• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Kereszténynek lenni nem hagyományőrzés, hanem a mai valóság megélése Krisztussal” – interjú Hajdú Zoltán Leventével

Sem a református egyház, sem a társadalom nincs túl azon, ami idén történt – mondja Hajdú Zoltán Levente, a református egyház Missziói Szolgálatának vezetője, aki szerint az igazi megújulás akkor kezdődhet el, ha alapvetően és elsődlegesen nem a társadalmi struktúrákban gondolkodunk, hanem lelkekben, akik szomjaznak Krisztusra. Beszélgettünk az Élő Ige évéről, arról, hogy mi a hiteles kereszténység ismertetőjele, és hogy milyen hozzáállással lenne jó a nem hívők felé nyitni. A református egyház 2025-ben az ifjúságra fog fókuszálni, de nem csak abban a formában, ahogy elsőre gondolnánk.

Nagymaros nem egy show-műsor, hanem egy találkozási pont Istennel is – Gável Klára

Gável Klárival beszélgettünk a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 50. évfordulója kapcsán, valamint, hogy milyen nagy családban élni – kilencen vannak testvérek – és milyen szépsége van az egyházhoz tartozásnak, liturgiának. A végén 2 tanácsot is adott a fiataloknak, amik segíthetnek bennünket Isten felé terelni. Klári egy csupaszív lány, aki bátran vállalja a hitét és örömmel mesél arról, hogy Jézus a legjobb barátja.

„Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” – hogyan lehet Istenbe kapaszkodva megélni a veszteséget

November elején, mindenszentek és halottak napján virágba és gyertyafénybe borulnak a temetők. Emlékezünk azokra a szeretteinkre, akiket elveszítettünk. A síroknál megállva óhatatlanul előtörnek a fájdalmas emlékek, melyeket a szeretett személy elvesztése révén átéltünk. A Bizony, Isten! Youtube csatornán elérhető „Jézus és…” sorozatból a „Jézus és a gyász” címet viselő epizódot szemléztük, melyben közeli szeretteiket eltemető emberek beszélnek arról, ők hogyan élték meg ezeket a helyzeteket Istenbe kapaszkodva.

„Nem vagyunk halálimádók!” – beszélgetés Mile András egyetemi oktatóval

Mile András több magyar felsőoktatási intézményben oktat, hat gyermekes családapa, zarándok vezető, fordító, aki kanadai és magyar identitása okán komoly jártassággal bír a különböző népek kultúrájában. A Halloween eredetéről, az ünnepek jelentőségéről, az elmúlás tudatosításának fontosságáról beszélgettünk.

Holdfény szonáta – könyvajánló

Türürü, türürü, türürü…dallamosan cseng Beethoven Holdfény szonátája mindnyájunk fülében. Nem kell hozzá nagy műértés, hogy elcsendesedve, átadva magunkat a zongora hangjának nosztalgiázni kezdjünk. Könnyű a dallam hallatán elmerengeni, tervezgetni a jövőt vagy épp felidézni a múltat. Talán ez az érzés ragadta meg Stella Albrightot is, amikor a Holdfény szonáta című regényét írta.

Halloween – miért festik az ördögöt a falra?

A napokban több kérdés is érkezett hozzám azzal kapcsolatban, nem túlzás-e néhány buzgó keresztény elhatárolódása ettől a farsangtól alig különböző jelmezes felvonulástól, sőt, nem fanatizmus-e mindent kihajítani az ablakon, ami nem egyezik a keresztény tanítással. Főleg, hogy a keresztény ünnepek jó része is ősi pogány ünnepek időpontjaira vannak helyezve. Valóban veszélytelen lenne a halloween?

Jézus nem erre hívott minket! – 5 dolog, amit a világ tanácsol, de félrevezető

5 dolog, amit a világ állít, sőt gyakorta még a keresztény tanításhoz is kapcsolják őket, helytelenül. Hangzatos, nagyívű mondatok, elcsépelt szavak, amik majd „jót tesznek”, amiket „érdemes” követni. De valóban hasznunkra válnak ezek?

„Semmivel nem dicsekedhetünk, csak hogy Isten kegyelmének részesei vagyunk” – az élő Ige volt a református egyház fókuszában idén

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” – a Zsidókhoz írt levélnek ez a szakasza volt az idei évben a Magyarországi Református Egyház mottója. Az Élő Ige Éve keretében nemcsak a közösségeket erősítették, hanem az egyház falain kívülre is igyekeztek impulzusokat adni Krisztus szeretetéről. Az élő Ige napján ezt a tematikus évet zárták le, összegezve azokat a tapasztalatokat, amelyeket gyakorlatba kell ültetnünk, ha az egyház „feltámadására” vágyunk.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Ember tervez, Isten végez” – hogyan csöppentem bele egy mandarin nyelvű keresztútba?

    „Ember tervez, Isten végez” – hogyan csöppentem bele egy mandarin nyelvű keresztútba?

    2026. 03. 19.
  • A férfi, aki csendben lett naggyá – Szent József ünnepére

    A férfi, aki csendben lett naggyá – Szent József ünnepére

  • „Isten végig viselte a gondomat” – Anna megrendítő története a szüléstől az életmentő műtétig

    „Isten végig viselte a gondomat” – Anna megrendítő története a szüléstől az életmentő műtétig

    2026. 03. 18.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • karácsony
  • keresztény
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • kereszténység
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • katolikus
  • fiatalok
  • szexualitás
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • bizalom
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére