A “tolerancia” szó a büszke, civilizált Európa közös hitvallásává vált. Európa toleráns, a fejlett nyugat toleráns, és ha nem akarsz lemaradni, neked is toleránsnak kell lenned. Nem célom magamra haragítani senkit, de el kell, hogy mondjam: nem hiszek a toleranciában. A szeretetben hiszek.
Furcsa világban élünk. Olyan világban, ahol nincs igazság, csak vélemények vannak. Ahol nincsenek érvek, csak személyes történetek vannak. Ahol axiómaként (alapigazságként, aminek hitelességét senki nem vonja kétségbe) fogadunk el olyan dolgokat, amiket mások erőltetnek ránk, a megkérdezésünk nélkül. A tolerancia olyan alapelv lett Európában, ami – bár nem világos, hogy kik és mikor találták ki – megkérdőjelezhetetlen, sőt: megsértését szigorúan büntetik, ha mással nem, kommentáradattal, médiakampánnyal.
Rómában tanultam két évig, és több alkalommal beszélgettem olaszokkal erről a témáról (akik híresen toleránsak, amire büszkék is), és mindannyian szinte szó szerint ugyanazt mondták: hagyni kell mindenkit, hogy úgy éljen, ahogy akar, ne szóljunk bele a másik életébe. Ez tulajdonképpen udvarias dolognak is tűnhet, de már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erre akár képes egy marék alga is, nem kell embernek lenni hozzá. Ráadásul ez a hozzáállás semmiben sem különbözik a nemtörődömségtől. Nem véletlen, hogy Jézus egyszer sem beszél toleranciáról az evangéliumban. Nem azt mondja, hogy ellenségeitekkel szemben legyetek toleránsak, és akik átkoznak titeket, azokra hagyjátok rá a dolgot. Milyen könnyű is lenne kereszténynek lenni! Helyette arra szólít fel, hogy szeressük az ellenségeinket, imádkozzunk értük, és azokkal, akik nekünk rosszat tesznek, tegyünk jót. Na, ez már kihívás!
Ugyanígy szeretetre buzdít a szegények, elesettek, betegek iránt. Miért?
Mert a tolerancia az út szélén hagyja a rablók által összevert embert. Az irgalmas szamaritánus segít rajta.
A tolerancia nem törődik azzal, ha megbántják, sőt a megértés és a világbéke jegyében igyekszik figyelmen kívül hagyni a sértést. A szeretet vállalja a megbocsátás fájdalmát, akár hetvenszer hétszer is. A toleráns engedi elveszni a bárányt, hiszen az ő döntése, az ő élete, talán így született, biológiai hajlama van a csatangolásra. A Jó Pásztor utánamegy akár egyetlen elveszettnek is.
Az evangélium nem a tolerancia evangéliuma, hanem a szereteté. Jézus aligha maxolja ki a modern tolerancia elvét, amikor kötélből ostort fon, és megtisztítja a templomot. Mivel szeret, pontosan tudja, hogy kinek mire van szüksége: irgalmas a megtérőkhöz, de megfeddi a megátalkodottakat. A bűnös asszonynak megbocsát, de úgy engedi el, hogy figyelmezteti “többé ne vétkezz!”. Mert a szeretet figyel a másikra, empátiával fordul felé, és még többet tesz: hisz a jóban, és hisz abban, hogy mindenki tud fejlődni, és mindent megtesz, hogy segítse a másikat ebben. A szeretet felemel, a szeretet gyógyít, a szeretet küzd a másikért. Szemben a toleranciával, ami csak arra képes, hogy mindenre azt mondja: “nem az én dolgom”.
Tolerancia? Szerintem többre vagyunk képesek! Én a szeretetet választom!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
4 hozzászólás
ejnye.
A tolerancia nem a közönyösség. Inkább az alázat, a saját korlátaink elfogadása: ki vagyok, hogy mások életének feleslegesen befolyásoljam? Inkább empátia, mert nem megváltoztatni, hanem elfogadni akarom a másikat.
A toleráns nem hagyja az út szélén az elesettet. De nem úgy segít neki, hogy a segítségért megköveteli, mit cselekedjen a másik.
Egy papnak lehet szakmai ártalom, hogy úgy érezze: utat kell mutatni a többieknek. De nem mindenki pap, és nagyon kevesek bölcsek eléggé, hogy használható tanácsokat adjanak olyanoknak, akik nem kérnek a tanácsokból.
És ha nem tetszik a tolerancia, van helyette számos hasonló szavunk: empátia, elfogadás, békés együttélés, és igen, a szeretet is.
Sajnos a szeretet a történelem folyamán (különösen a XX. században) elbukott. Ezért szükséges a tolerancia. Hiszen 7.5 milliárd ember békés egymás mellett éléséhez ez szükséges.
“Mert a tolerancia az út szélén hagyja a rablók által összevert embert. Az irgalmas szamaritánus segít rajta.” A bibliában egy papról és egy “Lévitáról” van szó, akik elkerülik és tovább mennek. Az igazi felebarát pedig segít a bajbajutott emberen. “Szeresd felebarátodat, mint tenmagad!” Tenmagad az igazi éned, akiben van könyörület és irgalom. Ugyanúgy szeresd a felebarátodat, mint az igazi, könyörületes énedet. Képes vagy beleképzelni magad az ő helyzetébe, és nem nézni, hogy kiről is van szó, siess a segítségére. Nem kell szamaritánusnak születnünk ahhoz, hogy legyen bennünk irgalom.