• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Közösen húztunk egy szekeret, csak soha nem egyszerre” – tanúságtétel a házasságról

A kecskeméti Ciróka Bábszínház színésznője, Krucsó Rita, valamint férje, Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője őszintén beszélt a Házasság hete alkalmából kapcsolatukról. Elmondták, hogy volt olyan pillanat, amikor azt hitték, vége lesz a házasságuknak, de sikerült közösen kimászniuk a gödörből és ennek köszönhető, hogy most boldogan élhetnek együtt.

Búcsú Jálics Ferenctől – Elhunyt Ferenc pápa korábbi lelkivezetője

Elhunyt 94 éves korában Jálics Ferenc jezsuita atya, a szemlélődő imamód iskolájának megteremtője. Az atyát szombat hajnalban, a budapesti Farkas Edith Katolikus Szeretetotthonban érte a halál, számolt be róla a magyarországi jezsuita rend honlapja.

Amikor a hitünk gyenge

Van, amikor az életünk egy-egy területén már képtelennek érezzük magunkat hinni – szinte lebénulunk. De ebből az állapotból is mutat kiutat Jézus! Pontosan hogyan is? Az erről szóló remek írást a TeSó blog oldaláról szemlézzük.

Megőrzöl teljes békében

Sokszor lehetetlennek látszik, hogy megmaradjon a békességünk, pedig nem függ a körülményektől: csak Jézusra kell néznünk és Benne bíznunk – erre bátorít Révész Szilvi író, kommunikációs szakember a bejegyzésében. 

,,Szomorú, hogy egyre cikibbnek számít Istenről és a hitről beszélni” – Gianni Annoni

A vendéglátó szektor nehézségeiről, családi örökségéről, szakma iránti szenvedélyéről és hitéről is beszélt Gianni Annoni a Mandinernek adott interjújában.

A Papp válaszol – megtalálni az igazit, hangos szomszéd, Házasság hete

A Papp válaszol mai cikkében is három olvasói kérdésre kapunk választ Papp Miklós görögkatolikus paptól. Hálásak vagyunk, hogy ilyen személyes jellegű, őszinte kérdéseket írtok! Hisszük, hogy ezek a válaszok nem csak a kérdezőknek, hanem mindannyiunknak a javára válik.

Te mit bántál meg az életben? – Izgalmas kutatás keresi rá a választ

Egy folyamatosan frissülő világtérkép gyűjti országonként azt, hogy mit bántak meg az emberek. A válaszát bárki beküldheti, de böngészni is lehet a már beérkezett bánatok között. 

7 dolog, amit ne mondj a szingli keresztény barátodnak

A legnagyobb jószándékkal, de sajnos sok olyan kérdésbe bele lehet futni, amely egy egyedülállónak rosszul esik vagy akár kisebbrendűségi érzése alakul ki tőle. 7 olyan kérdést és ,,jó tanácsot” szedett össze az Arrivera blog, amelyet jobb elkerülni, és a végén kitér arra is, mit lehet tenni mégis szeretettel.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Mit tanítottak nekem a koreai barátaim a hitről?

    Mit tanítottak nekem a koreai barátaim a hitről?

    2026. 08. 11.
  • Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    2026. 08. 07.
  • Isten néma vagy én vagyok süket? – ilyen, amikor csak a türelem opció

    Isten néma vagy én vagyok süket? – ilyen, amikor csak a türelem opció

    2026. 08. 03.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • hivatás
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére