Mit jelent az istenfélelem valójában? Akit tisztelünk és szeretünk, arra szánunk időt, meghallgatjuk és meg is osztunk vele bizalmas dolgokat. Az ő tanácsira adunk és nem hanyagoljuk el a vele való találkozásokat.
Mai nap az Ez az a nap! öröknaptárjában ez az ige olvasható: A bölcsesség kezdete az Úr félelme (Péld 1.7). Egészen megragadott az üzenet egyszerűsége. Valóban ilyen egyszerű volna a bölcsességhez vezető úton elindulni? A bölcsesség első lépése csupán annyi, hogy féljük az Urat, akiben hiszünk?
Egyszerűen hangzik és igazán kézenfekvő is, hogy ha hiszünk Istenben a világ teremtőjében, akkor féljük is őt. Ha elhisszük, hogy életnek és halálnak ura, aki csupán szavak által megteremtette az egész mindenséget, és annyira fontosnak tartotta az üdvösségünket, hogy saját fiát is odaadta értünk, akkor nyilvánvaló, hogy tiszteljük, féljük őt. Már önmagában az bölcs cselekedet, ha az egyetlen Istent féljük, így valóban a bölcsesség kapujában állunk, ha már idáig eljutottunk. De vajon tényleg olyan egyszerű félni az Istent? Egészen pontosan mit jelent sz istenfélelem?
Gyakran halljuk keresztény körökben, hogy nem a félelem lelkét kaptuk (vö. 2Tim 1.7), akkor hogyan lehet mégis összefüggésbe hozni Istennel a félelmet.
Nyilván nem az Istentől való félelemről van szó, hanem arról a tiszteletteljes magatartásról, melyben Istent az őt megillető helyen kezelem.
Nem bratyizok vele, de nem is tartok tőle feleslegesen nagy távolságot. Vágyok a jelenlétére, vágyom hallani a tanítását és követni azt. Nem a büntetéstől való félelemből, hanem szeretetből, melyet a világ Ura iránt érzek, amiért megváltott, magához vont és az összes teremtménye közül engem, az embert szeret a legjobban.
Ha jobban belegondolunk,
ebből a mélyről fakadó szeretetteljes tiszteletből, hódolatból fakad a vágy, hogy Isten útján akarunk járni.
Szeretnénk betartani a parancsolatait, igent mondani a vezetésére, az Ő szeretetének eszközévé válni mások számára. Annál bölcsebbet pedig nem nagyon tudunk tenni, mint hogy a mindent tudó, átlátó és kézben tartó Atyára bízzuk az életünk vezetését. És ezzel már valóban a bölcsesség útján járunk.
Nem könnyű minden nap fókuszban tartani az igazi istenfélelmet. Ha vétkezünk, könnyen félelemmel tölthet el bennünket, hogy talán most az egyszer lecsap Isten nyila és megbüntet bennünket. Amikor pedig leköt a kényelmes életünk, jóllét jellemzi a napjainkat, szintén könnyen megfeledkezünk Isten hangjáról. Nem adjuk meg neki a kellő időt, alkalmat, amikor meghalljuk őt. Akit tisztelünk és szeretünk, arra szánunk időt, meghallgatjuk és meg is osztunk vele bizalmas dolgokat. Az ő tanácsira adunk és nem hanyagoljuk el a vele való találkozásokat.
Így kell tennünk Istennel is. Minél jobban megismerjük őt, annál mélyebbről fog fakadni bennünk a vágy, hogy időt töltsünk vele, hódoljunk neki. Nem fog nehezünkre esni félni az Urat, és ezzel igazán bölcs életvezetésre tehetünk szert.
hirdetés
4 hozzászólás
Krónikák II. könyve 34. rész.
Milyen egy istenfélő király? Jozija (Jósiás) története.
“Ezt mondja az Úr:
– Tekintetem azokon pihen, akik alázatosak és megtört szívűek, és akik remegve félik a szavam.”
Izajás (Ézsaiás) 66:1-2, részlet
“láttam a tengert
most már sejtem hogy milyen
lehet az isten”
(Kányádi Sándor: Lerágott körmökre – részlet)
.
“Mert ami Őbenne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk.”
(Rómaiaknak írt levél 1:20)
“Mert ezt mondja a Felséges, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve:
– Én a magasságban, a szent helyen lakom, de a megtört és alázatos szívűekkel is ott vagyok, hogy új életet adjak az alázatos lelkeknek, és új életre keltsem a megtört szíveket.”
Izajás (Ézsaiás) 57:15