Rózsafüzér – a legjobb példa, talán a legtöbb kritikát kapó ima, de minden szenthez szóló vagy más kötött ima is elvesztette népszerűségét (ha egyáltalán valaha volt neki). Ezt csak az öregek és az apácák mormolják… Mi értelme ennyiszer elmondani valamit egymás után… Oda se tudok figyelni rá, csak mondom, mint a gép… Hosszú… Nem nekem szól… De biztos, hogy nem tudnánk ezt megcáfolni, ha megpróbálnánk? Nekem igenis van igényem a kötött imára, és jó élményem is akad!
„Ez azoknak való, akiknek nincsenek saját gondolataik…?” – kérdezte egy nem hívő barátnőm, amikor meglátott nálam egy imádságos füzetkét. Na, még egy kritika, ezt még pont nem is hallottam. Hirtelen meg is ijedtem, hogy ezt hogy fogom tudni megválaszolni, főleg mivel a barátnőm nem elégszik meg csak úgy egy semmilyen válaszocskával. Kicsit habogva reagáltam, és talán nem is volt kielégítő, azóta viszont sokszor eszembe jut a kérdés, magamban tovább vittem.
Miért imádkozom kötött imát, például akár egy Rózsafüzért? Ennek mi értelme? Mi a jó a Miatyánkban, ami a könyökünkön jön ki? Hogy azonosuljak egy böjti keresztúttal, ha minden állomást 100 éve tudok? Amúgy is, ezek mind olyan hosszúak… Csak a hittanóra kötelező tananyagát bővítik, de hogy a hitélethez is tényleg köze legyen…
Arra jöttem rá, hogy sokszor a rendszerben, a kötöttségekben érzem magam biztonságban.
Biztonság és szabadság, hiszen nem kell félnem, hogy túl sokáig vagy túl röviden imádkozom. Támogat a rendszer: egy kötött imát biztos nem fejezek be másfél perc alatt, mint néha egy saját szavas esti imát, mert ehhez túlságosan is rendszerben gondolkozó, céltudatos személyiség vagyok. De egy könyvet is ritkán fejezünk be a vége előtt… Viszont egy sztorizásnál lehet, hogy se vége, se hossza a dumának.
Irányítva vannak a gondolataim, egy mederbe terelődnek: hagyományos imák, szentekhez kötődő imák, Rózsafüzér – ki van találva az eleje a vége, ahogy Kowalsky énekli. De mégis, ebben a monotonitásban egy-egy dolog csak megcsillan! Akár azt is mondhatnám: feldobom az imát! Kikeresek a jól ismert szövegből valamit, ami épp aktuális, vagy épp nem keresem, csak felfigyelek rá. Mint egy dalszövegben egy új rím, egy új szókapcsolat! Felfedezések!
Amikor a saját szavaink csak panasz-áradatot alkotnának… amikor túláradóan boldogan alig tudunk koncentrálni… amikor nem egy közösségi, nyitott imaalkalmon vagyunk… amikor kicsit inkább elzárkóznánk az Isten elől, és magunkról nem annyira akarunk beszélni, nehéz átadni a dolgokat rögtön… amikor olyan célokért imádkozunk, amelyeknek védőszentjei vannak, amikkel kapcsolatban példaképek vannak előttünk…
Javaslom mindenkinek, annak is, akinek kevésbé aktív vagy mély az istenkapcsolata, hogy keressen egy „szimpatikus” kötött imát, egy jó szerzőt. Lehet mogorván szájhúzással vagy teljesen boldogan is, de tessék minden nap elmondani! És majd egyszer csak felkapcsolódik az a mini reflektor. És majd lesz belőle fényesség! Amikor majd extrán felértékeljük a saját szavas imát, mert a kötött ima előhozza a saját gondolatokat a négyzeten!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
1 Komment
Hm, csak egy apró vezérelv: A kötött ima közösségi ima, a kötetlen pedig személyes.