Több mint egy héttel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus befejezése után most volt igazán időm arra, hogy leüljek, és átértékeljem, hogy mit éltem át ezen a héten. Ahogy egy korábbi írásomban is említettem, nem újságíróként vettem részt a NEK-en, hanem zarándokként – és habár ez nem volt tudatos döntés a részemről, mégis személy szerint aligha járhattam volna ennél jobban. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, amit átéltem, akkor úgy fogalmaznám meg, hogy ismételten megtapasztalhattam: Isten mindent képes áldássá tenni, úgy és olyan módon, amire egyáltalán nem számítana az ember.