Te is érezted már úgy, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj? Előfordult már, hogy hiába próbálkoztál, egyre távolabb kerültél önmagadtól és a helyes úttól? Íme 3+1 tipp, amelyek segíthetnek túllendülni a nehézségeken és újra rátalálni a hitedre.
Gyakran vita tárgya az a klisészerű gondolat, hogy mindenkinek jár egy második esély. Mi, emberek sokszor nem is tudunk választ adni erre a kérdésre, hogy valóban jár-e. Isten megbocsátó szeretete viszont arra enged következtetni, hogy nemcsak második, de sokadik esélyt is kaphatunk az élettől. Ez nem azt jelenti, hogy bűnt bűnre halmozva, féktelenül élhetünk, hanem hogy van kiben bíznunk, van kihez fordulnunk, még akkor is, amikor olyat teszünk, ami ellentmond az értékrendünknek.
Az elmúlt hónapok számomra ilyesfajta vívódásokkal teltek. Olyan döntéseket hoztam, amelyek erősen szembementek a lelkiismeretemmel. Engedtem a kísértésnek, pedig tudtam, hogy Isten szemében ez nem tekinthető helyénvalónak. Elveszettnek éreztem magam, és nem tudtam, hogyan térhetnék vissza Hozzá, mert tisztában voltam vele, hogy vétkeztem ellene. Ezt nem egyszerű bevallani, és ami még nehezebb, rávenni magamat, hogy ne hagyjam, hogy ez elsodorjon a hitemtől.
Íme az a pár tanulság, amit levonva az elmúlt időszak történéseiből, mégis sikerült új lendületet vennem a hitéletemben:
Légy türelmes – főként önmagaddal szemben!
A felismerés, a bűntudat gyötrése, a megbánás és minden, ami ezek között történik, nem egyik pillanatról a másikra történő folyamat. Nem vagyunk egyformák, van, aki hamarabb eljut a végére, van, akinek több időt vesz igénybe. Sokszor elvárásokat támasztunk magunkkal szemben: ennyi meg ennyi időt adok magamnak, hogy rendbejöjjek. Akármennyire jó lenne, ez nem így működik. És akármennyire nehéz, muszáj időt adnunk magunknak. Ahogy a testünket érő fizikai sebeknek, úgy a lelkünk karcolásainak is idő kell, hogy begyógyuljanak. És persze megfelelő gondoskodás.
Dolgozz magadon!
Ahhoz, hogy tényleg kikerüljünk a hullámvölgyből, kénytelenek vagyunk törődni a problémáinkkal. Ez döntés kérdése: felvállalom és kezdek vele valamit, vagy elfordulok előle és hagyom, hogy szép csendben felemésszen? Hosszú távon biztos, hogy az első lehetőség a nyerő, még akkor is, ha az adott helyzetben fájdalmas szembenézni a hibáinkkal, nehézségeinkkel.
Menj el gyónni!
Igen, rossz lesz kimondani, igen, nem lesz jó érzés, hogy szavakba kell öntened, amiről tudod, hogy ellenemond az Ő igazságának. Ám csakis így szabadulhatunk meg a bűnösségtől, ez az igazi módja annak, hogy lerakjuk Isten elé azt a cselekedetet, amelyet nem a szeretet vezérelt. Az én tapasztalatom itt is azt mutatta, hogy idő kell, mire ezt meg tudom tenni.
+1 Keress új utakat!
Ami sokat segíthet még egy ilyen helyzetben, az az új felé fordulás a mindennapi hitéletünkben. Hiába érezzük magunkat ilyenkor egyre távolabb Istentől, valójában Ő mindig velünk van, és kapaszkodót nyújt nekünk – csak meg kell ragadnunk azt. Ezelőtt sosem értettem, magamtól idegennek éreztem a nagy társaságban zajló zenés dicsőítéseket, most mégis egy ilyen alkalom adott löketet nekem. Hihetetlen megerősítő ereje lehet egy-egy ilyen eseménynek, de elég akár saját elhatározásból elmenni elcsendesedni a templomba, részt venni egy imaalkalmon, zarándoklaton, forgatni a Bibliát – lényeg, hogy valami olyan lelki tartalmú tevékenységet végezzünk, amely saját magunk számára megnyugvást hoz, és emlékeztet a Gondviselő jóságára.
Ötvös Kinga
Még nem érkezett hozzászólás