A kis túlélő- igaz történet az életigenlésről

Körülbelül fél órája beszélgettünk, amikor a másik szobában Zsuzsi hangicsálni kezdett. Zsolt, az apja fölállt, hogy behozza. Ahogy bejöttek, Dana csak ennyit mondott: „A kis túlélő!” Megdöbbentő volt, hogy egy anyukának ez az első gondolata, amikor meglátja féléves kislányát. Én egy aranyos, féléves gyereket láttam, kicsit álmos mosollyal az arcán. Mégis, amennyire megdöbbentő volt Dana mondata, annyira megdöbbentő Zsuzsi egész története, amit megindító őszinteséggel osztottak meg.

„Mindig óvatosak voltunk”

Dana és Zsolt 14 éves korukban jöttek össze, a nyolcadikos osztálytáborban történt az első csók. Viharos kapcsolatuk volt, meg is lepődtem, amikor azt mesélték, hogy több szakítás ellenére is mindig tudták, hogy úgyis együtt lesznek újra. A szex még egy évig nem volt jelen a kapcsolatukban: Zsolt nem gondolt rá, hogy várna a házasságig, de jó darabig egyáltalán nem beszéltek róla.

Gimnáziumban Zsoltot Dana barátnői győzködték, hogy beszéljenek erről ketten. Egy év kapcsolat után végül lefeküdtek. Dana szerint nem álltak rá készen. „Az első is tök rossz volt, mert szervezett volt, mert egy órám volt átmenni, és ott volt valami vízszerelő.” Dana csak Zsoltnak akart örömöt szerezni: „Inkább azt hazudtam, hogy jó.” Mindig óvatosak voltak: Dana elkezdett fogamzásgátlót szedni, úgy érezték, nem történhet semmi váratlan.

„Ő jönni akart”

Egy alkalommal volt egy megérzése: „csak úgy vettem egy tesztet, mert úgy éreztem; de nem is gondoltam, hogy lehet pozitív.” A reggeli fogmosás idejére félretette majd iskolába indulás előtt látta, hogy ott a két csík: Zsuzsi megérkezett. „Bementem suliba, fel se fogtam a vonaton, csak így ültem, beértem a suliba, és akkor a lányok kérdezték, hogy így mi van?”

Úton az iskolába küldött Zsoltnak egy képet, így Zsolt után a barátnők tudták meg először, hogy Dana terhes. „Először csak röhögés lett belőle, valahogy túl kellett élni ezt a napot. De amint vége lett a poénnak, egyedül maradtam a gondolataimmal.”

hirdetés

Dana nagyon félt: 17 éves volt, egy évre volt az érettségitől, félt, hogy kirúgják az iskolából és Zsolttal is épp rossz időszakban voltak, Zsolt egyébként is nagy krízisen ment át ekkoriban –

hónapokig nem is beszéltek Dana terhességéről.

„Történt egy kis baleset”

Dana és Zsolt családját nyilván sokkolta a hír, hiszen ők is látták ezeket a nehézségeket. Közülük Dana először külföldön élő nagynénjének mesélte el, aki rögtön azt javasolta, hogy ne tartsa meg, hiszen túl fiatal még, és nincs felkészülve egy baba érkezésére. Dana édesanyja először magát okolta, hogy talán, ha többet beszélgetnek ilyesmikről egymással, akkor ez sem történik meg. Ő is amellett volt, hogy a baba ne szülessen meg, mert „ez csak egy centis kis szar.”

Dana máshogy gondolta: „Éreztem, hogy ő már él, és hogy az enyém.”

Zsolt szülei sem pártolták, hogy a baba megszülessen: „Beültettek a kocsijukba előre, és azt mondták, hogy elfogadják, hogy így döntök, de Zsoltot ne rángassam bele, és hogy nem fognak támogatni.” Bevonhatta volna a nagymamáját, akiről biztosan tudta, hogy támogatni fogja, de egyedül akart helytállni, ezért ekkor még nem mondta el neki. Dana ekkoriban tudta meg, hogy az édesanyjának az ő születése előtt volt abortusza, sőt, ő sem születhetett volna meg ha nagymamája nem áll mellé és nem ajánlja fel, hogy segít a nevelésben.

Dana kétségbe esett, ő meg akarta tartani Zsuzsit. „Már úgy voltam vele, hogy elmegyek valahova, hogy ijedjenek meg, hogy eltűntem, vagy meghaltam, vagy történjen valami, mert mindenki azt mondta, hogy abortusz.”

 „A kis túlélő”

Édesanyjával együtt járták a kötelező köröket a műtét előtt: nőgyógyász, védőnő a Családvédelmi Szolgálatnál. „Történt egy kis baleset.” – mondta anyja a védőnőnek, aki –az orvossal együtt – helyeslően bólogatott: „Ennyi idősen így kell dönteni.”

Egy októberi szerdára tűzték ki az abortusz időpontját. Dana előtte vasárnap, amíg anyja nem volt otthon, összepakolta a cuccait, elrejtette, és szólt a nagymamájának, hogy jöjjön érte. Anyukájának írt egy levelet, hogy sajnálja, reméli majd még visszajöhet, de nem tudott volna mást tenni. Nagymamája befogadta, végül az ő házuk melletti kis kétszobakonyhás lakásban tudtak elhelyezkedni. Később Zsolt is ideköltözött, hamarosan pedig a szülőkkel is rendeződött a kapcsolatuk.

Mi is itt ültünk, és megértettem, hogy Zsuzsi miért kis túlélő: még meg sem született, amikor már közvetlen életveszélyben volt.

De most örülnek közös gyereküknek, hármuk élete is szépen halad előre: Dana egyetemen tanul, Zsolt motorszerelőnek készül, Zsuzsi bölcsődébe jár. Nincsenek túl minden nehézségen, de azt remélik, hogy ezeket már együtt fogják tudni megoldani.

Ahogy megfogtam Zsuzsit, aki pajkosan szemezett velem, arra gondoltam, mennyire szereti az édesanyja, hogy ekkora ellenszélben és ilyen nyomás alatt mégis tudott rá igent mondani. Azért, mert egyszer rá is igent mondtak, és azért, mert volt egyetlen ember, aki Dana mellett állt, és őszintén örülni tudott a kisbabájának akkor is, ha váratlanul érkezett.

Az igaz történetben a szereplők nevét kérésükre megváltoztattuk.

Mohay Domonkos

(A fotó illusztráció)

hirdetés