Mit jelent nőnek lenni valójában?

Ha elengedjük a világ által a nőkre pakolt elvárásokat és a félelemeinket, hogy nem kellünk igazán senkinek, lesz tere Isten igazságának. Megtanulhatjuk, mit jelent valójában, az Alkotónk szerint nőnek lenni. Ez egyszerre felszabadító és mélységesen megnyugtató.

Nemrég megjelent szerkesztőtársam, Lovas Csenge írása itt a blogon, amely azt a kérdést vetette fel, bűn-e, ha nőként szépek szeretnénk lenni. A cikkében több ponton magamra ismertem, ez pedig egyenes út ahhoz, hogy valami megérintsen és ihletet adjon. Ezért írom most ezt a válaszblogot.

Én is fiús kislány voltam, a szüleim „vagány”, de inkább fiús ruhákban járattak oviba,  nagymamám pedig rendszeresen levágta a hajam, mondván, attól majd megerősödik. Még ha így is van, senki nem kérdezte meg, hogy nekem ez így rendben van-e. Talán ma már viccesnek hangzik, de komoly traumát jelentett, hogy az óvodában én senkinek nem tetszettem a fiús külsőm miatt.

Aztán az iskolában már javult a helyzet, a gimiben még inkább, az egyetemen már egészen nőnek éreztem magam – de a szívem mélyén mindig ott volt egy fájdalom, egy „mi van, ha valójában nem is vagyok vonzó nő?” kérdés. „Mi van, ha egyedül maradok? Mi van, ha egyszerűen nem kellek? Mi van, ha soha nem leszek elég nőies?” – ilyen frusztrált gondolatok zakatoltak bennem. Persze erre még rátett az összehasonlítgatás. Ahogy néztem az osztálytársaim, majd a csoporttársaim, sok, magára nagyon sokat adó, mindig tökéletes külsejű lányt láttam. Az fogalmazódott meg bennem, hogy

hirdetés

bárcsak olyan lehetnék, mint ők, de az is, hogy valahogy soha nem tudok olyanná válni.

Én soha nem néztem ki úgy,  mint aki egy divatmagazin címlapjáról libbent le, hogy médiajogórára menjen. Ma már nemcsak fájdalom kapcsolódik ezekhez az emlékekhez, hanem nevetni is tudok az akkori önmagamon.

Hisz miért kellett volna olyan tökéletes csajnak lennem, mint nekik? Ki tudja, hány órát töltöttek ezek a lányok nap mint nap a hajvasalással, sminkeléssel, ruhaválogatással, hogy így nézzenek ki?  Én ehelyett sokat olvastam, imádkoztam, vagy más érdekes dolgokkal töltöttem el az időt.

Ugyanakkor az érem másik oldala, hogy nem véletlenül zakatoltak bennem az említett kérdések. Nekem óriási felszabadulást jelentett egy keresztény házaspár, John és Stasi Eldredge Elbűvölő című könyve. Az alcím így szól: A női szív szabadsága. Emlékszem, mikor először olvastam a könyvet, többször azon kaptam magam, hogy folynak a könnyeim. Valószínűleg azért, mert gyógyító hatással volt rám az a sok bibliai igazság, amelyet a valódi nőiség kapcsán leírnak.

Úgy vagyunk megteremtve mi, nők, hogy vágyunk arra: szépek legyünk. Vágyunk arra is, hogy szépnek lássanak. Vágyunk a szerelemre, az udvarlásra, és arra, hogy egy férfi csak minket akarjon.

A szépség, gyengédség, érzékenység, igényesség, bölcsesség és bátorság különleges egyvelegével lettünk megteremtve.

Isten terve az, hogy mi szépek és vonzóak legyünk! Amikor ezt a részt olvastam a könyvben, az hihetetlenül felszabadító volt. Nem a gonosz mesterkedése, hogy tetszeni akarunk magunknak és másoknak, hanem a szívünk mélyéről fakad az igény arra, hogy gyönyörűnek lássanak kívül-belül. Persze, ahogy Csenge is írta, ébernek kell lennünk, hogy a sátán ne tudja arra használni ezt, hogy bálványozni kezdjük a saját külsőnket. De amíg Isten igazságaiból táplálkozunk és az Ő terve szerint akarunk nők lenni, addig hiszem, hogy a legjobb úron járunk.

A könyv azt is leírja, hogy a nők szeretnének valamilyen jelentős, életre szóló kalandban részt venni – pontosabban arra vágyunk, hogy az egész életünk egy nagy kaland legyen, tele izgalmas fordulatokkal. Ebben is magamra ismertem. Azt gondolom, hogy a feminizmus sok esetben egy eltúlzott lázadás a hagyományos, nőkkel szembeni elvárások miatt. Mert valóban, a mai napig él az a nézet, hogyha nő vagy, az a „kötelességed”, hogy főzz, takaríts, szülj gyerekeket és neveld fel őket, amíg a férfi pénzt keres. Nem csodálom, ha egy ilyen, elvárásokkal teli élet sok nőt egyszerűen elkedvetlenít és elfáraszt. De megint csak az a megoldás, ha Isten igazságához nyúlunk vissza: Ő milyennek képzelte el a nő helyét a családban? Elnyomottnak és kötelességeket teljesítőnek? Nem hiszem. A férfi segítőjének, akinek ugyanakkor lehet egy hasonlóan mozgalmas, izgalmas élete, miközben képes a felelősségvállalásra is? Ez már sokkal jobban hasonlít szerintem az eredeti tervre. 

A könyv bemutatja, hogy milyen a valódi nőiség – legyünk lánygyermekek, testvérek, barátnők, feleségek, édesanyák vagy épp vezetők.

Ha Istenre és az Ő eredeti tervére tekintünk, hogy milyennek is álmodott meg minket, nőket, az nem lehúz, hanem nagyon is felszabadít!

Ha Őbenne vagyunk nők, akkor nem a hiúság vagy a megfelelési kényszerek fognak dominálni az életünkben, hanem az, hogy Vele szövetségben, egyre inkább kivirágozva, vonzó és gyönyörű nőkként éljük az életünket.

hirdetés