• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

777 PODCAST – Mit adott nekünk a feminizmus?

A 777 PODCAST Szerintünk rovatának legújabb adásában Szilágyi Anna, Harmati Dóra és Hortobágyi Tibor szerkesztőink beszélgettek arról, vajon hogyan értékelhetjük keresztényként a feminizmust? 

A tiszta gyermeki szív – ötödikes diák írt zseniális imát a járvány idejére

Megható gyermeki imádságot hozott nyilvánosságra a Répcelaki Szent István Király Plébánia a közösségi oldalán: egy ötödikes diák saját kézzel írt kis imát a járvány idejére, amely a gyermeki szív tisztaságával kéri Isten segítségét.

Három érv, hogy érdemes néha lemondani az élvezetekről

Sokan a keresztény tanításokban – főleg a szexualitás terén – a tiltást látják, pedig igazából bennünket védenek: a kiégéstől, a kihasználtság érzésétől és a boldogtalanságtól! 

Böjte Csaba hamarosan elhagyhatja a kórházat

Javult az állapota, ezért remélhetőleg a mai napon kiengedik már a kórházból a korábban koronavírussal fertőződött Böjte Csabát – mondta szombaton a Facebook-oldalán közzétett élő közvetítésben. 

,,Életünk talán legszebb adventjébe csöppentünk ma bele” – Bese Gergő

Rajtunk múlik, hogy ez a különleges advent életünk legjobb vagy legrosszabb időszak lesz!

A koronavírusos Barsi Balázs atya túl van a kritikus napokon

Múlt hét szerdán tudósítottunk róla, hogy a népszerű ferences szerzetes, Barsi Balázs atya koronavírussal kórházba került. Bár az eredményei alapján úgy tűnik, a kritikus ponton túljutott, a felépülés hosszabb időt fog igénybe venni.

Honnan ered az adventi koszorú?

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” is nevezték ezt az időszakot. De hogyan kapcsolódik az adventi koszorú mindehhez?

Ilyen volt a 2020-as év a 777 életében

Bár a  COVID a mi terveinket is felülírta, de a ti támogatásaitoknak hála így is rendkívüli eredményeket értünk el. A váratlan világjárvány a tervezett bevételeinket is befolyásolta, az elmaradt rendezvények miatt a reklámbevételünk szinte teljesen megszűnt. Mi mégis nagyon büszkék vagyunk mindarra, amit elértünk ebben a nehéz évben, hiszen a tavaly kitűzött célok lényegében mind megvalósultak! Ebben a cikkünkben bemutatjuk részletes is az eredményeinket.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Az igazi kaland az esküvő után kezdődik – gondolatok egy templomi esküvőt követően

    Az igazi kaland az esküvő után kezdődik – gondolatok egy templomi esküvőt követően

    2026. 08. 12.
  • Mit tanítottak nekem a koreai barátaim a hitről?

    Mit tanítottak nekem a koreai barátaim a hitről?

    2026. 08. 11.
  • Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    2026. 08. 07.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • blog
  • abortusz
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére