Az Élet hónapja során meghirdetett “Élet!” pályázatra küldött művek közül sok kreatív, megható, és szép mű jött létre. Ezeket szeretnénk sorra megmutatni.

Az Élet hónapja során meghirdetett “Élet!” pályázatra küldött művek közül sok kreatív, megható, és szép mű jött létre. Ezeket szeretnénk sorra megmutatni.
Még egy állam, ahol érték az emberi élet. Missouri állam szenátusa is szigorú abortusztörvényt szavazott meg csütörtökön, néhány órával azt követően, hogy Alabamában a kormányzó aláírta az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortusztörvényét.
Az Élet hónapja során meghirdetett “Élet!” pályázatra küldött művek közül sok kreatív, megható, és szép mű jött létre. Ezeket szeretnénk sorra megmutatni.
Május 11-én 10 órakor kezdődik a Párbeszéd Házában az Élet Napja, ahol majd velünk is találkozhattok, és amelynek előadója többek között Palojtay Márta Kárpátaljáról. A nap különlegessége lesz a Guadalupei Szűzanya palástja, amelyet W. Kowalska, az életvédelem egyik nagykövete hoz el és „terít a résztvevőkre” Lengyelországból. Palojtay Mártával készült interjúnkat olvashatjátok az abortusz titkáról.
Március az „Élet hónapja” volt oldalunkon. A célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az élet szépségére, a teremtés koronájára, az emberre, különös tekintettel a magzatokra.
Az “Élet hónapja” alkalmából a 777, a Fiatalok az Élet Szolgálatában, a CitizenGo és a Titkos Küldetés(R) közösen szervezett egy kerekasztal beszélgetést, amelyet itt nézhettek vissza!
Körülbelül fél órája beszélgettünk, amikor a másik szobában Zsuzsi hangicsálni kezdett. Zsolt, az apja fölállt, hogy behozza. Ahogy bejöttek, Dana csak ennyit mondott: „A kis túlélő!” Megdöbbentő volt, hogy egy anyukának ez az első gondolata, amikor meglátja féléves kislányát. Én egy aranyos, féléves gyereket láttam, kicsit álmos mosollyal az arcán. Mégis, amennyire megdöbbentő volt Dana mondata, annyira megdöbbentő Zsuzsi egész története, amit megindító őszinteséggel osztottak meg.
Életvédelem? Mi is az, és minek? Kinek az élete? Én testem, én döntésem? Vagy van ebben a kérdésben valaki más is, akiről beszélnünk kell? Szerintem van…