„A keddeket abba fogom hagyni” – jelentette be Pál Ferenc április 3-án, a keddi alkalom végén. 2018. decemberével befejeződik az országos ismertségnek és nagy népszerűségnek örvendő előadássorozat.

„A keddeket abba fogom hagyni” – jelentette be Pál Ferenc április 3-án, a keddi alkalom végén. 2018. decemberével befejeződik az országos ismertségnek és nagy népszerűségnek örvendő előadássorozat.

Mi elsősorban Isten küldöttei vagyunk itt a világban. De ahhoz hogy hitelesen tudjuk Őt képviselni, először Hozzá kell fordulnunk, és szoros kapcsolatban lennünk. Pócsi Ági videóját szeretnénk veletek megosztani, amiben többek között erről is beszél.

Tetoválásokról esett szó egy nemrég zajlott találkozó folyamán a Vatikánban, melyen egy csoport fiatallal beszélgetett Ferenc pápa. Egy ifjú szeminarista azt kérdezte, hogyan kéne az Egyház lelkipásztorainak viszonyulnia ahhoz, hogy a tetoválások manapság széleskörűen elterjedtek, ami egyeseknek szép, mások viszont valami olyasminek tartják, amit úgymond „nehéz megérteni”.

Egy lyon-i egyházközség hívei írták ezt az imát, melyet plébánosukért végeznek. Érdemes nekünk is elimádkoznunk papjainkért, akik nem mindig csak jó szót kapnak…

A 777 blog hamarosan 2. születésnapját ünnepli! A fejlődés folyamatos, 2016 végétől vezetjük, hogy melyik héten milyen mottóval örvendeztetünk meg Benneteket. Bár nincs statisztika, hogy Nektek melyik volt a sok közül a kedvencetek, mi összeállítottunk egy kisebb listát a favoritokból.
Tipped vagy javaslatod van? Üzend meg nekünk!

Előre leszögezem, hogy szerintem nem lehet jó Jézus-filmet csinálni. Aki bővebben kíváncsi rá, hogy miért, olvassa el a szakdolgozatomat. Ezzel a kicsit sem burkolt előítélettel ültem be megnézni a legújabb példányt. És nem kellett csalódnom. Mármint az előítéletemben. És ha valaki most arra gondol, hogy az „őskonzervatív pap védelmezi a teológiát a feminista behatástól”, hát nagyon téved! Ez a film bár lelkes próbálkozásnak indul, jónagy kapufa lesz belőle, ami ráadásul még unalmas is. Kritika következik, tele spoilerrel.

Teljesen megtelt húsvétvasárnap reggel Csíkszereda főtere, ahol a hagyományt követve megszentelték az ételeket.

Bese Gergő atya húsvéti írásainak utolsó része az öröm szerzeménye: a feltámadott Krisztus üzenete számunkra, „a ma emberének”.
