• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Pánik helyett ima – Nemzetközi méretűvé növeljük az imaláncot

Két nap alatt 23 ezernél is többen csatlakoztak a  “Pánik helyett ima” kezdeményezésünkhöz, amelynek lényege, hogy virtuális imaláncot indítunk a koronavírus terjedése kapcsán. Napokon belül a magyar mellett további nyelveken is elérhető lesz a kezdeményezés, viszont a segítségetekre lesz szükségünk!

Most akkor menjünk templomba, vagy sem?

Könnyen elképzelhető, hogy mire kimegy ez az írás, már aktualitását veszíti, hiszen gyorsan változik a helyzet az élet minden területén. Én mégis most fontosnak tartom megosztani tapasztalataimat és gondolataimat, hiszen a legutóbbi vasárnapon már szemmel láthatóan kevesebb ember volt a templomokban.

3 + 1 dicsőítő dal nagyböjtre

Habár nagyböjt elsősorban az elcsendesedés időszaka, mégis szívből ajánlok néhány olyan dicsőítő dalt, amelyek a dalszövegük és a dallamuk szempontjából kifejezetten segítik az elmélyülést a bűnbánati hetek alatt. Most ebben a nehéz időszakban még inkább fontos, hogy megnyissuk a szívünket Isten felé.

Talpra magyar, indulj haza! – Roska Péter atya felhívása

Roska Péter atya felhívással fordult az emberekhez a koronavírus idején.

Mintha mise történt volna… – online misén voltam!

A napokban több vicc is új értelmet nyert, vagy inkább elvesztette az értelmét. Ilyen a „lemondok a suliról a böjtben” vagy a „mintha mise történt volna” mondás. Utóbbit éltem át, ahogy jobb híján egy online mise közvetítésen „vettem részt”. Abszurd, szomorú, reményteli, bizarr meg minden ilyesmi egyszerre – bővebb beszámolóért olvass tovább!

Csaknem húszezren csatlakoztak már az imalánchoz!

25 óra alatt 19 836 ember csatlakozott a 777 “Pánik helyett ima” kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy a koronavírus idején a magunkba fordulás helyett az ima erejére hívjuk fel a figyelmet. Csapatunk már vizsgálja annak a lehetőségét, hogy hogyan lehetne a kezdeményezést más nyelveken is elindítani.

A karanténból üzent Bedekovics Péter református lelkész

Kedden még a 777-en jelent meg vele interjú, csütörtök óta viszont a Szent László Kórház karanténjában van Bedekovics Péter református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze, aki a reformatus.hu oldalon osztotta meg gondolatait, írásának egy részét szemlézzük.

Hétfőtől elmarad az összes evangélikus istentisztelet Magyarországon

A történelmi keresztény egyházak közül elsőként az evangélikusok döntöttek úgy Magyarországon, hogy felfüggesztik az istentiszteleteiket, valamint a gyülekezeti alkalmaikat. Az evangélikusok vezetői továbbá azt kérik, hogy a temetéseken is csak szűk kör vegyen részt. Közleményüket változtatás nélkül közöljük.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Mit jelent ma jelen lenni? – Gyülekezet a központban könyvajánló

    Mit jelent ma jelen lenni? – Gyülekezet a központban könyvajánló

    2025. 08. 19.
  • Nélküle nem lennék az, aki ma vagyok – találkozásom Jézussal

    Nélküle nem lennék az, aki ma vagyok – találkozásom Jézussal

    2025. 08. 18.
  • ,,Mutasd meg nekik, Uram, hogy verőfényes nyár van!” – ima a didergő lelkekért

    ,,Mutasd meg nekik, Uram, hogy verőfényes nyár van!” – ima a didergő lelkekért

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • egyház
  • kereszténység
  • keresztény
  • szerelem
  • vers
  • koronavírus
  • blog
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • család
  • hivatás
  • evangelizáció
  • fiatalok
  • abortusz
  • zene
  • katolikus
  • dicsőítés
  • bizalom
  • szexualitás
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére