A karanténból üzent Bedekovics Péter református lelkész

Kedden még a 777-en jelent meg vele interjú, csütörtök óta viszont a Szent László Kórház karanténjában van Bedekovics Péter református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze, aki a reformatus.hu oldalon osztotta meg gondolatait, írásának egy részét szemlézzük.

Vannak örömteli várakozások, mikor már majd kiugrasz a bőrödből, hogy mikor jön már! Ilyen az, mikor a fiatal várja a szerelmét, a nagymama az unokáját, vagy a kutyus a gazdiját. Vannak aktív várakozások, mikor tevékenyen készülődsz, készíted magad és a környezeted, mint például a nagymamák, amikor a többfogásos ebédet főzik a családnak. Léteznek feszengős várakozások is, az egyetem folyosóján a szigorlat után. És félelemmel teli várakozások, egy orvosi vizsgálat eredményére várva: vajon nőtt a daganat vagy sem?

Várakozás a karanténban

A karanténban várakozás egy furcsa, új élmény. Nem vegytiszta. De talán egyik várakozás sem az! Négy nap a Szent László kórházban. Maszkban. A szobából nem lehet kimenni, és kintről csak akkor lépnek be, ha létfontosságú: lázat mérni, gyógyszert, ételt hozni, vizitelni. Teljes védőfelszerelésben.

Az első nap arról szól, hogy várakozom az eredményeimre. Aggodalommal teli órák. Nem saját magamért aggódom. Másokért. Attól nem félek, hogy harmincegynéhány évesen különösebb bajom lenne a koronavírustól – mindenki azt állítja, hogy a fiatalokra nem veszélyes. De mennyi emberrel találkozok nap, mint nap! És ha én fertőzött vagyok, közülük mennyien fertőződhettek meg ott, ahol megnyugvást, beszélgetést, Isten igéjét, tanácsot, biztatást, imádságot kerestek. Hány nagymamával, idős gyülekezeti taggal, legyengült beteggel találkozhatnak, akiknek az életveszélyt jelentheti a vírus? Bűntudat? Nem tudom. Hiszen bűnt követtem-e azzal, ha tudtomon kívül továbbadtam egy vírust? Nem, azt hiszem bűnt nem követtem el. De ez a gondolat mégis terhelő.

Az ember kevésszer örül negatív visszajelzésnek, da a karantén más. A karanténban a negatív hír a legjobb hír! Nekem is megkönnyebbülést jelentett az első teszt negatív eredménye. Mégsem fertőztem meg senkit! De mi lesz akkor, ha a kórteremben fekvő másik beteg tesztje pozitív lesz? Pár órával utánam vettek tőle mintát, nemsokára róla is kiderül az igazság.

Ajándék órák

A második nap a szobatársam eredményére való várakozásról szól. Bárcsak elmondhatnám, hogy érte is aggódok, meg az ő kontaktjaiért, meg az ő öregjeiért. De bevallom töredelmesen, nem így van. Az önzőség hamar legyűr: mi lesz, ha ő pozitív, és nekem emiatt kell majd elviselnem két hetet ebből a kényelmetlen helyzetből? Bosszantó lenne! Várakozás közben leleplezem saját magam. Itt van idő az önvizsgálatra. Itt van idő az imádságra. Itt van idő a bűnbánatra. Itt van idő a másikkal való kapcsolat építésére. A nagy várakozásban Isten formál. Az első napi önzetlenség felismerése micsoda győzelem egy keresztyénnek! S egy nap sem kell, máris megfordul a dolog. Lehet ajándékként is nézni ezekre az órákra?

Kiderül, hogy a szobatársam sem fertőzött. Őszinte, felhőtlen közös öröm! Kicsi közösség, de azért a betérő ápolókon és orvosokon is érződik a változás: nem csak mi örülünk a jó hírnek, hanem ők is. A korábbi (érthető) távolságtartásból viccelődés, kedves beszélgetések, humor lesz. Mindez röviden, mert bár nekünk a karanténban sok időnk lenne, nekik a szolgálatban sokkal kevesebb.

A változás bennem van

A harmadik nap az örömé. Hálaadás az Úrnak, hogy ha minden jól megy, vasárnap hazamehetünk. Az Úr napján, de szép is volna!

Eljön a negyedik nap is. A várakozás nem múlik. Az előző napok sem múlnak el nyomtalanul. Vajon mi van, ha mégsem lehet hazamenni? Vajon az önsajnálat lenne úrrá vagy továbbra is a harmadnap hálája élhet tovább? S vajon hol dől el a dolog? Mert a külső körülmények semmit sem változtak az elmúlt napok alatt. A kórterem ugyanaz, az ágyam ugyanaz, ugyanakkor hozzák be a reggelit minden nap, ugyanúgy jönnek lázat mérni. A változás tehát bennem van. Én változom, nem a karantén. Önmagam körül forgok a nagy, rám szakadt időben és csendben, vagy az Úr körül. Önmagam karanténja vagyok-e? Minden ezen áll vagy bukik.

Fogok beszélni a várakozásról az embereknek. Sokat. És ezt is el fogom mondani. A várakozás lehet örömteli, feszült vagy aktív, de nem a körülmények határozzák meg igazán, hanem a belső csend, a belső béke. Sosem gondoltam, hogy ez egy karanténban válik egyszer kézzelfoghatóvá számomra.

Bedekovics Péter

hirdetés