Zarándokok nélkül emlékeztek a fatimai jelenések 103. évfordulójára: 1917-ben három pásztorgyereknek jelent meg a Szűzanya, a hatodik találkozást egyes becslések szerint akár hetvenezren is láthatták a helyszínen., ez volt az úgynevezett napcsoda.
Május 12-én és 13-án a zarándokok seregétől elzárva emlékeztek Fatimában a Jelenések 103. évfordulójára. Szívbemarkoló volt az üres tér és a kihalt utcák látványa. Csak a kegyhely őrei és az ország két bíborosa vett részt a rózsafüzéren, a körmeneten és a szentmisén.
A pára, az eső és a napsütés felváltva tette különlegessé a szertartásokat. Olyan érzés volt, mint amikor a természet visszafoglalja korábbi területét, az Íria völgyét. A terület nagyon megváltozott az elmúlt 100 év alatt, a tölgyfabokrok, legelők, bárányok eltűntek, helyükre zarándokok, és persze bámészkodók, turisták érkeztek. A liturgikus téren elhaladva olyan érzése van az embernek, hogy a világ népeinek nagy olvasztótégelyéhez érkezett, számtalan nyelven hallani imádságot, éneket, ami a kegykápolna varázsát, békéjét háttérbe szorítja.
hirdetés
Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP / Europress
A járványnak köszönhetően ma ismét olyan a hely, mint 103 évvel ezelőtt. Visszatért a csend. Francesco, Jacinta és Lucia ebben a csendben hallották meg Isten Anyjának szavait. A természet nyújtotta békesség is kellett ahhoz, hogy élesen bevésődjenek a szívükbe Mária üzenetei. Az elmélyülés pedig sikeres volt, mert hiába érte őket presszió az állam vezetése vagy családjaik részéről, ők nem rettentek meg, hanem következetesen visszhangozták Mária szavait, kéréseit. Bátran kiálltak igazuk mellett, mert tudták, hogy kiválasztottak, és feladatukat az Istentől kapták.
A járvány elhozta a várva várt lassulást és nyugalmat az életünkbe, most újra megszólít bennünket az Isten, és munkára hív. Elég volt a langyos, vasárnapi keresztényekből, a három pásztorgyermekhez hasonlóan bátor hitvallókra van szükség
Most a bezártság ideje nem más mint a felkészülés iskolája. A járvány hatására sok mindenről le kellett mondanunk, olyan dolgokról, melyekről önmagunk akaratából képtelenek lettünk volna. Többet vagyunk szeretteinkkel, csinosítjuk a környezetünket, hosszú ideje elmaradt feladatokat oldunk meg és akarva vagy akaratlanul is foglalkozunk a lelkünkkel. Visszatértünk 1917-be: a háború éveibe, az istentelen ideológia kirobbanásának kezdetére. Mária akkor és ma is mentőövet nyújtott az emberiségnek: lehetőséget arra, hogy elkerüljük a szörnyű pusztításokat, szenvedéseket. 103 éve nem igazán fogadtuk el a segítséget.
De 2020-ban új esélyt kaptunk. A koronavírus lelassította az önpusztításunkat azért, hogy még a 24. órában észbe kapjunk. Lelassította, de nem állította meg a halál kutúrájának burjánzását. Több hónap kényszerpihenő, gondolkodás után lassan beindul a gazdaság, megnyílnak a határok és kinyílnak az otthonok ajtajai. A kérdés már csak az, hogy neked mi lesz az első cselekedeted? Egy jó vacsora a kedvenc éttermedben, hosszú utazás külföldre, kicseréled a ruhatáradat? Ha így teszel, akkor neked a COVID-19 nem sokat jelentett és a fogyasztói szokások újra bedarálnak. Olyan pásztorgyermek lennél, aki részese volt a csodának, a nagy találkozásnak, de az első fenyegetés, nyomás hatására megrémül és meghátrál: beállnál a névtelen pásztorok táborába.
Máriának a járvány után bátor csapatra van szüksége. Olyanokra, akik felismerték a jeleket és képesek cselekedni a Krisztus ügyéért. Levetni a régi embert és felölteni az újat. 2020-ban az Íria völgye visszavezeta gyökerekhez, a kezdetekhez: arra hív, hogy újraprogramozzuk az életünket és váljunk hasonlóvá a fatimai pásztorgyermekekhez: Francescohoz, Jacintához és Luciához.
Bese Gergő atya
hirdetés
4 hozzászólás
Tévedés azt hinni , hogy akad még bárki aki a látszatért tessék lássék jár templomba . A mai embert semmi sem kényszeríti erre. Teljes lelki nyugalommal flexezik vagy füvet nyír kirándul állatkertbe megy vagy strandol. Tehát aki veszi a fáradtságot felkel szépen felöltözik és elmegy a templomba az mind igazi keresztény. Ne bántsuk őket! A vasárnapi harangzúgás irányába szép ruhában sietni igazi misszió amit igenis lát , észrevesz a világ.
Ez így igaz! Nem kell mindig kritizálni a másikat – nem tudhatod, hogy lelkében mi zajlik le – Jézus hívását követi mindenki.
Az Isten mindenkinek adott szívet, de el is rejtette a szemek elöl, hogy ne lássák mi van benne. Tehát ne szóljunk semmit, ne ítélkezzünk, hogy ne ítéltessünk.
Volt egy korábbi hozzászólásom, amelyet első haragomban írtam, viszont amelyre meglepően sok egyetértő reakció érkezett, volt aki a FB-on keresett meg, és fejezte ki egyetértését.
(1) És itt kezdődik a baj. Mármint nem azzal, hogy egyetértenek velem többen, hanem azt látom, hogy nagyon sok düh, harag él hívők sokaságában. Én 1-1 hozzászólássomal kifejezésre juttatom (ezért kaptam meg többször is, hogy “de jó, hogy valaki végre kimondta”), de több olyan emberrel is találkoztam, aki lábával szavazott. Na ezek túlnyomó részét vesztettük el mindörökre, és papjainknak, lelkipásztorainknak és a tekintéllyel bíró hívőknek ezt kellene megakadályozni, ahelyett, hogy ennyire demagóg cikkeket írnának.
(2) Sajnos túl sokszor látom a katolikus egyházunkban is és máshol is (Hit Gyülekezetének most érik a következő nagy botránya) a “vizet prédikál bort iszik” jelenségét. Ha nem értem ért félre a cikk szerzőjét, akkor részt vehetett egy zarándoktúrán. Elfogadom, hogy ennek volt missziós célja, de sokan nem engedhetnek meg külföldi utat – legfeljebb valamelyik szomszédos országba -, ezért nem szerencsés egy relatív távoli zaraándokútról hazatérve azt írni, hogy “Egy jó vacsora a kedvenc éttermedben, hosszú utazás külföldre, kicseréled a ruhatáradat? Ha így teszel, akkor neked a COVID-19 nem sokat jelentett és a fogyasztói szokások újra bedarálnak.” Éppen minap olvastam valakitől (hívő, nem pap) az alázatosság szépségéről úgy, hogy tudom, hogy a közelmúltban nem kevés álma valósult. Kicsivel több szerénységet, ha kérhetem!
(3) Nekem a karantén az otthoni munkavégzéssel, nagyobb házi-munkaterheléssel, a gyerekem esetében a teljes tantestület helyettesítésével nem hozott lelassulást. És akkor még nem is szóltam arról, hogy az “önként vállalt” feladatokra – azaz a környezetünk kicsinosítására – alig maradt erőm, energiám.
(4) A szerző tesz egy felhívást, miszerint “Elég volt a langyos, vasárnapi keresztényekből, a három pásztorgyermekhez hasonlóan bátor hitvallókra van szükség.” Na emellett nehéz elmenni szó nélkül:
Ad. 1.: Ha valaki minimum 9 óárt dolgozik (beleértve a szüneteket), és mondjuk a munkahelyére 1 órát utazik oda és egyet vissza, akkor bizony nap végére és hét végére kifárad. És akkor még nem is beszéltem a sok helyen informálisan elvárt túlórákról.
Ad. 2.: Saját tapasztalatom alapján mondom és sok más ember beszámolója is megerősíti, hogy sokat azért váltak érdektelenné, mert valamilyen közösségben (legyen ez plébánia, lelkiségi mozgalom stb.) szerettek volna valamit tenni, de az ott lévő kemény mag – aki féltette az egzisztenciáját (gy.k..: félt atttól, hogy nem ő lesz a dolgok sűrűjében) kitúrta, kiutálta. Én kb. egy hete kaptam meg azt, hogy egy közösségben egy bajuk volt velem, túl lelkes voltam, túlságosam odatettem a közösségi munkában. Sajnos az egyházi életbe átszivrágott az, hogy forma teljesen felülírja a tartalmat, tehát ha valakl “jó fej”, akkor tőle kritkálatlanul mindent elfogadnak, ha pedig valaki nem kapja meg ezt a jelzőt, akkor hiába világosabb a napnál, hogy neki van igaza, mindig el fogják nyomni. Azt kell, hogy mondjam, hogy napjaink keresztény – nemcsak katolikus – közösségében teljes mértékben hiányzik az önreflexió képessége, és sok esetben gittegyletekké silányodnak le jobb sorsra érdemes közösségek.
Ad. 3.: Aki vállalja, hogy kereszténnyé válik az nem kevés hátrányt és terhet vállal. Ha erre még vízcsapból is a “bűnös vagy”, “vezeklés”, “önmegatagdás” folyik, akkor bele fog fásulni. Pláne, ha azt látja – vö. (1) és (2) pont -, hogy ez az üzenet sokakra nem vonatkozik, és akik “helyzetbe kerültek”, azok sokszor visszaélnek a “kiváltságaikkal”.
(5) Sajnos a cikk nem mentes a tárgyi tévedésektől sem: “Visszatértünk 1917-be: a háború éveibe, az istentelen ideológia kirobbanásának kezdetére.”. Nem tudom, hogy melyik istentelen ideológiára gondol a szerző, de a Kommunista Kiáltvány 1848-ban született, Oroszroszágban a szélsőbaloldali mozgalmak is egy jó mésfél-két évtizede jelen voltak. Ha a nemzetiszocializmusra gondolt a szerző, akkor bár a pártot csak kettő évvel később alapították, de az odavezető út gyökerei és több évtizeddel, évszázaddal korábban megtalálható volt ez európai és a keresztény szellemiségben is külön-külön.
(6) Fellelni véltem nemkevés szociális demagógiát: “Egy jó vacsora a kedvenc éttermedben, hosszú utazás külföldre, kicseréled a ruhatáradat?”
Ad. 1.: Ha valaki nem rendszeresen eszik a “kedvenc étteremében”, akkor ezzel mi a baj? Ha a “kedvenc éttermem” a szusi-gyorsétterem, ami a bevásárlóközpontokban van, és ot eszek, akkor ezzel mi rosszat teszek? És a szerző jól ki is hangsúlyozza, hogy a “kedvenc” étterem… Ha nem a “kedvenc éttermemben” eszek, hanem máshol, ami dupla olyan drága az már rendben van?
Ad. 2.: Már az előző hozzászólásomban is felvetettem, hogy kinek van pénze hosszú utakra? És a mi rosszabb egy hetes hajóút valamelyik tengeren (tudjuk a tengerjáró hajók okozta környezeti ártalmakat) vagy egy két hetes kempingezés Horvátországban vagy Erdélyben, ami a hajóút árának a töredékéből kifizethető? Értjük már, hogy miért demagóg ez a cikk? Vagy legyünk bio-rabszolgák, hogy munka-ima-munka-ima?
Ad.3.: Az idegenforgalom és turizmus ellen hergelni az erre fogékony hívőket, amikor a válság pont az idegenforgalomban veszélyzetti a legtöbb munkahelyet – súlyos meggondolatlanságra utal. Ti. van belföldi turizmus is, és ha valakit az egyiket támadja az a másikat is károsítja. (Azt már le sem merem írni, hogy az elmúlt véek tapasztalati azt mutatják, hogy egy horvátországi nyaralás kisebb anyagi megterhelést jelent, mint egy balatoni…)
(7) Nem a bezártságnak kellene a felkészülés iskolájának lennie. Hanem ha plébániákon olyan hitélet lenne, közismertek lennének a színvonalas lelkigyakorlatok, és nemcsak a véletlenen múlna, hogy hírt kapok 1-1 nagyon jó lelkigyakorlatról, akkor ilyen “felkészülési módra” nem lenne szükség. Másrészt ne feledjük el, hogy a Jelenések Könyvében foglaltakat elkerülni nem tudjuk, legfeljesebb annyit tudunk tenni, hogy megakadályozzuk vagy meg kísérlejük megakadályozni, hogy a sajátjaink, a hozzánk közel állók rossz oldalra kerüljenek.
(8) “Máriának a járvány után bátor csapatra van szüksége.” – Ebben egyetértünk. Sőt! Jézusnak is szüksége van bátor csapatra! Ahhoz, hogy ide eljussunk, először a saját házunk táján kell rendet csinálni. Megnézni, hogy az egykor jól működő közösségek nem kis része miért agonizál, megnézni, hogyan működnek egyes plébániák (miért van az, hogy egymástól teljesen függetleníthető esetekben azt látom, hogy egyes plébániák termelik ki a csalódott hívőket), gyorsan és hathatósan felszámolni a gyermek-bántalmazási eseteket (nemrég Lenygelországot rázta meg a egy botrány-sorozat, emlékszünk, ügye)… és fellépni olyan esetek ellen, amikor a plébános a sátáinsta AC/DC-t hallgatja vagy jóga-órát tart vagy karate-edzést tart, egy plébánián nem mondják el, hogy a halloween-kultrusz és Harry Potter igenis káros, a Mátrix c. filmet meg keresztény tanítással összeegyeztethetőnek tartja (mindegyik konkrét eset!)
A társadalmi és emberi kapcsolataink demagóg, egyes jelenségeket mindenért felelős fekete-bárányként való bemutatása semmit nem használ, viszont nagyon sokat árat! Ha pedig egy atya – aki pedig sokak számára referncia-személy és így véleményformáló – cikkét így szét lehet szedni (mint Floki lábtörlőt), akkor azt is egy válság-jelenségként kell értelmezni!