Kulcsár Dávid atya Olaszországban töltött karanténélményeiről és a frissen, szinte váratlanul érkezett szabadságról ír blogjában.
Hirdetés
Címke böngészése
ünnep
Mély és elgondolkodtató írását ajánlotta figyelmünkbe Fülöp Beáta, aki arról írt, hogy mire tanította meg őt a karantén a vasárnapokkal kapcsolatban. Vajon mi tudtuk, átéreztük a vasárnap igazi lényegét, ünnepét a karantén előtt?
Zarándokok nélkül emlékeztek a fatimai jelenések 103. évfordulójára: 1917-ben három pásztorgyereknek jelent meg a Szűzanya, a hatodik találkozást egyes becslések szerint akár hetvenezren is láthatták a helyszínen., ez volt az úgynevezett napcsoda.
A Bors Székely János szombathelyi megyés püspököt kérdezte húsvét ünnepéről, a feltámadásról és a csodákról. A püspök gyönyörű történettel magyarázta el, mit is jelent az örök élet perspektívájában élni.
Ma ünnepli egyházunk a férfiak, édesapák példaképét, Szent Józsefet. Bár Olaszországban nem volt lehetőség a jelenlegi helyzetben nagy ünnep tartására, de az imádság az nem maradhatott el. Bese Gergő atya gondolatai.
A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtottuk. Nekilendültünk advent utolsó hetének, amely végén karácsony öröme ragyog és hívogat bennünket.
Adventi ebéden látta vendégül a magyarországi egyházak vezetőit Áder János köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, ahol arról beszélt: az egyházak intézményeik révén mutatják meg a társadalomnak, hogy hitük szeretetet közvetít, gyógyít és irgalmaz.
99 évvel ezelőtt, 1917. október 13-án Fatimában, 70.000 imádságos zarándok, kíváncsiskodó jelenlétében Mária megmutatta a kételkedőknek, hogy a három kis gyermek Francesco, Jacinta és Lucia igazat mondanak. A Nap táncolt az égen (napcsoda). Mária ténylegesen megjelent és ezáltal megnyílt a mennyország ajtaja a kis falu felett.
Aradi vértanúk. Manapság már celebekre, nagy tanítókra, sztárokra tudunk csak gondolni. Pedig néha érdemes visszanyúlni a távolabbi múltba, és felkutatni a régi kincseket. Ezekből mutatunk most nektek egyet ma, az aradi vértanúk ünnepén: Damjanich János imáját, amelyet 1849. október 5-ről 6-ra virradóra írt.
Bevallom, hajlamos vagyok megfeledkezni az őrangyalomról, pedig már a nevét is tudom. Jó kérdés, hogy én neveztem-e el, vagy ő súgta meg a nevét, mindenesetre Aurélnak hívják. Ez biztos. Elmesélem a történetünket, mert ez egyike azon élményeimnek, amikor nemcsak hittem, hanem éreztem is, hogy létezik az a másik dimenzió.