“Apanap”

Nemrég tértem haza egy jegyeseknek szóló hétvégéről, ahol menyasszonyommal az egyik közös feladatnak azt kaptuk, hogy egy puzzle képben elmesélve rajzoljuk le a majdani közös életünk azon alappilléreit, építőkockáit, amelyekre a házasságunkban különösen is nagy figyelmet szeretnénk fordítani. A közös puzzle képünket olyan elemet alkották, mint például heti egy közös este, évi egy közös hétvége, közös imádság, minőségi idő, stb. és volt még ott egy puzzle elem…

Amikor a saját puzzle képünket prezentáltuk a többi jegyespárnak, akkor – férfi létemre – a hangom egy pillanatra megakadt és a szemem könnybe lábadt az egyik puzzle elem magyarázatánál, egy olyan tevékenységnél, ami talán az egyik legnagyobb hiánya volt a gyermekkoromnak. Ez pedig nem más, mint az “apanap”, azaz egy teljes napot vagy hosszabb programot eltölteni csakis kizárólag kettesben az édesapámmal. Csak ő és én, senki más, se munka, se telefon, se veszekedés, se frusztráció. Csak én és az apukám, aki azzal fejezi ki a szeretetét irántam, hogy szakít rám egy keveset abból a nagyon drága idejéből.

Így visszatekintve a 25 évemre kijelenthetem, hogy nekem sosem volt részem ilyen “apanap”-ban, aminek bizonyára az is volt az oka, hogy nagy családban nőttem fel, édesapámnak nagyon sokat kellett dolgoznia, hogy el tudja tartani a családunkat és így nem maradt túl sok ideje a kilenc gyermekére (pláne nem hosszabb programokra). Az ő szeretetnyelve nem is a minőségi idő, hanem sokkal inkább a gondoskodás volt, amiben viszont tényleg erős volt. Természetesen a kapcsolatunknak ezt a hiányát nem szeretném felróni édesapámnak, én nem is neheztelek rá emiatt, de most 25 évesen kijelenthetem, hogy  egész fiatalkoromban úgy vártam volna – sőt talán még ma is várok – egy ilyen “apanapra” (anyanap egyébként volt szerencsére bőven).

Az együtt töltött élmények úgy gondolom megfizethetetlenek és felejthetetlenek, és talán ez az egyik legnagyobb ajándék, amit adni tudunk a gyermekeinknek. Mert meg vagyok arról győződve, hogy a gyermek nem egy újabb Iphone-t vagy Xboxot szeretne kapni, netán a legújabb Barbie babát (nyilván ezeknek is örül), hanem élményt szeretne a szüleivel, hogy megérezhesse azt, hogy ő az édesapja egyetlen hercegnője vagy a büszke apukája hős nagyfia.

hirdetés

Volt egy ismerősöm, aki azt mesélte, hogy azért dolgozik napi 12-14 órát, és azért látja csak alvás közben a gyermekeit, mert szeretne nekik mindent megadni, majd ha felnőnek. Lakást, autót, luxus esküvőt, egzisztenciát, stb. Az persze egy dolog, hogy jó nevelési módszer-e az, ha a gyermeknek nagyobb erőfeszítés és keményebb munka nélkül minden földi jó az ölébe hullik, de vajon nem szeretne-e ez a gyermek inkább egy teljes édesapát a földi javak helyett? Miért gondoljuk azt, hogy tárgyi eszközökkel pótolni tudjuk a szeretetünket és a törődésünket gyermekeink felé, hogy földi javakkal megvásárolható a gyermekeink szeretete?

Mert igen, lehet, hogy egy futball meccs csak 1,5 óráig tart, utazással, evéssel mondjuk 4 óra, míg egy Tablet akár hónapokig is élvezhető, sőt, egy autót akár évekig is tud használni a gyermek, de ezek a tárgyi dolgok eltörnek, elromlanak, viszont a közös élményt a gyermek sosem felejti el. Azt a tényt, hogy az édesapja neki szentelt 3 órát a drága idejéből, csak neki, mert annyira szereti a gyermekét és ő annyira fontos neki.

Apák, kérdezem most tőletek, hogy mi tart vissza titeket attól, hogy havonta 3-4 órát, vagy évente egy egész napot eltöltsetek kettesben a gyermekeitekkel? Annyi mindenre szánunk időt (filmek, facebook, céges reggelik, sörözések, meccsek, sport stb.), annyi emberrel szervezünk le találkozókat, megbeszéléseket és pont a saját gyermekünk nem érdemli meg, hogy neki is adjunk pár órát az időnkből?

A mai gyermekeknek is példaképek kellenek, és véleményem szerint a legtöbb gyermek első példaképe maga az édesapja vagy édesanyja, és – ha csak magamból indulok ki – tiszta szívből vágyakoznak utánuk, legyenek akárhány évesek is. Vágyakoznak az apjukkal vagy anyukkal eltöltött közös időre, közös élményekre.

Tényleg, te hova viszed a gyermekedet a hétvégén?

Alább megnézhettek egy hatásvadász reklámfilmet, ami szerintem tényleg gyönyörűen (és valljuk be egész meghatóan) mutatja be a gyermekeknek a szüleikkel való közös élmények utáni vágyódását. Jó nézelődést és elhatározásokat kívánok minden kedves szülőnek!

Hajrá apák és anyák, példaképek vagytok!

PVS

hirdetés