• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Majd megvédenek anyámasszony katonái? – avagy hogyan tud a katonaság férfit faragni a fiúkból

A magyar haderő mindössze 18 ezer fős – és ebben benne vannak a Honvéd Kórház asszisztensnői is. Szerbiában félmillió olyan féri van, akinek a beolajozott fegyvere, a katonaruhája, a bakancsa az ágy alatt van. Ha azt mondják, hogy reggelre a kapuba kint kell állnod, akkor 500 ezer ember teljes menetfelszerelésben kiképezve tudja, hogy mit kell csinálni. Ahhoz, hogy nekünk legyen szavunk, nemcsak hadsereggel kell rendelkezni, hanem egy olyan nemzettel, ahol megpróbált férfiak vannak. Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítójának videóját szemlézzük.

Egyedül lenni jó! – introvertáltként élni egy extrovertált világban

Manapság könnyebb extrovertáltként élni, hiszen az egész nyugati világ erre épül. Őrült tempóban pörgünk, rohanunk, egyszerre igyekszünk foglalkozni a munkával, a családunkkal, a barátainkkal, a számlákkal, a bevásárlólistával. Mindeközben persze még válaszolni kell az üzenetekre is, lehetőleg azonnal. Képben lenni a hírekkel, nehogy lemaradjunk. Hol van ebben az egészben Isten? És mit tegyünk, ha valójában introvertált személyiségünk van, és legszívesebben csak behúzódnánk a szobába a zaj és a tömeg elől, hogy egyedül lehessünk?

Az örömhír motoros futárai

Autóval nem lehet elvinni az evangélium üzenetét a motorosok világába – vallják a Magyar Keresztény Motorosok Közössége tagjai. Többféle felekezetű és foglalkozású embert találunk közöttük. A sokszínű társaságot Krisztus szeretete és a szolgálat tartja össze. Erdős Gábor alelnökkel és feleségével, Kiss Rózsával a Református.hu készített interjút. 

7+1 könyv a vízpartra – rendhagyó nyári könyvajánló

 Mindig van nálam egy könyv. Akár a vonaton utazom, akár egy meetingre tartok. Persze van, hogy napokig nem olvasok, és ez is teljesen oké. De a nyaralás egy olyan lehetőség, ahová sok-sok elolvasni-vágyott könyvet viszek. Néha nehezebb a könyves bőrönd, mint a ruháké. Ha a helyedben lennék, ezek közül tuti bepakolnám az egyiket. 

Megjelent az Ez az a nap! Stadion 2022 himnusza – Caramel és barátai remek dalt írtak

Jézus, jöjj ma közénk – hirdeti az Ez az a nap! Stadion Dal, amelyhez készült klipben sok ismerős arcot láthatunk: Caramel, Pintér Béla, Pálhegyi Dávid, Andelic Jonathan, Hellinger Andris, Oláh Gergő és még sokan mások énekelnek benne. Hallgasd meg te is, hogy július 23-án majd közösen énekelhessük a Puskás Arénéban!

„A hit a teljes életszemléletemre, így a filmjeimre is kihat” – interjú Köbli Norbert forgatókönyvíróval

„Ha csak történelmi filmeket írhatok most már halálomig, akkor is nagyon boldog leszek” – mondta Köbli Norbert forgatókönyvíró, akinek legújabb filmje, A játszma most megy a mozikban. Olyan filmek köthetők hozzá, mint az Örök tél, a Félvilág, az Apró mesék, A vizsga vagy A berni követ. Köbli Norbert megosztotta velünk, hogyan ír forgatókönyvet, mi kell ahhoz, hogy egy filmre igent mondjanak és megjelenhessen, illetve hogy mi a filmkészítés legszebb és legnehezebb oldala. Az író beszélt a hitéről, az egyházzal való kapcsolatáról és arról is, mit jelent két világban jelen lenni egyszerre.

Úgy szeretni önmagad, ahogy Isten szeret téged

Annyira sokszor becsméreljük önmagunkat, kritizáljuk a kinézetünket, a tulajdonságainkat, a tetteinket. Ám van rá szabadságunk, hogy ezen változtassunk! Kezdjünk el magunkra Isten szemével nézni, méghozzá úgy, hogy az Ő szavait szívjuk magunkba, a Biblián keresztül!

Engem is évekig bántalmaztak gyerekként – gondolatok az erdélyi gyermekbántalmazás kapcsán

Rengeteg megrázó történet van körülöttünk gyermekbántalmazásokról – és közülük sokról még csak nem is tudunk. Megosztom az én történetem is, ami sok évvel ezelőtt, az óvodámban történt. Itt nem egy felnőtt férfi követte el a bántásokat, hanem egy kislány. Szeretném, ha a Böjte Csaba gyerekotthonához köthető botrány miatti sárdobálás helyett kicsit megállnánk és elgondolkodnánk azon is, mit élnek át a gyerekek, miért nem szólnak senkinek, és hogyan lehet ebből az egész traumából meggyógyulni. Azt is szeretném, hogy járjunk nyitott szemmel, mert lehet, hogy valakit épp a környezetünkben bántalmaznak!

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére