"Apanap" – 777
Blog

“Apanap”

Nemrég tértem haza egy jegyeseknek szóló hétvégéről, ahol menyasszonyommal az egyik közös feladatnak azt kaptuk, hogy egy puzzle képben elmesélve rajzoljuk le a majdani közös életünk azon alappilléreit, építőkockáit, amelyekre a házasságunkban különösen is nagy figyelmet szeretnénk fordítani. A közös puzzle képünket olyan elemet alkották, mint például heti egy közös este, évi egy közös hétvége, közös imádság, minőségi idő, stb. és volt még ott egy puzzle elem…

Amikor a saját puzzle képünket prezentáltuk a többi jegyespárnak, akkor – férfi létemre – a hangom egy pillanatra megakadt és a szemem könnybe lábadt az egyik puzzle elem magyarázatánál, egy olyan tevékenységnél, ami talán az egyik legnagyobb hiánya volt a gyermekkoromnak. Ez pedig nem más, mint az “apanap”, azaz egy teljes napot vagy hosszabb programot eltölteni csakis kizárólag kettesben az édesapámmal. Csak ő és én, senki más, se munka, se telefon, se veszekedés, se frusztráció. Csak én és az apukám, aki azzal fejezi ki a szeretetét irántam, hogy szakít rám egy keveset abból a nagyon drága idejéből.

Így visszatekintve a 25 évemre kijelenthetem, hogy nekem sosem volt részem ilyen “apanap”-ban, aminek bizonyára az is volt az oka, hogy nagy családban nőttem fel, édesapámnak nagyon sokat kellett dolgoznia, hogy el tudja tartani a családunkat és így nem maradt túl sok ideje a kilenc gyermekére (pláne nem hosszabb programokra). Az ő szeretetnyelve nem is a minőségi idő, hanem sokkal inkább a gondoskodás volt, amiben viszont tényleg erős volt. Természetesen a kapcsolatunknak ezt a hiányát nem szeretném felróni édesapámnak, én nem is neheztelek rá emiatt, de most 25 évesen kijelenthetem, hogy  egész fiatalkoromban úgy vártam volna – sőt talán még ma is várok – egy ilyen “apanapra” (anyanap egyébként volt szerencsére bőven).

Az együtt töltött élmények úgy gondolom megfizethetetlenek és felejthetetlenek, és talán ez az egyik legnagyobb ajándék, amit adni tudunk a gyermekeinknek. Mert meg vagyok arról győződve, hogy a gyermek nem egy újabb Iphone-t vagy Xboxot szeretne kapni, netán a legújabb Barbie babát (nyilván ezeknek is örül), hanem élményt szeretne a szüleivel, hogy megérezhesse azt, hogy ő az édesapja egyetlen hercegnője vagy a büszke apukája hős nagyfia.

Volt egy ismerősöm, aki azt mesélte, hogy azért dolgozik napi 12-14 órát, és azért látja csak alvás közben a gyermekeit, mert szeretne nekik mindent megadni, majd ha felnőnek. Lakást, autót, luxus esküvőt, egzisztenciát, stb. Az persze egy dolog, hogy jó nevelési módszer-e az, ha a gyermeknek nagyobb erőfeszítés és keményebb munka nélkül minden földi jó az ölébe hullik, de vajon nem szeretne-e ez a gyermek inkább egy teljes édesapát a földi javak helyett? Miért gondoljuk azt, hogy tárgyi eszközökkel pótolni tudjuk a szeretetünket és a törődésünket gyermekeink felé, hogy földi javakkal megvásárolható a gyermekeink szeretete?

Mert igen, lehet, hogy egy futball meccs csak 1,5 óráig tart, utazással, evéssel mondjuk 4 óra, míg egy Tablet akár hónapokig is élvezhető, sőt, egy autót akár évekig is tud használni a gyermek, de ezek a tárgyi dolgok eltörnek, elromlanak, viszont a közös élményt a gyermek sosem felejti el. Azt a tényt, hogy az édesapja neki szentelt 3 órát a drága idejéből, csak neki, mert annyira szereti a gyermekét és ő annyira fontos neki.

Apák, kérdezem most tőletek, hogy mi tart vissza titeket attól, hogy havonta 3-4 órát, vagy évente egy egész napot eltöltsetek kettesben a gyermekeitekkel? Annyi mindenre szánunk időt (filmek, facebook, céges reggelik, sörözések, meccsek, sport stb.), annyi emberrel szervezünk le találkozókat, megbeszéléseket és pont a saját gyermekünk nem érdemli meg, hogy neki is adjunk pár órát az időnkből?

A mai gyermekeknek is példaképek kellenek, és véleményem szerint a legtöbb gyermek első példaképe maga az édesapja vagy édesanyja, és – ha csak magamból indulok ki – tiszta szívből vágyakoznak utánuk, legyenek akárhány évesek is. Vágyakoznak az apjukkal vagy anyukkal eltöltött közös időre, közös élményekre.

Tényleg, te hova viszed a gyermekedet a hétvégén?

Alább megnézhettek egy hatásvadász reklámfilmet, ami szerintem tényleg gyönyörűen (és valljuk be egész meghatóan) mutatja be a gyermekeknek a szüleikkel való közös élmények utáni vágyódását. Jó nézelődést és elhatározásokat kívánok minden kedves szülőnek!

Hajrá apák és anyák, példaképek vagytok!

PVS

 

 

 

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá