A szegények orvosa, aki Istentől kapja az erejét – Dr. Horváth Balázs egy szegény faluba költözött a fővárosból, hogy az elesetteken segítsen

Egy orvos, akit valóban a segítségnyújtás, a gyógyítás motivál, egyáltalán nem a pénz. Dr. Horváth Balázs a legelesettebbek között szolgál, és a nap 24 órájában elérhető. Miért dönt úgy egy háziorvos, hogy otthagyva a fővárost, leköltözik Tiszaburára és a szegények orvosa lesz? Mint mondja, Isten ad hozzá neki erőt, tőle kap szeretetet, amelyet tovább tud adni. A Bizony, Isten! csatorna egyik megrendítően szép portréját szemlézzük.

„Minden nap imádkozom, hogy olyan legyen a lelkületem, hogy tudjak segíteni, mert nagyon sok ember elkeseredett és nem lát reménységet. De ha szeretet és türelem van bennem, akkor van lehetőség arra, hogy egy kis békét hozzak az emberek életébe, fel tudjam hívni a figyelmüket Jézusra.

Mert igazán lelkileg akkor fog meggyógyulni, hogyha saját magáról, vagy a saját problémájáról sikerül fölfelé tekinteni.

Gyerekkoromtól fogva a természet vonzott. Elsőnek biológus akartam lenni, de úgy döntöttem végül, hogy inkább orvosnak tanulok. És ez meg is maradt bennem.

hirdetés

Budapestről mindenféleképpen vidékre akartam menni. Amikor megyek dolgozni, és hallom a madarakat, látom a virágokat, már az felüdít. Tiszaburán 16 éve élek. Jól érzem magam, az emberekkel is jól kijövök.

Azért akartam továbbtanulni, mert úgy gondoltam még fiatalként, hogy valahogy az ember életét hátha meg lehet hosszabbítani. Utána rájöttem, hogy nem vagyok elég okos hozzá, hogy én ezt felfedezzem, akkor elkezdtem foglalkozni nagyon sok minden mással, keleti vallásokkal, buddhizmussal, meg mindenféle természetfölötti dologgal. Aztán végül megtaláltam a megoldást a Bibliában, ahol arról olvastam, hogy Isten megoldotta már ezt a kérdést, mert Ő az embernek örök életet ad.

Isten gondviselését látom benne, hogy így alakult az életem, mert ezen a pályán tudok az embereknek segíteni. És ez a legjobb dolog szerintem, amikor az embernek az a dolga, azért kap fizetést, hogy másokon segítsen.

Ennél szebb dolog szerintem nincsen, hogy azzal tölthetem az időmet, amit a legszívesebben itt csinálok.

Az, hogy mennyit dolgozom, attól függ, hogy van-e a faluban járvány vagy megbetegedés, illetve hogy mennyi a krónikus beteg éppen. Tehát nagyon változó, kiszámíthatatlan a munkám mennyisége. Nyáron kevesebb a munka, télen viszont általában tíz órát biztos dolgozom. Ha az ügyeleteket is beleszámoljuk, akkor többet. Délelőtt vagy délután meg kimegyek a krónikus betegekhez, akik lázasak vagy nem tudnak bejönni a rendelőbe. A közeli falvakban is szoktam dolgozni, egy héten legalább kétszer, mert ott sincs állandó orvos.

Nagyon jó, hogy itt, Tiszaburán ennyi gyerek van. Korábban voltam Bakonycsernyén, ott inkább idősödő populáció volt: gyakorlatilag csak idős nénik, bácsik. Ahhoz képest amikor elkerültem Tiszaburára, az nagyon felemelő volt, hogy nemcsak idősek vannak, hanem gyerekek, fiatalok is.

Sok embernek segítettem: amikor volt plusz pénzem, akkor akinek tudtam, kölcsönadtam. A legtöbb esetben nem adták meg. Van, aki csak azért keres meg, hogy pénzt adjak. Valaki azért, hogy megkapja azt az orvosi ellátást, ami neki akkor kell, és ha nem kapja meg rögtön, akkor nem jó szemmel nézi. Minden ember más. Bizonyos érettség kell szerintem az embernek, hogy megértse, hogy ne a pillanatnyi saját haszna szempontjából ítélje meg a másikat, hanem kicsit fölé tudjon látni.

Itt, Tiszaburán a legtöbb ember szegény. Amikor adok nekik pénzt, akkor bízom benne, hogy tényleg egy valós probléma megoldására fordítják majd. Az elején nagyon sok volt a hazugság. Azt mondták, hogy a pénz a gyerekekre kell, pelenkára, gyógyszerekre, aztán kiderült, hogy teljesen másra, például egy felesre.

Most már lassan megismerem az embereket, meg kezdem kiszűrni, hogy ki hazudik, ki nem. De persze sokszor megsajnálom az itt élőket, látom, milyen mély nyomorban vannak, és

inkább azt mondom, hogy esetleg valaki használjon ki, viszont azt nem akarom, hogy valakinek tényleg szüksége lenne segítségre, és nem adok.

A legtöbb nyomorúságot nem is a pénzhiány okozza, hanem a családban lévő nézeteltérések, veszekedések, gyűlölködések vagy az alkoholprobléma. És ezeken viszont tudnak változtatni az emberek.

Sokszor megkeresnek ezekkel a problémákkal is, meg ha bejönnek a rendelőbe, akkor előbb-utóbb a lelki problémájuk is előkerül. Sokszor mikor beszélgetek velük, az is kiderül, hogy egy-egy testi tünet hátterében valamilyen lelki vagy családi probléma áll.

Van, hogy kihívnak egy beteghez, kések a rendelésről, és akkor bent már kiabálnak, amikor odaérek, hogy hol voltam, vagy leszidnak, hogy ilyen meg olyan orvos vagyok. Az embert megbántják, félremagyarázzák, kigúnyolják – itt a faluban is bármikor előfordulhat ez. Egyre jobban megtanulom, hogy ne ezt nézzem, hanem azt, hogy az az ember vajon miért csinálta ezt, meg hogy én hogyan tudnék neki segíteni.

Isten ad hozzá erőt, hogy tudjak segíteni, és ilyenkor elfelejtem saját magam. Próbálok Istennel járni, Ő ad a szívembe szeretetet, békességet, nyugalmat.

Megtanultam jobban szeretni, és a szeretet valójában az, amikor az ember magáról elfeledkezik, és igyekszik, hogy a környezetében élőknek tudjon örömet, nyugalmat, békét szerezni.

Az ember igyekszik, igyekszik, és sokszor kevés az eredménye. Ez mind lelki téren, mind a testi gyógyítás terén így van.

Sokszor persze én is belefáradok, és mindig Istentől kell kérnem új erőt, hogy ne úgy tekintsek erre, mint egy munkára, hanem a szívemben legyen az a szeretet, hogy őszintén segíteni akarok, és ne fáradjak bele, ha nem sikerül valami tizedszer, vagy huszadszor sem.

Amikor elfogy az erőm, belegondolok abba, hogy ki is az Isten, aki az egész világot megteremtette, aki létrehozta a galaxisokat, az univerzumot. Még azt sem lehet felfogni, hogy milyen hatalmas az univerzum, nemhogy az Isten, aki ezt megteremtette.

Isten odaadta az életét a teremtményeiért. Ez a fajta szeretet felfoghatatlan.

Ha az ember ezen gondolkodik, vagy ezt egy kis mértékben is megéli, az ad igazán szeretetet, meg lelkesedést. Tudom, hogy Isten mindig mögöttem van és támogat.

Ha Isten ennyire szereti az embereket, akkor nemcsak engem szeret, hanem azt is, aki bejön hozzám, legyen az bármilyen ember. Ha én tudom, hogy Isten annyira szerette azt az embert, hogy odaadta érte az életét – szó szerint – akkor teljesen máshogy tekintek mindenkire.”

hirdetés