Harmincezernél is többen – egészen pontosan 31 385-en – csatlakoztak eddig ahhoz az imalánchoz, amelyet a koronavírus terjedése kapcsán hirdettünk meg szombaton.

Harmincezernél is többen – egészen pontosan 31 385-en – csatlakoztak eddig ahhoz az imalánchoz, amelyet a koronavírus terjedése kapcsán hirdettünk meg szombaton.
Az augsburgi Imádság Háza – amelynek vezetőjének imáját választottuk az imaláncunk fohászának – szerdától péntekig három napos böjtre hívja az embereket.
A kezdeményezés egyik főszervezője Loue Engel.
Ahogy arról már mi is beszámoltunk a 777-en, az evangélikusok és reformátusok után a római katolikusoknál is bejelentették, hogy a járványügyi helyzet miatt nem lesz istentisztelet, illetve szentmise. Bár várhatóak voltak ezek az intézkedések, mégis elsőre nehéz lehet elfogadni, hogy vasárnaptól egy ideig nem mehetünk misére.
A 777 hétfő délután levélben fordult a történelmi keresztény egyházakhoz és a keresztény tematikájú médiumokhoz, hogy segítsék az imalánc hírének terjedését, amelyhez három nap alatt csaknem harmincezren csatlakoztak, és amely hamarosan további tíz nyelven is elérhető lesz.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezéseket lépteti életbe, hacsak az illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik.
A koronavírus gyors terjedése miatt hozott kormányzati intézkedésekkel összhangban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a következő kéréssel fordul a gyülekezetek, lelkipásztorok és egyháztagok felé – olvasható a reformatus.hu oldalon a közlemény, amelyet változtatás nélkül közlünk.
Legyünk őszinték: ez most egy ijesztő időszak mindenki számára. Néhány nap leforgása alatt szinte az egész ország leállt, miközben folyik a harc egy olyan világjárvány megfékezéséért, amilyen mértékűt évtizedek óta nem látott a világ. Könnyű és valahol jogos is a jelentől való félelem és a jövő iránti aggodalom. Szerencsére Istent semmi sem tudja meglepni, és a Szentírás olyan versekkel van tele, amelyek megnyugtatnak minket afelől, hogy Isten nem azt akarja, hogy féljünk, hanem hogy bízzunk benne.
Két nap alatt 23 ezernél is többen csatlakoztak a “Pánik helyett ima” kezdeményezésünkhöz, amelynek lényege, hogy virtuális imaláncot indítunk a koronavírus terjedése kapcsán. Napokon belül a magyar mellett további nyelveken is elérhető lesz a kezdeményezés, viszont a segítségetekre lesz szükségünk!
Könnyen elképzelhető, hogy mire kimegy ez az írás, már aktualitását veszíti, hiszen gyorsan változik a helyzet az élet minden területén. Én mégis most fontosnak tartom megosztani tapasztalataimat és gondolataimat, hiszen a legutóbbi vasárnapon már szemmel láthatóan kevesebb ember volt a templomokban.
Habár nagyböjt elsősorban az elcsendesedés időszaka, mégis szívből ajánlok néhány olyan dicsőítő dalt, amelyek a dalszövegük és a dallamuk szempontjából kifejezetten segítik az elmélyülést a bűnbánati hetek alatt. Most ebben a nehéz időszakban még inkább fontos, hogy megnyissuk a szívünket Isten felé.