• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„A szívhangok az édesanyákért dobognak, nem ellenük” – Kocsis Fülöp

Kiállt a magzat szívhangjának meghallgatása mellett Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, aki a Facebookon osztotta meg gondolatait.

Imaestet szervezünk a papjainkért!

Ismételten imaestet szervez a 777 csapata, amelynek témája rendkívül aktuális: ezúttal a papjainkért hívunk titeket egy dicsőítő imaestre, október 5-én, szerdán, a gyönyörű Budapesti Egyetemi Templomba!

„Isten elvette a bosszút a szívemből” – egy pap, aki a sporttal, a tanulással és Istennel elérte az áttörést

„Orsos Zoltán atya számára a sportolás és életmódváltás nagy változást hozott. Száztizenhat kilósan kezdett el edzeni, és a felesleggel együtt a stressz is lement róla, egészségügyi problémái is megszűntek. A rendszeres edzés koncentráltabbá és motiváltabbá tette papi szolgálatában; kiemelte a depresszióból is. Hittanóráin azt tapasztalta, a fiatalok sokkal nyitottabbak felé, hogy tudják, honnan hova jutott, és már nemcsak őrá, de Jézusra és az evangéliumra is jobban figyelnek.” A Katolikus Krónika portréját szemlézzük.

Hol van ma az emberi méltóság?

Egy Olvasónktól nagyon szép írást kaptunk, amelyet a világ eseményei és leginkább egy iráni lány tragikus története ihletett. Mit lehet tenni azért, hogy élhetőbb életet éljünk, és az emberi méltóság újra megerősödjön? – ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ.

„Istentől kapott talentum a hangom, igyekszem jól élni vele” – interjú Zámbori Soma szinkronszínésszel

Ryan Gosling, Justin Timberlake, Milo Ventimiglia, Amerika kapitány, Alex, az oroszlán a Madagaszkárból – csak néhány karakter és színész, akiknek Zámbori Soma a magyar hangja. A mélyen hívő színész sokféle izgalmas projektben van benne: apa-fia hétvégék, házaskurzus vitorlázással a tengeren, dramatizált Biblia. Utóbbi már mindenkinek hozzáférhető, a négy evangéliumot adják elő hangban, profi minőségben. Emellett  a feleségével párokat mediál, gyerekeket nevel és persze a hangját adja filmekhez, reklámokhoz. Hogy tud valaki ennyi mindent csinálni úgy, hogy ne égjen ki? Zámbori Soma szerint úgy, hogy időnként csendben lehet, hogy a családjával tölthet minőségi időt – és hogy bármit is tesz, Isten dicsőségére teszi.

5 ok, amiért sajnálom, hogy nem lesz folytatása A besúgó című sorozatnak

A kilencvenes évek gyermekeként már egy szabad országban nőhettem fel, és csak a szüleim, nagyszüleim elmeséléséből tudom, milyen volt a kommunizmus idején az élet Magyarországon. Illetve most már A besúgó című sorozatból is. Az HBO által készített sorozat hetekig a legnépszerűbb alkotások között volt, azonban – mint arról sokat cikkezett a sajtó – hirtelen lekerült az oldalról, és folytatása sem lesz.
Kár érte.

A Chosen című sorozat főszereplőjének megható tanúságtétele – VIDEÓ

A Chosen című sorozat főszereplője, a Jézust alakító Jonathan Roumie tanúságot tett hitéről és istenkapcsolatáról. A színész mesélt sok humoros és tanulságos pillanatról is a sorozat forgatásából, amelyek közelebb vitték Istenhez.

„Ne add fel!” – magyarul üzen a fiataloknak a nigériai szerzetes – VIDEÓ!

Videóüzenetben fordult a nehéz helyzetben lévő fiatalokhoz Ilodigwe Emmanuel szalézi szerzetes, aki hat éve él Magyarországon. Üzenetének központi mondata: „Ne add fel!”.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • keresztény
  • imádság
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére