• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Olyan közösséget kínálunk a fiataloknak, ahol mélyebben megélhetik hitüket” – Csillagpont újragondolva

A fiatalok vágynak arra, hogy szeretettel megragadjuk, személyes hitelességen keresztül meggyőzzük, őszinteséggel megtartsuk, az igazsággal megállítsuk és Isten csodálatos lényével elkápráztassuk őket. Ettől érzik magukat biztonságban, ettől látják magukat fontosnak. Mindez érthetővé teszi számukra, hogy nem maradtak magukra. A csillagpontos lelki rendezvények, a zene, a közösen megélt órák, napok sokakat vonzottak már az evangélium hallgatására. Az istenkeresés folyamatát felgyorsíthatja a bátorító, segítőkész közösség. Az itt kötött ismeretségek hosszú barátságok alapját adták már, sőt házasságok köttetek egymásra találó fiatalok között. Mező István Mózes, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának vezetője, az idei fesztivál egyik főszervezője arra vágyik, hogy a jelenlévők megismerhessék, ki is valójában Isten. A nyári program minden rezdülése ezt szolgálja.

Vajon ez az a ház, ahol Jézus megtanult járni és beszélni?

A Názáreti Nővérek úgy vélik, hogy Jézus gyermekkori otthona a kolostoruk pincéjében található. Egy új könyv arra keresni a választ, mi lehet az igazság Jézus lakóhelyével kapcsolatban.

Bennem maradt a cserkészbacilus – beszélgetés Fischer Viktor egykori New York-i cserkészparancsnokkal

A sokoldalúan aktív Fischer Viktor bácsival gyakran lehet találkozni a New York-i magyar közösségi eseményeken, sőt időnként a garfieldi vagy New Brunswick-i cserkészeseményeken is, de Antal-Ferencz Ildikó először unokái elsőáldozásán, majd az általa 70 évvel ezelőtt elindított ifj. Keresztes Béla Atlétikai Emlékversenyen beszélgetett vele hosszabban. Megtudta, hogyan került ki 13 évesen szüleivel Amerikába és hogyan lett – ahogy ő fogalmaz – „lifetime cserkész”, aki még a pedagógusi hivatását is az amerikai (külföldi) magyar cserkészetnek köszönheti. Antal-Ferencz Ildikó helyszíni riportja.

Hányszor rontotta el a Mc’Donalds a rendelésed, de te mégis mindig visszamentél?

Egészen kiváló írást kaptunk Babota Adritól, aki az egyházat érő vádakra reagál – higgadtan, mégis őszintén, egyenesen. Te mivel egészítenéd ki a sort?

5 sorozat, amit látnod kell idén nyáron

Valljuk be, néha az esik a legjobban, ha a nagy hőség elől a hűvös szobába húzódunk, és csak sorozatokat nézünk – egy nagy tál popcornnal vagy épp egy bödön fagyival, kinek mi az ízlése. Íme 5 sorozat, amelyeket szerintem érdemes megnézned, mert hangulatosak, szórakoztatók vagy épp elgondolkodtatók.

Azért élek, hogy találkozzak Jézussal – két olasz barát, akiket együtt avathatnak szentté

„Az élet nagyon rövid, ezért nem érdemes olyasmivel vesztegetni az időt, ami nem szeretet” – vallotta Alberto és Carlo, akik mindketten fiatalon, huszonéves korukban hunytak el, radikális szeretetükkel mégis átformálták környezetüket, és ma is példaképek sokunk számára. Már folyamatban van mindkét fiú boldoggá avatása, és egészen rendkívüli módon egy peren belül kezelik a két barátot, akik ugyanahhoz a csoporthoz tartoztak közösségükön belül, és közös vágyuk volt, hogy Jézusért éljenek. Az Új Város magazin egy cikkét szemlézzük.

Emberléptékű istenélmény

Talán meghökkentő ez a szókapcsolat, én mégis így tudnám jellemezni azt az élményt, amiben másfél hete részünk volt családilag a Dicsőítő Szigeten. Nem tudtunk minden eseményen részt venni, sőt Dobner Évi és Illés kifejezetten gyerekeknek (is) szóló fellépéséről le is maradtunk, de így is különleges élmény volt.

Ima vagy cselekedet – biztos választani kell?

Bizonyára egy kezünkön nem tudjuk megszámolni, hányszor hallottuk már Mária és Márta történetét, amelyben Márta sürög-forog a sok házimunkában, Mária pedig a jobbik részt választotta… De jobbik rész egyedül hagyni valakit szolgálni? Hogy jöhet ki Mária „győztesként” ebből a helyzetből? Milyen kapcsolat lehet az imáink és a cselekedeteink között? A szemlélődő cselekvésről Hofher József jezsuita atya gondolatait hallhatjátok a Montserrat vlog legújabb adásában.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

  • „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    2026. 10. 30.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére