A sebezhetőségtől sokszor még mindig félünk, pedig ez az egyik legjobb módja annak, hogy Jézust közel engedjük magunkhoz. Ráadásul az emberi kapcsolódásinkat is megkönnyíti, őszintébbé teszi.

A sebezhetőségtől sokszor még mindig félünk, pedig ez az egyik legjobb módja annak, hogy Jézust közel engedjük magunkhoz. Ráadásul az emberi kapcsolódásinkat is megkönnyíti, őszintébbé teszi.

Vészjósló felhívást tett közzé Youtube-csatornáján Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, aki a teremtett világ megmentésére, a szerényebb életre és a hívő ember felelősségének felismerésére hív bennünket.

A magyar haderő mindössze 18 ezer fős – és ebben benne vannak a Honvéd Kórház asszisztensnői is. Szerbiában félmillió olyan féri van, akinek a beolajozott fegyvere, a katonaruhája, a bakancsa az ágy alatt van. Ha azt mondják, hogy reggelre a kapuba kint kell állnod, akkor 500 ezer ember teljes menetfelszerelésben kiképezve tudja, hogy mit kell csinálni. Ahhoz, hogy nekünk legyen szavunk, nemcsak hadsereggel kell rendelkezni, hanem egy olyan nemzettel, ahol megpróbált férfiak vannak. Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítójának videóját szemlézzük.

Autóval nem lehet elvinni az evangélium üzenetét a motorosok világába – vallják a Magyar Keresztény Motorosok Közössége tagjai. Többféle felekezetű és foglalkozású embert találunk közöttük. A sokszínű társaságot Krisztus szeretete és a szolgálat tartja össze. Erdős Gábor alelnökkel és feleségével, Kiss Rózsával a Református.hu készített interjút.

Annyira sokszor becsméreljük önmagunkat, kritizáljuk a kinézetünket, a tulajdonságainkat, a tetteinket. Ám van rá szabadságunk, hogy ezen változtassunk! Kezdjünk el magunkra Isten szemével nézni, méghozzá úgy, hogy az Ő szavait szívjuk magunkba, a Biblián keresztül!

Az időbeosztás nem egyszerű, szinte mindannyiunknak meggyűlt már vele a bajunk. Sok kötelező teendővel elment a napunk, a fontos dolgokra pedig nem maradt elég időnk. De tudtad, hogy ebben is a példánk lehet Jézus? Ő egyértelmű és tiszta határokat húzott az egyes napi tevékenységei közé, így mindig volt ideje az Atyával lenni, tanítani, a tanítványokkal beszélgetni vagy épp megjelenni egy fontos esküvőn. Szemlénk a jó időbeosztásról.

Minden hetedik magyar fiatal számol be arról, hogy nagyon gyakran érzi magányosnak magát. Hogy lehet, hogy az egyik legtöbb lehetőséggel és emberi kapcsolattal rendelkező generáció egyben a legmagányosabb? Mi okozza ezt? És vajon milyen hatással lesz az életükre? Az Axióma videóját szemlézzük.

Mit kezdjünk magunkkal, ha felismerünk magunkban egy vágyat, de annak betöltése helyett más utat választunk? Tényleg van jófajta szenvedés is? Miket érdemes végiggondolni az útelágazásoknál, döntési helyzetekben? Ehhez hasonló izgalmas kérdésekre keresi a választ Ónody Csilla coach, aki Pál Feri könyve alapján írt a témáról.
