Tízezren a 777-ért kampány
Blog

A lehetetlen ügyek szentjének ünnepére készül Olaszország

Kulcsár Dávid atya Olaszországban töltött karanténélményeiről és a frissen, szinte váratlanul érkezett szabadságról ír blogjában.

70 nap. Ennyit töltöttem el 5 társammal önkéntesen, a világtól szinte teljesen elzárva a Pápai Német-Magyar Kollégium Rómától 35 km-re fekvő nyári lakában. 10 és fél hét áll mögöttünk, amely alatt 3-4 bevásárlást leszámítva nem léptünk ki a kapun. Nehéz, pszichésen megterhelő volt számunkra is ez az időszak, különösen az aggasztó hírek, a bizonytalanság és legfőképpen a 11 vasárnapon át hívek nélkül maradt kápolnánk miatt, ugyanakkor kárpótolt bennünket a hatalmas kert, ahová bármikor ki tudtunk menni egy-egy sétára, imára, szemben a Rómában maradt társainkkal, illetve több millió olasszal, akik hosszú hetekig csak hivatalos okirat birtokában, különleges szükséghelyzetben léphettek ki az utcára.

Meglehetősen groteszk, de ahogy meghallottuk, hogy május 18-ától végre szabadon lehet közlekedni a régión belül és esetleg visszatérhetünk Rómába, kicsit furcsa érzések kavarogtak bennem. Mostantól szabadok vagyunk, erre vártunk hetek óta, de mi lesz a már-már kőbe vésett napi rutinunkkal? Mi lesz a körülöttünk lévő, autók zaja nélküli, megnyugtató síri csenddel? Mi lesz a tiszta levegővel? Mi lesz a tetőteraszról elénk táruló, eddig sosem látott római panorámával, ami napokon belül újra szmogos homályba burkolózik? 2 hete ketten hazautaztak, 4 fősre zsugorodott kicsiny közösségünk. Ekkor már, hallva a jobbnál jobb statisztikai adatokat, elkezdtünk tervezgetni: hogyan tovább a szigorú korlátozó intézkedések feloldása után?

hirdetés

Mit fogunk csinálni, ha végre beülhetünk újra az autóba és a kapun kihajtva bármelyik irányba elindulhatunk?

Egyöntetű egyetértés volt abban, hogy hálaadásképp első utunk a Szűzanya genazzanói kegyhelyére fog vezetni, mely a háztól mintegy 20 km-re fekszik. Május 15-én pénteken délben jelentette be az olasz kormány: jöhetnek az enyhítések. Azonnal e-mailben fordultam a zarándokhelyen szolgáló ágostonos szerzetes atyákhoz, akik pár percen belül válaszoltak: nagyon várnak bennünket, mi leszünk az első zarándokok. Felemelő érzés volt, hogy elsőként én, mint magyar pap mutathattam be szentmisét a kegyoltáron. Misézés közben szinte le sem tudtam venni a szemem a csodálatosan szép kegyképről, melyen a Jótanács Anyja és a Gyermek igen érdekes helyzetben látható: a kis Jézus egyik kezével rendkívül szorosan kapaszkodik Mária nyakába. Visszatekintésre késztetett a megkoronázott kép látványa, mely azt üzente számunkra, hogy

az elmúlt hetekben bennünk lezajlott lelki folyamatok, nehézségek éppen azáltal váltak édes igává és könnyű teherré, hogy az imádságon keresztül mi is Istenbe és a szentekbe tudtunk kapaszkodni.

Genazzanót elhagyva visszatértünk Rómába. Kora este érkeztünk a kollégiumba, de már ekkor érzékeltük, hogy sok furcsaság vár ránk, hisz fennakadás nélkül, rekordgyorsasággal értünk be a belváros szívébe.  

Másnap reggel első utam a Galleria Borghesébe vezetett, mivel május 19-e, kedd volt az első nap, mikor szigorú korlátozások mellett kinyithattak az olasz állami múzeumok. A számos remekművet, többek közt Bernini és Canova lenyűgöző szobrait, valamint Caravaggio, Raffaello vagy épp Perugino festményeit bemutató kiállítóhelyen néma csend volt a termekben. Ott, ahova máskor csak hónapokkal előre lehet bejelentkezni és a turistatömeg szinte folyamként sodorja a műkedvelőket egyik teremből a másikba.

A múzeum megtekintése után városnéző sétára indultam a legismertebb nevezetességek érintésével: Spanyol lépcső, Trevi kút, Pantheon, Piazza Navona, Angyalvár, Szent Péter tér. Döbbenetes volt a szinte teljesen üres utcákon és tereken sétálni, szinte csak olasz beszédet hallani. Róma üres. Az általam érintett, máskor tömött közterületeken lévő üzletek, éttermek, kávézók kb. 70%-a nem nyitott ki. Vagy azért, mert turisták híján nincs értelme, vagy azért mert már a csőd szélére kerültek. Sok ilyen kereskedelmi egység kirakatában látni egy egységes, hatalmas méretű, a kormányhoz intézett követeléseket tartalmazó plakátot, mely a turisták nagyszámú visszatérését csupán a jövő év húsvétjára vetíti előre.

Egyrészt csodálatos volt végigmenni a kitisztult levegőjű belvároson, a turistatömegektől felszabadult, az elmúlt hetekben folyamatos taposás elmaradása miatt kizöldült macskaköves tereken, ugyanakkor szörnyű volt belegondolni, hogy ez a nyugalom milyen áldozatokkal jár. A szinte csak és kizárólag a turizmusból élő fővárosiak elvesztették megélhetésük, létbiztonságuk alapját, amelyet az évezredes kövek, a szentek ereklyéi, az ősi épületek jelenléte, továbbá az ínycsiklandozó gasztronómiai örökség biztosítottak.

Este aztán vissza is tértünk vidékre jól megszokott, szinte kolostori magányunkba. Másnap a szomszéd falu plébánosa megkért, hogy mondjam el helyette az esti szentmisét. Átküldte a helyi püspök 9 oldalas levelét, mely részletesen tartalmazza a nyilvános szertartások végzésére vonatkozó, Magyarországon is érvényben lévő szigorú előírásokat. A templomba belépve Szent Rita körülbelül 3 méter magas szobrát pillantottam meg, melyet az oltár mellé állítottak. Talapzata körül 100 szál vörös rózsából készített koszorú volt. Az egyébként 150 fő befogadására alkalmas templom jelenlegi csökkentett számú ülőhelyei a hétköznap ellenére mind megteltek. Az egyházközség Szent Rita ünnepére triduummal készül. A rózsafüzér befejezése után a csengőhúzásig olyan csend támadt, mintha senki nem lett volna a templomban, ami – ismerve az olaszok beszédkényszerét – máskor elképzelhetetlen. A prédikációban természetesen Szent Ritáról beszéltem, akinek egész életét szenvedések kísérték.

Hosszú hetek után hétfőtől visszatérhettek az olaszok a templomokba, de az első kiemelkedő ünnepük pont újra a szenvedés szemléléséről szól. Casciai kedves szentjük idén különösen is üzenni akar számukra, valamint a járványtól sújtott egész világ számára.

Rengeteg kérdésre nem kapjuk meg rögtön a választ, sok értelmetlennek tűnő szenvedésen kell átmennünk életünk útján, de érdemes küzdeni, megéri Istenbe kapaszkodni,

mert Ő a hitben kitartókat előbb-utóbb mindig húsvéti örömmel és békével ajándékozza meg, mely ráragyog és értelmet ad a nagypénteki első látásra értelmetlennek tűnő szenvedésnek.

Kulcsár Dávid atya

Kép: Kulcsár Dávid

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás