• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

10 fontos ige a gyógyulásról

Rengeteg igét találunk arra a Bibliában, hogy Istennek az az akarata, hogy egészségesek legyünk testileg-lelkileg. Ahhoz azonban, hogy hitünk is legyen erre az igazságra, fontos, hogy ezeket az igéket forgassuk magunkban, elmélkedjünk rajta, az életünk részévé tegyük. Annyira jó, hogy kaptuk ezeket, ideje élni is velük!  

Itt a helyed! – 777 OFFLINE és buli egy estén

Nagy örömmel és izgalommal jelentjük be, hogy május 13-án, pénteken este ismételten Heaven’s Garden bulit szervez a 777 és a Shoeshine csapata!  Idén ráadásul a buli egy 777 OFFLINE beszélgetéssel is össze lesz kötve, melynek témája az ismerkedés és a párkapcsolat. Ugye ott leszel?

Mindent meghatároz a szívünk állapota

Az ember hajlamos olyan mértékben a viselkedésére koncentrálni, hogy közben megfeledkezik a szívének állapotáról. Pedig az ige azt mondja: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” De hogyan is tudja az ember a saját szívét irányítani?

#csakegygondolat – A szeretet igazság nélkül

Mennyit ér a szeretet igazság nélkül? És az igazság szeretet nélkül?

Hogyan tud az ige tényleg gyümölcsöt hozni az életünkben?

Olvassuk a Bibliát, mert azt mondták, hogy az jó lesz nekünk. De még nem jöttünk rá a titok nyitjára. Hogyan tudjuk jól olvasni? Hogyan lesz hatással az életünkre és másokéra is? Cseri Kálmán erről szóló gondolatait osztjuk meg.

Keresni, odatalálni, ráhagyatkozni – jezsuiták a hitünk hétköznapi megéléséről

Hogyan találhatok rá Istenre a hétköznapjaimban? Hogyan tudok odafordulni hozzá stresszhelyzetben? Mit tegyek, ha Isten nagyon távolinak tűnik? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Nagy Bálint jezsuita atya a Montserrat jezsuita vlog legújabb adásában.

Kiben bízol?

Vannak pontok az életünkben, ahol megállunk és megkérdezzük: kiben bíztam eddig? Valójában kit tettem az életem középpontjává? Ez a néhány sor neked szól, ha csalódtál az emberekben, vagy akár úgy érzed, Istenben is.

,,Hamarosan nem alszotok” – avagy a friss szülők ijesztgetéséről

Az illúziók kergetése senkinek nem tesz jót, de vajon mennyire hasznos, ha halálra rémisztjük az első gyermeküket váró párokat? 

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Te mégis miért hiszel?

    Te mégis miért hiszel?

    2026. 09. 22.
  • A holtomiglan-holtodiglan a halál előtt véget ér? – Avagy meddig tart az örökké?

    A holtomiglan-holtodiglan a halál előtt véget ér? – Avagy meddig tart az örökké?

    2026. 09. 18.
  • „Nem is fogtam fel, hogy a világ Teremtőjével beszélgetek” – tanúságtétel Farkas-Szilágyi Annától

    „Nem is fogtam fel, hogy a világ Teremtőjével beszélgetek” – tanúságtétel Farkas-Szilágyi Annától

    2026. 09. 15.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére