Természetes, hogy fiatalon az ember tudni szeretné élete célját, keresi az elhívását. Azonban néha hagyni kell a dolgokat kibontakozni. Mindennek megvan a maga ideje.
Tegnap emlékeztünk Szent Erzsébetre, akinek szívügye volt az elesettek és a szegények gondozása és megsegítése. Mindössze 24 évesen hunyt el, mégis rengeteg jót tett rövid élete során. Lajkó Bianka olvasónk az ő tiszteletére küldött egy verset nekünk.
Mi az első dolog, amit keresztényként el akarunk mondani a világnak? Mi az első dolog, amit nagy valószínűséggel nekünk is elmondtak, amikor a kereszténységgel találkoztunk? Hogy ISTEN SZERET! Ezt a két szót végtelenül elhasználtuk már. Olyan sokat hallottuk, hogy már nem is értjük.
Csak egy győzelem: ennyi hiányzik, hogy a magyar labdarúgó-válogatott újra kijusson az Európa-bajnokságra, amelynek ráadásul egyik helyszíne épp Budapest lesz.
Talán többen egyetértenek velem abban, hogy tömegközeledést használva néha olyan beszélgetéseknek is a részesei lehetünk, amelyeknek egyáltalán nem akarunk. Mert kellemetlen, zavaró, szomorú vagy éppen annyira távol áll a mi világunktól, hogy nem tudunk velük azonosulni. Bármelyik is legyen, ezek az alkalmak bennem felvetik azt a kérdést, hogy hová tűnik ilyenkor az a fajta emberi méltóság, ami megkülönbözetne bennünket minden más létezőtől. Hogy mit jelent embernek lenni és, hogy tudok én ember maradni? Vagy túlidealizálom az emberi létezést és az ezzel járó Istentől kapott hatalmat?
Teljesítmény- és megfelelési kényszeres emberként gyakran meggyűlt a bajom a csendes szentségimádással. Ha már öt percig ott térdeltem az Oltáriszentég előtt és nem jutott eszembe egy értelmes gondolat sem, akkor bepánikoltam, és rögtön valami már előre betanult imádságot kezdtem el mondani. Teljesíteni akartam. Meg akartam felelni az általam vélt elvárásoknak. De ez sohasem tántorított el a szentségimádástól.
Szabályos fájások, fokozódó izgalom és a jóleső várakozás érzése keveredik a nőkben a szülés előtti órákban. Utazás a kórházba, berendezkedés, majd vajúdás, kitolás és az eufória, ami az új élet érkezésének legbiztosabb jele. De sajnos, nem mindenki élheti át ilyen nyugalomban és örömmel ezeket a perceket. Vannak, akiknek harsogó sziréna jelzi az idő előtti érkezését.
Megható írást kaptunk egyik olvasónktól: Soós Anna egy fiktív novellát osztott meg velünk, amelyet örömmel teszünk közzé!