Videók

Nem semmittevésre lettünk elhívva!- egy keresztény lány elgondolkodtató szavai

Mi elsősorban Isten küldöttei vagyunk itt a világban. De ahhoz hogy hitelesen tudjuk Őt képviselni, először Hozzá kell fordulnunk, és szoros kapcsolatban lennünk. Pócsi Ági videóját szeretnénk veletek megosztani, amiben többek között erről is beszél.

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Balázsics Károlyné 2018. 07. 30. 23:57

    Drága Ági! Hálás vagyok érted Istennek, mert azokat a gondolatokat fogalmaztad meg, és tetted közzé, melyeket Isten az én szívemre is helyezett. Imádom a Szentháromság Istent, mert az utóbbi években olyan csodálatos megújulásban részesített, amely Természetfeletti, a Szentszellem munkája! Isten kegyelméből, már 28 éve boldog,és örömteli követője vagyok Jézus Krisztusnak. Azt gondoltam, hogy kiteljesedett a hívőéletem,sok csodálatos testi-lelki gyógyulást,szabadulást éltem át. Voltak próbák, nehézségek de Isten minden élethelyzeten átsegített és elmondhatom, hogy mind javamra vált,általa megerősödtem,boldogan adtam hálát,és dicsőséget Istennek! Hálával áldom az Urat , mert olyan tüzet gyújtott a szívemben ami nem gyufaszál, nem gyertyaláng hanem a Szentlélek tüze! Amiről azt gondoltam, hogy kiteljesedett hívőélet sajnos csak “langyos” volt.Annak ellenére hogy rendszeres Igetanulmányozó, imádkozó gyülekezetbejáró, és szolgáló voltam, és vagyok. Magam sem tudom mi történik velem, de csodálatos ez a megújulás! Isten megmutatta ,hogy alkalmazzam az Ő igéjét tanítványként, és másoknak is segítsek ebben. Az Úr Jézus olyan bűnöket láttat meg velem,és szabadít meg belőle,melyeket figyelmen kívül hagytam. Rámutatott arra is,hogy mindaz amire egyénileg,és gyülekezetileg szükség van,nála megtalálható csak el kell kérnem, kérnünk. Személyre szólóan, mint a Samáriai asszonynak nekem is elmondta, hogy az egész lényemmel, Szellemben és igazságban imádjam Őt! Mélységesen fáj,hogy a körülöttem élők Jézus nélkül elvesznek. Én is felteszem a kérdést, akikhez Isten lehajol van hova menjenek?Vágyom,hogy gyülekezeteinket elsősegélyt nyújtó, mentőcsónakként ismerjék településeinken! Megújulásért ébredésért, sokszor könnyek között,térden állva imádkozom,és felemelt kezekkel imádom Azt, aki a tulajdon vérén váltotta meg az emberiséget. Legyünk bátor bizonyságtevők! Éljünk Isten dicsőségére,hogy örömét lelje bennünk! Kedves Ági! Krisztusi szeretettel kívánok további sok erőt,örömet és áldást szolgáló életedre!