Még egyszer a Némaságról

Ahogy ígértem: járjuk körül a Némaságban felvetett erkölcsi dilemmát! Röviden: mi a teendő, ha másokat kínoznak azért, hogy engem hittagadásra kényszerítsenek? A múltkorihoz képest kissé nyugodtabb hangvételű, de nem kevésbé felkavaró írás érkezik.

Bár a Némaság, ahogy korábban megírtam, finoman szólva sem nyerte el a tetszésemet, a benne megfogalmazott morális problémával érdemes foglalkoznunk, tudniillik hogy szabad-e megtagadnom a hitemet, ha azzal életeket mentek meg? Mielőtt megpróbálnék válaszolni a kérdésre, hozzuk létre a közös kiindulási pontokat! Ez a kérdés ugyanis eleve nehezen érthető olyan valaki számára, aki nem keresztény. Számára a dilemma egy egyszerű, hétköznapi tárgyra való rálépés és – a másik oldalon – emberi életek veszélyeztetése között áll fenn. Éppen ezért az első pontunk, amit meg kell érteni, hogy

egy keresztény számára az élet érték, de nem áll mindenek felett. Abszolút értéke ugyanis az örök életnek van.

(Na persze, ennek megértéséhez szükséges, hogy elfogadjuk az örök élet létezését.)

hirdetés

Természetesen védjük az életet, és a földön semmi más értékkel nem lehet összevetni (pl. nem értékesebb a kényelem, vagy a kellemesség, mint az élet, ezért nem fogadjuk el az eutanáziát), de egyetlen érték még ennél is nagyobb: az örök életünk. Ez a lényege a vértanúságnak. Amikor Morus Szent Tamást rá akarták venni, hogy hódoljon be a királynak, és tegye meg, amit kíván (azaz kövessen el súlyos bűnt), azt válaszolta, hogy minek kockáztasson plusz 20 évért egy örökkévalóságot. Vértanú is lett, ahogy vértanúk lettek sokan az Egyház 2000 éve alatt. Ezt a lelkületet hozza elénk az Ószövetségben a hét testvér története, akiket anyjuk buzdít, hogy vállalják a vértanúságot (2Makkabeus 7).

Második: 

minden tettednek kihatása van mások tetteire.

Így tudsz jó vagy rossz példával elöljárni, más jócselekedetében vagy bűnében felelős lenni. Ha például bűnt követsz el, vagy csak “úgy teszel, mintha”, a másik pedig ezt látja, és követi, akkor részed lesz az ő bűnében. Ez tulajdonképpen bűnre csábítást jelent. Egyszerű példával élve: ha egy fiú és egy lány, akik bár nincsenek megházasodva, összeköltöznek, függetlenül attól, hogy élik-e a tisztaságot, bűnrészesek mások bűnében, akik rájuk nézve azt mondják, hogy “ja, hát ha már ők is együtt élnek, akkor én miért maradjak szűz a házasságig?…”. A filmben ez különösen ki volt domborítva: nem véletlenül akarták éppen az atyát megtörni, hiszen az a hívőket is súlyosan elbizonytalanítja. Az ő hűsége tehát különösen is fontos volt (lett volna).

Ezek alapján – bár tudom, hogy keményen hangzik – a helyes döntés egy ilyen szituációban, hogy nem tagadja meg a hitét, még olyan formában sem, hogy csak “úgy csinál, mintha”.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez az írás szigorúan elméleti, és emellett még erősen hiányos is. Elméleti, mert nem állíthatja senki, hogy egy ilyen vagy akár hasonló szituációban ő majd erős lesz – én sem hencegek ilyesmivel. Emellett léteznek plusz szempontok például, hogy ekkora pszichés nyomás alatt megtörhet valaki úgy, hogy már nem ura a cselekedeteinek, sőt akár meg is őrülhet (bár a filmben nem így ábrázolják), ilyen esetben a felelőssége csökken, vagy akár meg is szűnik. Ilyen értelemben a később évenként aláírt hittagadás nagyobb bűnnek számít, mint az a bizonyos taposás, abban a kiélezett helyzetben.

Sok szempontot hozhatnánk még ide, de ezt az intellektuális izgalmat inkább meghagyom a kommentelőknek.

Hodász András

hirdetés