„Egy olyan fiatal lánynak, aki nem ismert semmit a berögzött, kissé befásult vasárnapokon túl, egy merőben más dimenziót nyitott meg a Forráspont.” Egy hitoktató lelkesítő, őszinte beszámolója az idei Forráspontról.
Mit adott a Forráspont egy embernek, aki 20 éves koráig egy hagyományos, falusi kis közösségben töltötte vasárnapjait?
Természetesen szerettem a kis közösségünket is, de sokáig azt hittem, a katolikus élet eléggé monoton, és Istent csak búskomor arccal, összekulcsolt kezekkel lehet dicsérni. Olyan volt, mintha megragadtunk volna Nagypénteknél, és nem futottunk ki vasárnap a feltámadás örömhírére, kitárt karokkal.
Aztán megismertem a férjemet, aki azt mondta, higgyem el, nem csak összekulcsolt kezek léteznek, és vannak közösségek a katolikus egyházban, ahol meg fogom találni azt, ami most még hiányzik.
Nehezen hittem el, de igaza lett. 2022-ben, amikor már Budapesten éltünk, nagy nehezen meggyőzött, hogy menjünk el a Forráspontra. Én persze úgy voltam vele, mint Natánael: „Ugyan mi jó jöhet Názáretből?” (Jn 1,46)
Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy ez tényleg más. Teljesen más világ nyílt ki a felekezetemen belül. Már a 2022-es Forráspont is mély nyomot hagyott bennem, mert ez volt az első nagyobb közösségi dicsőítés, ahol nem éreztem az egészet idegennek.
Nehezen mozdulok ki, de az idei Forráspont miatt örömmel tettem, és hogy ismét jó szívvel vettem rajta részt, azt bizonyítsa az a tény, hogy 6 órán keresztül ültem, és nem éreztem, hogy „Jaj, már mennék, mert szétszakad a derekam.” (Bezzeg ez egy értekezleten már fél óra múlva bekapcsolna.)
Idén végre hitoktatóként vehettem részt két lelkes fiatallal és édesanyámmal a rendezvényen. Ahogy elkezdődött a program, a zene, az ének és a díszlet színvonalát látván csak egy szó jutott eszembe: minőség. Ez már önmagában véve tiszteletet váltott ki belőlem, mert azt láttam, megadjuk Jézusnak azt, ami jár. Az pedig, hogy egy ennyire minden szinten minőségi program ingyenes, még inkább tiszteletet váltott ki belőlem a program szervezői iránt is.
A dicsőítés lendületes és dinamikus volt, amely alatt láttál felemelt és összekulcsolt kezeket, kitárt karokat, vagy épp azt, hogy valaki térden állva dicsőíti Jézust. Minden úgy szép, ahogy van, mert nem az számít, hogy a másik mit hogyan tesz, hanem az, hogy ez a csarnok most Jézus nevében telt meg, és te is itt lehetsz köztük.
A rövid, tömör és mély tanúságtételek hallgatása közben újra megerősödött bennem az a tény, hogy a mi Mesterünk tényleg bárhová képes lemenni az emberért.
Ezt követően egy olyan pap tanítása következett, akiről mindig az jut eszembe, hogy „szétimádkozta magát”. Gájer László atya – tőle megszokottan – szintén a minőség kategóriáját hozta. Ő tagadhatatlanul az ima embere. Különösen tetszett, hogy
kirángatott minket a jól megszokott, aranyos, bólogatós kis vasárnapi, jólnevelt keresztény kategóriából, és kihívást intézett felénk.
Jézust láttam benne, hiszen Ő ugyanezt tette. Az egész csarnokot felállította, hogy válaszoljunk Jézus kihívására, miszerint Ő az egyetlen igazság. Ezzel kezdenünk kell valamit, hoznunk kell egy döntést. A fiatalok felálltak, és hiszem, hogy születtek szívbéli döntések, de az a tény, hogy szembe lettünk állítva Jézus radikális kijelentésével, már önmagában fordulópont volt.
Majd elérkezett az est fénypontja, mégpedig a táncjáték. Egy táncos dramaturgián keresztül lehettünk tanúi Jézus életének, születésétől feltámadásáig. Bevallom, engem nagyon nehéz lekötni, mert túl sok mindent unalmasnak tartok. Ez a táncos dráma viszont elfeledtette velem az állandóan kavargó gondolataimat. A dramatizálás kiemelkedően fontos a hitoktatásban is, a tánc pedig eszköz Isten dicsőítésére, hiszen Dávid király is tánccal dicsőítette az Urat, amikor sikerre vitte őt. Jézus életének kiemelkedő eseményeit végre nem csak hallottuk, de egy formabontó módon láthattuk is. Ahogy pedig ez a táncjáték át lett vezetve az esemény következő részébe, vagyis a szentségimádásba, az számomra szintén lehengerlő volt.
Már a 2022-es Forrásponton is a szentségimádásban találtam leginkább otthonra, de idén ez új csodával bővült. Ilyenkor szeretek egyedül imádkozni, hogy mindent kizárva Jézussal legyek, szóval úgy döntöttem lemegyek a nézőtérről és valahol lent, kicsit hátul keresek helyet magamnak, de még úgy, hogy a szentség látható legyen. Ahogy Fábri Kornél püspök atya felhelyezte a kihelyezett oltárra, a szentség olyan szinten világított, hogy nem tudtam belenézni. Olyan volt, mint a Nap.
Aztán pedig azt láttam, hogy az emberek tolonganak, próbálnak a szentség köré férkőzni, előtte leborulni, és felismertem, hogy tulajdonképpen most egy olyan jelenetnek lehetek tanúja, mint amikor Jézus itt járt a földön, és tolongtak körülötte az emberek, csak hogy megérinthessék, láthassák, halhassák Őt, aki mindenkit meggyógyít.
Fénylett a szentség, és fénylett Jézus, vagyis az Ő jelenléte. A fény pedig vonzott mindenkit.
Ugyanazt a légkört éreztem, ami 2000 évvel ezelőtt lehetett, amikor Jézus körül tolongtak az emberek.
És ekkor rájöttem: teljesen mindegy, hogy a fiatalok mennyire telefonfüggők, vagy mennyire leterheltek, ugyanúgy siettek Jézushoz, türelmetlenül, mint azok az emberek 2000 éve. És persze, hogy türelmetlenek vagyunk! Persze, hogy tolongunk, mert nem látunk senki mást, csak Jézust. Így is kell, hogy legyen.
A szentmisén a kórus mennyei hangon énekelt, és azt éreztem, tényleg az történik, amiről tanulunk is: az angyalok most jelen vannak. Ehhez köthetően említhetem meg a csendet is az egész mise alatt, pedig a középiskolás korosztály nem a csendről híres – ezt a tanárok már csak tudják. Ennek ellenére mégis teljes béke és nyugalom áradt a csarnokban.
Engem az idei Forráspont lelkem tetejétől lelkem talpáig feltöltött. Minden benne volt, amit egy ember remélni tud a Jézussal töltött idő alatt:
dicsőítés, öröm, tánc, nevetés, sírás, bűnbánat, irgalom, hódolat, imádat, kérés, tanúságtételek, kérdések, misztérium, szentség, közösség, intimitás Jézussal.
Egy olyan fiatal lánynak, aki nem ismert semmit a berögzött, kissé befásult vasárnapokon túl, egy merőben más dimenziót nyitott meg a Forráspont. Jézus megmutatta nekem: „Nyugi, itt vagyok. Itt a helyed.”
Szívből köszönöm a szervezőknek és az önkénteseknek, hogy átadták magukat Jézusnak, de elsőkörben Neki köszönöm, hogy 6 évvel ezelőtt valakinek a fülébe súgta ennek az eseménynek az ötletét. Remélem jövőre még többen leszünk, és hasonló tapasztalatokkal gazdagodnak a résztvevők, mint én. Én egészen biztosan és határozottan állíthatom: úgy jöttem haza, hogy itt volt a Forrás. Pont.
Hoskóné Dudás Ágnes
hirdetés
