkérésére. Nem birtoklom a bölcsek kövét, én sem tudom mit kéne tennünk, de azt igen, hogy

bármi is történik most, és bármi is a helyes megoldás, lassan itt az ideje, hogy megtaláljuk.

Blog Hodász András
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás