Szabados Ádám teológus Divinity című blogján rendre jelennek meg fontos és elgondolkodtató írások. Most egy rövid, de annál erőteljesebb felsorolást tett közzé, ezt szemlézzük – továbbgondolásra, beszélgetésekre.
Szemle
Az emberekben mindig volt, mindig lesz igény hitre, igény arra, hogy az életüket egy biztonságos keretben lássák, igény arra, hogy higgyenek valamiben. Az egyház felelőssége abban áll, hogy találnak-e nálunk élő vizet, igazi lelki táplálékot, igazi válaszokat az életkérdéseikre, vagy pedig máshol keresnek – hangsúlyozta Balog Zoltán püspök a Kossuth Minden időben című műsorában. Kojsza Péter műsorvezető beszélgetett a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökével a 2022-es népszámlálás eredményeiről, ennek fontosabb gondolatait szemlézzük.
Pál Feri katolikus pap, mentálhigiénés szakember szerint az önmegvalósítás nemcsak az egyénről, hanem a közösségről és az emberségről is szól, hiába terel minket minden a mai világban az individualizmus felé. A Forbes cikkét szemlézzük.
A szexualitást, és azon belül is a gyönyört tabutémaként szoktuk kezelni az egyházban, holott ezt is Isten teremtette. Sokan mégis úgy növünk fel, hogy a családban nem szabad beszélni róla, és az az érzés alakul ki bennünk, hogy ez az egész bűnös. Ez azonban hazugság. A testünk – beleértve a nemiszerveinket is – Isten jó teremtményei, és az Ő ötlete volt az orgazmus vagy a nemi hormonok is.
Nagyné Végh Csenge, az Egytestté blog szerzője zseniális előadást tartott fiataloknak, ezt szemlézzük.
Hogyan tudjuk átlépni önmagunk korlátait? Mi kell ahhoz, hogy életünkben új kapuk nyíljanak meg? Eltökéltség? Jó kudarckezelés? Mi az a plusz, amit mozgósítani tudunk mindehhez? Az Agapé legújabb adásából válogattunk ki 7 fontos gondolatot.
A nyugati világ legvallásosabb lakossága még mindig az Egyesült Államokban él. Azonban az elmúlt néhány évben drámaian visszaesett azoknak a keresztényeknek a száma, akik rendszeresen gyülekezetbe vagy templomba járnak. De mi az oka a nagy kivonulásnak? A Mandiner cikkét szemlézzük.
Sajnos sok gyerek kisiskoláskorában találkozik először a pornóval. A legtöbb fiatal, aki tinédzserkorára függővé válik már alsósként látott pornót. Ez nagyon sok esetben az iskolában, a szülőtől távol történik. Ezért fontos, hogy felkészítsd a gyerekedet arra, hogy mit tegyen, ha a suliban káros tartalmat mutatnak neki. Íme három nagyon egyszerű tanács, amivel segíthetsz a gyerekednek, hogy később se legyen függő a pornótól. Az Arrivera Blog cikkét szemlézzük.
Mindannyian találkozunk a mindennapjaink során megterhelő helyzetekkel és olyanokkal is, amikor igencsak össze kell szednünk a bátorságunkat. Mit tehetek, ha gúzsba köt a félelem? Tudok-e építkezni egy igazán nagy megpróbáltatásból? Mitől függ, hogy valaki képes felülemelkedni, vagy megbénítja a félelem? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettek Al Ghaoui Hesnával, Prima Primissima és Kamera Hungária-díjas újságíró, szerző, filmkészítő, rezilienciatrénerrel a Rezíliencia Konferencián.
A teremtés hónapjához kapcsolódóan Dr. Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök tartott előadást hétfőn Kaposváron. Lendületes beszédének egy különösen is izgalmas részét szemlézzük.
Mélyinterjú Bellovics Gábor jezsuita atyával, a budapesti Jézus Szíve-templom segédlelkészével szentbeszédről, lelki kísérésről, egyházi zenéről. Arról, mi ad életet, és hogyan válik felnőtté egy pap. A Szív magazin interjúját szemlézzük, amelyet Martí Zoltán készített.