Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa szokásos vasárnap esti írásában a Boldogságmondásokat járja körül – egészen izgalmas megközelítésből!
„Ha szenvedünk, magunkba kell mélyednünk, nem szabad gyufát keresni, hanem el kell oltani a meglévő világosságot is, amely akadályozza, hogy meglássuk saját énünket.” Tolsztoj, Napló 407.
Hű, de nehezet kér Tolsztoj! Hiszen amikor szenvedünk, görcsös ujjakkal ragaszkodunk minden kis világossághoz, értelemhez, reményhez, s ő azt mondja: ne keressük ezeket a kis fényeket. Ne gyújtsunk gyufát, aminek fénye igen pillanatnyi, sőt, oltsuk el az eddigi világosságokat is, melyek eddig használtak. Valahogy elmélyedést javasol az igazi önmagunk, a nagyobb igazság felé. Valahogy bizalomteljes lépegetést az igazság szűk ösvényén a szenvedés sötétjében is.
Péter apostol jut eszembe: szegény Pétert Jézus végig vezette a 8 boldogság útján, s Péter olyan esendően emberin kereste a kis világosságokat, de Krisztus valami sokkal mélyebbre akarta elvezetni. A Boldogságmondásokban nincs emberi fény, mintha Jézus pont eloltaná a pislákoló kis boldogságideálokat, hogy az Ő maradandó boldogságára vezessen. A Boldogságmondások tulajdonképpen Jézusról szólnak, s őutána a tanítványokról, rólunk. Azt a Jézust látjuk a Boldogságmondásokban, aki járta a városokat és tanított mindenütt, akiben minden szenvedő valami földöntúli vigasztalásra talált, aki megfeszítve is boldog volt, hiszen az Atya akaratát, az isteni szeretet közlését valósította meg mindig, minden körülmény között. A Boldogságmondásokban jelen van nagypéntek és a húsvét. Figyeljük meg, ahogy Pétert átvezeti Krisztus a Boldogságmondások szűk ösvényén, nem engedve, hogy emberi világosságot gyújtson, mert Ő akar a szűk ösvényen valami nagyobb igazságra vezetni.
hirdetés„Boldogok a lelki szegények…” – ez a startvonal. Péter akkor indul, amikor a csodálatos halfogás idején megsejti a maga kicsiségét és megsejti a Krisztusban fellépő nagyságot. Kicsinek tartja magát, s éppen a kicsi fog tudni tanulni, befogadni, növekedni. A lelkileg önteltek, akik gazdagoknak hiszik magukat mindig éles kritikát váltottak ki Jézusból. Lelki szegénységében szeretne az ember saját lámpást gyújtani, nem olyan könnyű belátni szellemi koldus mivoltunkat, olykor tudományokkal, információkkal, napi ügyekkel, álkultúrával csillapítanánk szellemi éhségünket, de Jézus önmagához akar vezetni.
„Boldogok, akik sírnak…” – Péternek is át kell mennie a könnyek éjszakáján. Könnyebb lenne emberi módon kimagyarázni tagadását, mint belemenni a szégyen sötétjébe.
Péter nem gonosz, hanem a gyöngeségét tapasztalja meg.
Vannak Achilles-pontjaink, melyek nagyon érzékenyek, melyek ha sebet kapnak, talán össze is omlunk. Nagy alázat kell gyöngeségünk és bűneink beismeréséhez. Csak a tisztító könnyek visznek előbbre. Nem kell embergyújtotta világosság, magyarázat, hanem Istennek a szégyenünk sötétjében is átölelő irgalmassága.
„Boldogok, akik éhezik az igazságot…” – Péter startvonal óta gondolkodhatott azon, hogy kicsoda ez a Jézus. Hallja nagyszerű tanításait, látja csodáit, s szomjazik az igazságra, hogy megértse Őt. Biztosan sokat gondolkodott, másokkal beszélgetett, és imádkozott az igazságért. Majd megvallja: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia”. Jézus boldognak nevezi, mert nem hús és vér (emberi gyufa) világította ezt meg benne, hanem a Lélek. Az emberi elme legnagyobb lehetősége, hogy el tudja gondolni Istent, s a lelki szegény és igazságra éhező képes a végtelen igazságaiból valamit befogadni.
„Boldogok az irgalmasok…” – Péter jó emberként tudta, hogy kell a megbocsátás. Semmilyen emberi együttélés nem tud sikerülni, ha ott irgalmatlanok (sem család, sem munkahely, sem lakóközösség, sem egyházi közösség). Legyen szabad hibázni, ne szedjék le a fejem irgalmatlanul. Ám hithű zsidóként azt is tudta, hogy a józan emberi mértéken túl fontos lehet akár hétszer is megbocsátani. Krisztus azonban ennél is túlcsordulóbb irgalomra vezeti, amikor azt mondja: akár hetvenszer hétszer is meg kell bocsátani. A péteri az oldó hatalom így tartja működésben ma is a házasságokat, családokat, közösségeket, nehogy az irgalmatlanság tönkre tegye azokat.
„Boldogok a tiszta szívűek…” – Jézus nem vitte fel minden tanítványát a színeváltozás hegyére. Voltak a tanítványok között, akik tanakodtak, a jobb és baloldali ülésrenden vitatkoztak – úgy tűnik, a három legtisztább szívű tanítvány Péter, Jakab és János. A színeváltozáskor egy egyszerű személyt látnak, s mégis benne az megsejtik az istenit. Olyan istenit, melyet az emberi értelem és a műszerei soha nem tudnak kimutatni. Ez azóta is így van: a tiszta szívűek az egyszerűben (virág, véletlen, természet, műalkotás, kenyér és bor, pap) is meg tudják látni azt az istenit, melyet semmilyen tudományos módszer és műszer nem mutathat ki.
„Boldogok a békességesek…” – Pétert egy látomásban arra vezeti Isten, hogy ne tartsa tisztátalannak a csúszómászókat sem, s ekkor érti meg, hogy a pogányok is lehetnek keresztények (anélkül, hogy előbb zsidóvá kellene válniuk). Péter lesz az a tekintély, aki összefog minden csoportot az induló kereszténységben. Lesznek, akik a pusztába vonulnak, mások a városokban maradnak, lesznek, akik a pogányok közül térnek meg, s lesznek zsidókeresztények. Péter lesz a katholikosz, aki békességben egybe fogja ezeket a csoportokat, s lelkülete azóta is ezt teszi az egész földkerekségen.
„Boldogok, akiket üldöznek az igazságért…, Boldogok vagytok, ha miattam üldöznek…” – egy ilyen hosszú ösvény után Péter arra is kész, hogy együtt szenvedjen Krisztussal. Csak fejjel lefelé megfeszítve tartja magát méltónak, mégis boldog, hogy együtt szenvedhet Krisztussal. Titokzatos sötétség, és emberen túli vigasztalás, amikor a szenvedésben azt tudjuk, hogy Krisztussal együtt szenvedünk.
Lám, a Boldogságmondások a szenvedéseken is átvezető boldogságra vezetnek. Talán amikor mi magunk is szenvedünk, tényleg nem kellene gyufát gyújtanunk, nem kellene nagy érzelmi hullámokkal kapkodnunk, de nem is kellene emberi vigasztalás után koldulnunk. Talán csak engednünk kellene, hogy a szűk ösvényen minket is átvezessen Krisztus. Olyan boldogságra, olyan magas szintű összefüggések belátására, a hittitkok olyan fokú átélésére, s olyan a sötétben is hűségesen megtartó szeretetre találunk, amit nem emberek adnak, s emberek el sem vehetnek.
Papp Miklós
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás