Mindig van szabadságunk eldönteni, hogy a hiten vagy az átélt tapasztalatokon és fájdalmakon keresztül nézünk az életünkre. Nem kell letagadnunk a valóságot, a hit nem ezt jelenti: hanem azt, hogy van egy feljebb lévő, szellemi valóság, hogy van feltámadás, és már itt a földön megízlelhetjük Isten végtelen szeretetét!
A sebezhetőségtől sokszor még mindig félünk, pedig ez az egyik legjobb módja annak, hogy Jézust közel engedjük magunkhoz. Ráadásul az emberi kapcsolódásinkat is megkönnyíti, őszintébbé teszi.
Nagyon szép írást osztunk meg veletek a szívből jövő háláról és arról, minek lehet örülni, mitől válhatunk boldogokká valójában.
Mit jelent az istenfélelem valójában? Akit tisztelünk és szeretünk, arra szánunk időt, meghallgatjuk és meg is osztunk vele bizalmas dolgokat. Az ő tanácsira adunk és nem hanyagoljuk el a vele való találkozásokat.
Lényegében bármit bálvánnyá tudunk tenni, nem kell valami romlott dolognak lennie. Mindaz, amit Isten elé veszünk, eltereli a fókuszunkat Róla. Igen, akár a küldetésünk, elhívásunk kutatása is.
Küzdünk ellene, azt mondjuk, hogy nem fontos, nem veszünk róla tudomást… gyakran félresöpörjük a fáradtságunkat, hiszen sok a teendőnk, a programunk. A fáradtság tudomásul vétele azonban nem jelenti azt, hogy gyengék lennénk. Sőt; ha a pihenést beiktatjuk mindennapjainkba, azzal feladjuk azt az illúziót, hogy mindenhatóak vagyunk.
Kis megdöbbenéssel fogadtam, hogy idén anyák napja már rám is vonatkozik. Bár a kisbabám már erőteljes rúgásokkal ad hírt jelenlétéről, még nem érzem magamat anyának. Vajon mikor változik ez meg?
Mennyit ér a szeretet igazság nélkül? És az igazság szeretet nélkül?